A szlovákiai lakosság szomszédos országokba irányuló bevásárlóturizmusának oka főleg az ittenieknél kedvezőbb árakban és az árfolyamkurzusban rejlik. Mint ahogy arra a Wood & Company elemzője, Eva Sadovská felhívta …
Itt és Most
-
-
Lezárult az Andrej Danko (SNS) volt házelnök kisdoktori munkájával összefüggésben indított büntetőeljárás. A nyomozó döntése jogerős. Ezt Petra Kováčiková, a Besztercebányai Kerületi Rendőrkapitányság munkatársa erősítette meg a TASR …
-
Zuzana Čaputová államfő a társadalom egyesítésének, valamint az állami intézményekbe vetett közbizalom erősítésének fontosságát hangsúlyozta egy pénteken közzétett bejegyzésben. Az Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő diplomamunkájával kapcsolatban kialakult vita …
-
Itt és Most
Az INESS elemzője nem ért egyet a gyógyszerek beteg által fizetendő térítési díjának egyes esetekben való eltörlésével
Az, hogy a 6 évnél fiatalabb gyerekek, a nyugdíjasok és a súlyos egészségkárosultak számára a jövő év elejétől megszüntetik a gyógyszerek beteg által fizetendő térítési díját, a Gazdasági …
-
Eleget tett a köztársasági elnök Jaromír Čižnár főügyész kérésének és felmenti hivatalából. Čižnár augusztus 10-ig látja el főügyészi tisztségét.
-
Igor Matovič kormányfő továbbra is a tisztségében marad. Az ellenzék által ellene kezdeményezett bizalmatlansági indítványt a parlamentben a 125 jelen lévő képviselő közül mindössze 47 személy támogatta. A …
-
Nem fér kétség ahhoz, hogy Marian K. rendelte meg Ján Kuciak meggyilkolását, és Alena Zs. közvetített – mondta a Speciális Büntetőbíróságon elhangzott záróbeszédében Roman Kvasnica, Zlatica Kušnírová jogi …
-
Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök is köszöntötte Duray Miklóst, a Szövetség a Közös Célokért társulás tiszteletbeli elnökét – a felvidéki magyar közélet ikonikus alakját, aki …
-
Vladimír Turan, a Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze záróbeszédében 25 év börtönbüntetés kiszabását kérte Marian K., Alena Zs. és Sz. Tamás vádlottakra Ján Kuciak újságíró meggyilkolása ügyében. A záróbeszédben …
-
A kitelepítettekre és Apponyi Albertre emlékezett Potápi Árpád János július 23-án Félben és Éberhardon a nemzeti összetartozás éve alkalmából. A Felvidék több településéről telepítettek ki magyarokat Bonyhádra és …