Nehéz, de jó döntést hozott az MKP, amikor úgy határozott, megszavazza a Lisszaboni Szerződést. Annak bojkottját ugyanis csak az ellenzéki összetartozás indokolta volna, de egy biztos, a Dzurinda és Hrušovský vezette SDKU, illetve KDH iránti lojalitás nem ér meg ennyit. Az MKP (mondhatnánk: végre) a magyarság ügyét tartotta szem előtt.
Ez még akkor is érvényes, ha Dzurinda és Hrušovský, illetve azok hívei most esetleg árulással próbálják vádolni az MKP-t. Ez iskolapéldája annak, amikor a ragadozó kiált „farkast”. Hogy miért?
1) Szlovákiában valamennyi számottevő politikai erő, párt magyarellenes! Egyértelműen ilyen a kormányon lévő Fico vezette Smer, Mečiar Demokratikus Szlovákiáért Mozgalma (HZDS) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), de szépen beillik ebbe a sorba a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) is. És most az a két ellenzéki párt vádolja az MKP-t, amely a közelmúltban nemcsak az MKP-nak, hanem a demokráciának adott pofont, hiszen a kormánypártokkal megszavazták az Európa szégyenfoltjának tartott beneši dekrétumok érinthetetlenségét. Ez akkora bűn volt, hogy már önmagában kiérdemelte volna a törlesztést, de itt nem erről volt szó.
2) Az ellenzéki egységet kéri számon a szakadozó ellenzék! Az SDKÚ és a KDH hajója léket kapott, süllyed. Ha az MKP nem akar velük elmerülni, azt nem vethetik a szemére. Az SDKU-ban és a KDH-ban folyó belső csatározások már odáig fajultak, hogy mind a két politikai erő szakadozik, tagokat és parlamenti veszít. Pedig megközelítőleg sem voltak akkora személyi konfliktusok náluk, mint az MKP-ban, és mégis mit látunk, az ellenzék közül csak az MKP az egységes, mégpedig úgy, hogy „fedélzetén” ott van Bugár, Csáky, Duray és Simon is. Ha ezek mind a négyen úgy gondolták, igennel kell szavazni a parlamentben, annak bizonyára nyomós oka van.
3) Az MKP (már) nem a populizmus útját járja. A magyar párt úgy szavazott a kormánypártok mellett, hogy tisztában volt vele, kígyót-békát kiáltanak majd rá, valószínűleg rövid távon még saját választópolgárai közül is sokan felháborodnak az ellenzéki összetartortozás megtorpédózása miatt. „Az MKP feladta az ellenzéki együttműködést, hogy saját etnikai jellegű céljait próbálja megvalósítani” – halljuk a vádat. Na és?! EZ AZ MKP DOLGA! Ugyanezt kellett volna tennie akkor is, amikor az első Dzurinda-kormány először vágta pofon a szlovákiai magyarságot, amikor meghúzta a számunkra hátrányos és elfogadhatatlan közigazgatási megosztást. Ma is halljuk gyakran: akkor ki kellett volna lépnie a kormányból az MKP-nak, de nem merték, vagy nem akarták megtenni. És ez is az oka, hogy Dzurinda mind a mai napig azt hitte, hogy az MKP afféle védőszárnya az SDKÚ-nak. Hát most megtudta, hogy (legalábbis a jelenlegi vezetőséggel) nem az!
4) Dzurinda mulasztásai. Szlovákiának már régen lehetne sajtótörvénye, Dzurindának erre nyolc éve is volt. De a második Dzurinda-kormány megbízatásának második időszakában nem tett SEMMIT, éppen úgy nem, mint az MSZP-vezette magyar kormány sem ugyanabban az időszakban. Csakhogy míg Gyurcsány Ferenc ki is merte ezt mondani, Dzurinda képtelen az önkritikára! Ahogy Robert Ficónál is, nála is a népszerűséghajhászás, azaz a populizmus az első.
5) Alku az iskolatörvény kedvező módosítása érdekében? Bár így lenne! – annak ellenére, hogy ezt mind az MKP, mind a szlovák kormány cáfolja. Ismételten: na és?! mert ha olyan alku állna az MKP döntése mögött, ami jobbá tehetné azt a felháborító oktatási törvénytervezetet, ami kikerült Mikolaj minisztériumából, akkor megérte. Mert közhely: de az iskoalügy az, amin eldőlhet a sorsunk! Azaz asszimiláció vagy megmaradás!
„Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek”. Az MKP most mert és bátran lépett. Akik pedig Dzurinda és Hrušovský sebeit nyalogatják, csak csaholjanak és „nyirbálják az üvegházak satnya sarjadékait”.
Oriskó Norbert
