A Csallóköz szívének is becézik Dunaszerdahelyt, a huszonnégyezer lakosú mezővárost. Lakosságának 86 százaléka ma is magyarnak vallja magát. Ritkán kerül e járási székhely az érdeklődés középpontjába, pedig van mivel dicsekednie. Nemrégiben a figyelem középpontjába került: egy brutális rendőrattak miatt terelődött rá a figyelem: a DAC–Slovan focirangadón a szlovák rendőrkommandó a magyar szurkolókra rontott – mind ez idáig ismeretlen okokból. Mintha a szlovákiai magyarság bástyáját akarták volna bevenni. Jelentjük: nem sikerült!
Sajnálom, hogy Dunaszerdahely és a Csallóköz az elmúlt tíz évben kétszer került a nemzetközi sajtó érdeklődésének középpontjába, s mindkét alkalommal botrányos események miatt – szabadkozik Pázmány Péter, Dunaszerdahely polgármestere. – Korunk talán egyik nagy hibája, hogy az embereket, így a sajtót is, elsősorban a szenzáció, a bombasztikus események érdeklik, a hétköznapok hangyamunkája szót sem érdemel – elmélkedik tovább a polgármester, aki szomorúnak tartja, hogy a mostani események feszítik az egyébként sem mesébe illő szlovák–magyar kapcsolatokat.
– Leginkább az bánt bennünket, hogy az itteni események okán néhány magyarországi csoport a magyarországi szlovák kisebbségen vezeti le frusztrációját, hogy zászlót égetnek és helységnévtáblákat mázolnak be. Ez elfogadhatatlan a nemzet szempontjából is, de még inkább az egy kisebbséggel szemben, mert azt mindig könnyű megalázni, megfélemlíteni. Higgye el, tudom, miről beszélek, azért mondom, hogy nem szeretnénk, ha a mi gondjaink miatt a magyarországi szlovákokat bárminemű hátrány érné – reagál Pázmány Péter a focimeccset követő budapesti és pilisi eseményekre.
A november elsejei focimeccset megelőző botrányos esemény, amelyről a polgármester említést tett, mind a mai napig „történelminek” minősül Szlovákiában: 1999 márciusában a város főutcáján található Fontana étterem második emeleti kávézójában a Pápay-csoport néven elhíresült szervezett bűnbanda tíz tagját mészárolták le. A szervezett bűnözés fellegváraként emlegették annak idején Szerdahelyt és a Csallóközt, de hogy miként alakulhattak ki ilyen viszonyok Pozsonyon, Besztercebányán és Kassán kívül éppen ebben a térségben, azt a mai napig nem tudják a szakértők. Talán azért késik az ügy teljes – gazdasági és szociológiai – okainak feltárása, mert maga a tömeggyilkosság ügye is lezáratlan mind a mai napig, s bár vannak perbe fogott vádlottak, a rendőrségnek és a bíróságnak semmit sem sikerült rábizonyítani senkire. Ráadásul a rendőrségi nyomozati anyagok szerint a mészárlás megrendelője, bizonyos Sátor Lajos a nemzetközi elfogatóparancs ellenére most is szökésben van az igazságszolgáltatás elől. Igaz ugyan, hogy a Pápay-csoport tagjainak kivégzése óta nyugalom és békesség uralkodik a régióban és a városban, de tény az is, hogy a szlovák alvilág és kriminalisztika krónikájában a kilenc évvel ezelőtti események a „legnagyobb vérengzés és leszámolás” címszó alatt találhatók.
A Dunaszerdahelyi Atlétikai Club, a DAC 1904-ben alakult meg, természetesen még a történelmi Magyarország sportéletének részeként.
– Nagy hagyományai vannak a szervezett sportnak városunkban, s nemcsak a könnyű- és nehézatlétika hozott sikereket a csallóközi származású versenyzőknek, amire az első klub megnevezése utal, hanem az asztaliteniszezők, a kézilabdázók, a tekézők is a csehszlovák és szlovák élvonalba tartoztak különböző időszakokban, sok esetben attól függően, milyen szakembereket sikerült megbízni, máskor meg attól, hogy a szponzorok mennyire voltak elkötelezettek egy-egy sportág iránt – mondja a polgármester, láthatóan megkönnyebbülten, hogy nem elsősorban a botrány miatt látogattam meg a városi hivatalt.
