Gyakran megtörténik, hogy osztálytársunkat, kollégiumi szobatársunkat, munkahelyi kollégánkat első pillanatban félreismerjük. Később észrevesszük, hogy hallgatagsága nem maflaság, hanem belső gazdagság, szorgalma nem stréberség, hanem tudásszomj, hite nem képmutatás, hanem átéltség. Kezdeti benyomásainkat ilyenkor át kell értékelnünk.
Mielőtt Keresztelő János föllépett a Jordán-folyó mellett és prédikálni kezdett az eljövendő Messiásról, nem ismerte Őt. Egészen másnak képzelte, mint aki valójában volt. Amikor azonban személyesen találkozott vele, egyszerre nagy átértékelést kellett végrehajtania. Korrigálnia kellett a lelkében élő Krisztus-képet.
Keresztelő János átértékelése
Amíg Keresztelő János a puszta magányában elképzelte a Messiást, addig favágóhoz hasonlította, aki élesre köszörült fejszéjét már a fák gyökerére tette és kegyetlenül ki akarja vágni a gyümölcstelen fákat. Aratómunkáshoz hasonlította, aki szórólapátjával kirostálja a búzát és a pelyvát szétszórja. Mai képpel azt mondhatnánk fűtőhöz hasonlította, aki olthatatlan tüzet gyújt és a félelmetes máglyán minden értéktelen holmit eléget. Amikor azonban a kereszteléskor közelebbről megismert Jézust, rádöbbent, hogy Ő egészen más. Eltűntek kifejezései közül ezek a rémes hangok. Helyettük Isten Bárányáról kezdett beszélni. Tehát áldozati jellegét hangsúlyozta. Galambként látta leszállni Jézusra a Szentlelket. A galamb a szelídség megtestesítője. Nem az állatok királyához, az oroszlánhoz hasonlítja, amely ordításával megbénítja áldozatát, nem a kígyóhoz, amely mérget lövell, farkashoz, amely széttépi áldozatát. Hanem bárányhoz, aki mer szelíd lenni, látszólag gyenge.
Saját Krisztus-képünk változása
A pap is változtatja szobája falán kedves Krisztus-képét. Talán gyermekkorában ágya fölé a 12 éves ifjú Jézus képét akasztotta. A szemináriumban a tanító Mester lehetett eszményképe, aki a kápolna üvegablakáról nézett le rá. Templomában valószínűleg a Jézus Szíve oltárkép előtt szeretett imádkozni. Lehet, hogy a híveitől kapott Jó Pásztor szobrot állította íróasztalára. Mindszenty bíboros helytállásához az erőt a szenvedő Krisztus-képből merítette. amelynek aláírása: „Devictus vincit – Legyőzve győz!”.
A híveknek is bizonyára van kedvenc képük, amelyet festmény, érem formájában tűznek maguk elé, vagy legalább szívükben hordoznak. Nem baj, ha lelki állapotuknak megfelelően időnként változtatják. Evangélium olvasásuk, elmélkedéseik közepette felfedezett új vonásokat építsék bele „saját Jézusuk” képébe.
Miért döntő a hiteles Krisztus-képmás?
Tiziántól származik a kijelentés: „Egy festményt csak abbahagyni lehet, befejezni nem.” A mi lelkünkben élő Jézus-kép formálását sem lehet lezárni. Finomítani egy életen keresztül szükséges.
Lelkünk vásznára festett Jézus alak folytonos tökéletesítésétől nem szabad sajnálnunk az időt. Állítólag Darwintól kérdezték meg idős korában, mi a véleménye Jézus Krisztusról? Válasza: „Negyven éve az ízeltlábú férgek életét tanulmányozom. Krisztussal nem értem rá foglalkozni.” Hát érjünk rá Krisztus-képünket formálni bármilyen elfoglaltak vagyunk is.
Lelki életünkben alapvetően fontos. Mert a kereszténység lényege nem egy tan, nem szabálygyűjtemény, hanem egy személy. Fontos matematikai törvények ismeretet, de ezek csak az elmét csiszolják, életvitelünkre nincsenek befolyással. Krisztus-képünk azonban értékítéletünket, erkölcsinket, emberségünket formálja.
Örök sorsunk szempontjából is döntő. A talentumokról szóló példabeszédben szereplő lusta szolga így védekezik az elszámoltatásnál: „Úgy tudtam, szigorú ember vagy… ezért ástam el talentumodat”. A király szaván fogja: „Ha úgy tudtad, hogy szigorú ember vagyok, akkor én most eszerint foglak megítélni. Vessétek ki a külső sötétségre.” Tanulság: még örök sorsunk is attól függ, milyen képet formáltunk ki Királyunkról.
Legyen iránytűnk Jézus jelleme. Páli Szent Vince, ha nehéz kérdésben kellett döntenie, vagy tanácstalan volt rendkívüli helyzetekben, azt kérdezte magától: „Most mit tenne helyemben Jézus?” Ez a csalhatatlan iránytű mindig eligazította az útvesztők közepette. Gyakoroljuk mi is. Nem elég Krisztust megismerni, csodálni, követnünk is kell. „Öltsétek magatokra Jézus Krisztust!” – figyelmeztet Pál.
Hogyan formálhatom Krisztus-képemet?
Ismerjem meg a Szentírás tanulmányozás révén egyre tisztábban a Mestert. Minden este legalább egy bekezdést olvassak el az Evangéliumokból. A Biblia-évnek ez lehetne leggyümölcsözőbb jófeltétele. Szeressetek hiteles Krisztusról szóló könyveket olvasni. Minden plébániai kölcsönkönyvtárban, papi könyvtárban számtalan közül válogathatok. Ha hozzájutok Jézus filmekhez, videókhoz, DVD-hez, fércmunkák helyett ilyeneket nézzek. Érdeklődéssel hallgassam az evangéliumi homíliákat vasárnaponként a templomban, TV-ben. Biblia órát ne hanyagoljam el.
Múzeumokban, képtárakban számtalan Krisztus-ábrázolással találkozunk. Alig találunk igazi művészt, aki Krisztust ne próbálta volna vászonra festeni, mozaikkövekből kirakni, vagy márványból kifaragni. Vannak, akik tucat számra készítettek Krisztus portrékat. Ezek néha különböznek egymástól, mert minden művész saját lelkében kiformált Jézust ábrázolja.
Nemcsak művészek, de minden hívő hordoz belső világában egy Krisztus képet. Törekedjünk arra, hogy minél hitelesebb legyen. Ne riadjunk vissza attól, hogy Keresztelő János példájára időnként korrigáljuk. A lényeg az, hogy amikor majd találkozunk Vele az ítéleten, felismerjük. Amen.
Magyar Kurír , Hajnal Róbert
