Kutatásunk során a Mátyusföldön az elnépiesedett polgári táncok gazdag készletével is találkoztunk. E táncok eredetét Martin György neves tánckutató így határozza meg: „A paraszti táncélet polgárosulásának első világháború …
Múltidéző
-
-
Ötszázhatvan éve, 1458. február 9-én történt, hogy Podjebrád György cseh régens – 1458. március 2. után cseh király – és I. Mátyás (uralkodott: 1458-1490) a magyar-morva határon fekvő …
-
A Határrendező Bizottság munkája befejeződhetett 1949-ben, de hatásai itt élnek velünk. Bizonyítja, hogy az előadást követően szinte megrohamozta a közönség a történelmi kiadványokat kínáló könyves-pultot az est tárgyát …
-
Gyermekkoromban érdeklődve hallgattam az öregek beszélgetését a szabadságot védelmező harcokról. Az asztal körül ülők dicső csatákról, hűséges bajtársakról, a hazát védő honvédekről szóltak. A pipafüstből kirajzolódó arcvonások mindegyike …
-
A Csemadok szepsi és kassai alapszervezetének szervezésében meghitt ünnepséggel adóztak Görgei Artúrnak szülőhelyén, Toporcon.
-
A Jóka községben a hetvenes években végzett néprajzi hagyománygyűjtés pozitív hatást gyakorolt a falu kulturális életére. A község lakossága is tudatosította hagyományainak értékét és a további gyűjtések során …
-
A történelem sokszor produkál olyan pillanatokat, amelyek megerősítik azt, amit egy adott korról tudunk… ám ennek az ellenkezője is igaz. Olyan pillanatok is vannak, amelyek árnyalják a képet. …
-
Múlt nyáron már írtam Menyhár János százdi születésű tanítóról, akinek hagyatékát Ipolyvölgyi mondák címmel adta ki Százd önkormányzata, több környékbeli falu támogatásával. Azonban, hogy Menyhár János mennyire jelentős …
-
Ezúttal egy irodalmi vitát elevenítünk fel a harmincas évek Magyarországáról, aminek az egyik szereplője Móricz Zsigmond. A vitában a szlovenszkói magyarságra is hivatkoztak, mivel Móricz gyakran megfordult a …
-
Kétszáz esztendeje, 1818. január 30-án a Szepes vármegyei Toporcon született Görgei Artúr, az 1848/1849-es magyar függetlenségi háború katonai géniusza, akiben a magyar hadtörténelem legkiválóbb hadvezérét tisztelhetjük.