– A legnagyobb sikereket mégis a labdarúgásban értük el, hiszen a még egységes Csehszlovákiában a rendszerváltás előtt érmet is szerzett a DAC az országos bajnokságban, nemzetközi színtéren képviselte az országot, s az idősebbek még élénken emlékeznek arra, hogy a Bayern München igen nagy csatában tudta csak búcsúztatni akkori együttesünket az UEFA-kupában. Akkor persze más idők voltak.
Pázmány Péter a más időkön azt érti például, hogy az egypártrendszeri hatalom, a szocializmus is támogatta a sportot, de pozitív társadalmi hatásainak elsősorban ideológiai töltetet akart adni, a „kommunista rendszer előnyeit prezentálni”, a kiváltott, valós emberi érzelmeket – például a nemzeti kötődést vagy a lokálpatriotizmust – pedig legszívesebben kiirtotta volna a közéletből.
– Pedig már akkor is ez volt a döntő: a DAC a hatalom minden ármánykodása ellenére elsősorban a szlovákiai magyarok csapata volt, s nyugodt szívvel mondhatom, hogy a nagy mérkőzésekre, például a prágai Sparta elleni bajnoki meccsekre a Gömörből, a Bodrogközből is érkeztek szurkolók, és a foci szerelmesei, Pozsonytól Ágcsernőig, álmukból ébresztve is el tudták mondani a csapat összeállítását. Nem tetszett ez a hatalomnak akkor sem, s lám, a történelem ismétli önmagát, nem tetszik a mainak sem – tér vissza a polgármester a novemberi mérkőzéshez, merthogy „nem könnyű szabadulni a lelátókon tapasztaltak, a rendőrattak emlékeitől”.
Dunaszerdahelyen négy éve működik a legnagyobb hagyományú és mind a mai napig a legnagyobb szlovákiai magyar társadalmi és kulturális szervezet, a Csemadok módszertani központja.
– Dunaszerdahely a szlovákiai magyarok természetes központja, csak időbe telt, amíg ez nyilvánvalóvá és elfogadottá vált – állítja Huszár László, a Csemadok országos elnökségének tagja, a módszertani központ igazgatója. A természetes folyamat késleltetését ő is az egypárti hatalom ármánykodásának tartja, de – paradox módon – a tény felismerését és a folyamat felgyorsulását is a hatalmi akadékoskodás eredményeként értékeli.
– A rendszerváltás előtt állami feladat volt a kisebbségi kultúrák támogatása, a központi elosztás pedig sikeresen alkalmazta az egyes régiók szembeállításának politikáját, hogy késleltesse – mondjuk így – a kisebbségi közösségtudat, az együvé tartozás érzésének kialakulását – magyarázza Huszár. – Ügyesen állította szembe Kassát Pozsonnyal, a Bodrogközt a Csallóközzel. A rendszerváltást követően aztán a mečiari hatalom gyorsan lemondott a kisebbségekről, különösen a Csemadok szúrta a hatalom szemét, amely százezres tagságával igen komoly erőt képviselt. Nos, megvonta tőlünk a támogatást, regionális szervezeteinknek önálló jogi személlyé kellett változniuk és önellátóvá lenniük – ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a Csallóköz többségi magyarsága, a vállalkozóktól kezdve a helyi önkormányzatokig, nemcsak arra képes, hogy fenntartsa kultúránkat, hanem arra is, hogy szolidáris legyen azokkal a magyarok lakta régiókkal is, ahol jelentős kisebbségben élnek nemzettársai, ennélfogva a helyi hatóságok támogatását sem élvezik.
A módszertani központ kialakulását és működését a Csemadok szervezetei szinte egyként szorgalmazták, és örömmel ki is használják segítségét, elsősorban azok, akik a színjátszásra, a bábozásra, a néptáncra és a népzenére összpontosítanak munkájukban, beleértve a citerásokat és a hangszeres zenészeket, a szólóénekeseket, hiszen a központ kezeli a szlovákiai magyar népzenei adattárat is.
Emellett Dunaszerdahelyen rendezik meg a Bíborpiros szép rózsa népdal- és népzenei országos versenyt, a Duna menti tavasz című gyermek- és ifjúsági színjátszó és bábos fesztivált, tavaly pedig – első alkalommal, de hagyományőrző szándékkal – a citerások országos találkozójának is az otthona volt a város.
