Nemrégen szóltunk arról a jelenségről, hogy az út menti szemét egyre több település határában jelent komoly gondot. Ugyanakkor szólnunk kell a jó példákról is. Van a fiataloknak egy …
Régió
-
-
Havazás, szél, hóátfúvások és jegesedés nehezíti a közlekedést az ország nagy részén – tájékoztatott honlapján a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ), s több területre figyelmeztetést adtak ki. Havazás miatt …
-
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Csemadok Zselízi Alapszervezete pályázat útján fejlesztő-, javarészt technikai eszközökkel támogatta az új környezetben lévő zselízi Cimbora Óvodát, hogy fokozni tudja az oktatás-nevelés színvonalát. …
-
Egyes felvidéki magyar településeken mindkét nap fogadják a tesztelésre érkezőket, más helyeken csupán az egyik hétvégi napon lesz elérhető a mintavételi pont, s akadnak olyanok is, amelyek nem …
-
Kéménden már több mint öt éve, Vince napján egy régi szokás szerint a borosgazdák kimennek a szőlőhegyre, hogy a jó termés védelmében megáldják a hegyet, szőlővesszőt vágnak s …
-
2019 decemberében indult útjára a reflex24.sk regionális hírportál és a hozzá tartozó havilap (REflex24), mely a Garam és az Ipoly mente történeteit, történéseit, érdekességeit, érdekes embereit, múltját, jelenét …
-
A szlovák mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárca megerősítette a hírt, miszerint az ország területén ismét felütötte a fejét a madárinfluenza. A fertőzés jelenlétét Pozsonyban és Kassán mutatták ki. A …
-
A hétvégén, január 23-án és 24-én Komáromban mintegy 30 mintavételi ponton szervezik meg a tömeges antigénalapú tesztelést. Keszegh Béla polgármester tájékoztatása szerint reggel nyolctól este hétig tesztelik majd …
-
Aki polgármesterként szívén viseli a faluja sorsát és vállán viszi a település terheit, annak mindig, de most különösen képletesen szólva százfelé kell szakadnia. Amikor Zupko Tamással, Vezekény polgármesterével …
-
Hamarosan megújul a Léva történelmi központjában álló egykori zsidó iskola épülete. A nemrégiben csodásan felújított zsinagóga tőszomszédságában álló épület a megszépülést követően is a művelődést és a kultúrát …