A sok ezer szlovákiai magyar fiatalt és idősebbet hagyományőrző és kulturális alkotómunkára ösztönző rendezvényekről már Ibolya Ildikó, a városi művelődési otthon igazgatója számolt be.
– Furcsa a helyzetünk – mondja. – Többségben vagyunk itt, Dunaszerdahelyen mi, kisebbségi magyarok, és miközben nem könnyű sem a kultúra, sem az oktatásügy és általában a társadalmi életben a magyarság fenntartása és fejlesztése, számbeli többségünk miatt mégis nekünk kell figyelembe vennünk a velünk együtt élő, az országos többségi szlovákok igényeit is, de minden más egyéb kisebbségnek is segítenünk kell.
Ibolya Ildikó arról számol be, hogy a városnak nincs hivatásos színháza, de megpróbálják helyettesíteni azt: bérletes előadásokat hirdettek. Hét magyar nyelvű előadás lesz, bemutatkozik a városban a két szlovákiai magyar társulat, a komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színpad, de Győrből és Budapestről is érkeznek színjátszó csoportok.
– Háromszáz bérletet adtunk el, ami a lakosság gazdasági helyzetét tekintve nem kicsiség. Ugyanakkor a szlovák előadásokra jobb esetben száz–százhúsz nézőnk van, bérletes előadás-sorozatot ilyen körülmények között nem tudunk számukra biztosítani – mutat rá az igazgató asszony sajnálkozva. – Dunaszerdahely a tolerancia városa. Nemcsak Szent Istvánnak és Vámbéry Árminnak van szobra városunkban, vagy emlékműve az 1848–49-es és az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak, hanem a második világháború áldozatainak is. És nemcsak a városunkból elhurcolt zsidó áldozatoknak állítottunk holokauszt-emlékművet, Dunaszerdahelyen áll Szlovákia egyetlen cigányholokauszt-emlékműve is. A művelődési házban számtalan olyan klub dolgozik szakemberek irányításával, amelyikben a résztvevők nemzetisége, vallási és etnikai hovatartozása nem játszik szerepet.
Dunaszerdahely klasszikus mezőváros volt rendezett terekkel, egy-két emeletes házakkal övezett utcákkal. A fél világ tiltakozott annak idején a romániai falurombolás ellen, az 1968-as eseményeket követő husáki éra hasonló működése sajnos senkinek sem szúrt szemet. A Makovecz Imre tervei által átépített Vámbéry téren, az óváros szívében mutatja Pázmány Péter polgármester, miként zúzták szét a várost a kommunista érában, és építették át „ŕ la Békásmegyer” lakóteleppé. De már a főutca is kész, mint ahogy a további fejlesztési tervek is a város központjának kiépítésére.
– A város délnyugati részébe telepítjük az üzemeket, a bevásárlóközpontoknak a délkeleti részt alakítottuk ki. Az óvárosban minden épületet külön engedélyezünk majd, meghatározzuk maximális magasságát, ahogy azt is, mekkora parkot, játszóteret, parkolót kell egy-egy új épület köré kialakítani. Nem hagyjuk városunkat még egyszer arctalan háztengerré változtatni – ígéri a polgármester, aki aztán a városi Thermalparkba invitál, amelyet az elmúlt években összességében mintegy 130 millió koronás beruházással építettek át fedett és szabadtéri uszodákkal, szállodával, parkokkal, szórakozóhelyekkel, szaunával. A huszonhat hektáros terület immár nemzetközi hírű, pedig a fejlesztése még tart, további ötvenmillió koronás beruházással gyarapítják szolgáltatásait.
– És már folyamatban van újabb fedett uszoda tervezése is, ötvenméteres medencével, amely nemzetközi úszóversenyek megrendezésére is alkalmas lesz. Talán már jövőre elkezdhetjük az építését, hiszen akkorra átadjuk a városi sportcsarnokot a sportolni vágyó fiataloknak – magyarázza Pázmány Péter, mintha biztosítani akarna mindenkit arról, hogy a legutóbbi focibotrány miatt Dunaszerdahelyen az élet, a sportélet nem áll meg, sőt újabb lehetőségek nyílnak a városlakók számára.
Magyar Nemzet, Neszméri Sándor
