A tavalyi, dunaszerdahelyi futballmérkőzést követő botrány után sikk kifeszíteni a „Ne bántsd a magyart!” zászlót, legyen szó bármilyen sporteseményről, ahol szlovákiai érdekeltség van. Nincs ez másképp a horvátországi férfi kézilabda-világbajnokságon sem, ahol egy csoportba került a magyar és a szlovák együttes.
Közel a határ, így a térképen Osijekként szereplő szlavóniai városkát egy hétig biztosan többet emlegetik Eszékként. Rengeteg magyar szurkoló érkezett, az udvari átkelőnél a magyar határőr már rendszám alapján azt kérdezte: „Ugye a kézilabda-vébére? Akkor jó szurkolást!”
A horvát kolléga már jóval szőrösebb szívű volt, minden autót átvizsgált, végigkopogtatott (a csomagomban lévő hajszárító láttán értetlenkedett), majd amikor az előttem álló terepjáró pótkerekét is le akarta vetetni, akkor csak bevetettem a csevap, pljeskavica és pivo melletti negyedik horvát kulcsszavamat: rukomet. Ja, hogy kézilabda, akkor mehetnek tovább…
Eszék lehet, hogy a kézilabda lázában ég, de az teljességgel érthetetlen, ezt miért nem lehet látni. Egy átlagturista az autójával úgy keresztül tudna menni a városon, hogy nem derül ki számára, itt komoly sportesemény zajlik.
Persze, ha konyít a dolgokhoz, s éppen a sportközpontot keresi, akkor egyszerűen követnie kell a sálakkal, zászlókkal tűzdelt magyar rendszámú autókat, s nem téveszti el a célt.
A második nap első mérkőzésén, az ausztrál-szlovák összecsapáson már ott ültek a lelátón a magyar drukkerek, természetesen az ausziknak drukkoltak, miközben a kifeszített zászlókból látni lehetett, Kisbajcstól Lébényen át Csurgóig az ország minden területéről érkeztek.
A „Ne bántsd a magyart!” transzparenst persze érthettük úgy is, hogy hétfői összecsapásra utalnak – tény, ott nem szabadna kikapni Szlovákia ellen. (Érdekesség, hogy a szlovák drukkerek éppen mellette szurkoltak, őket nem zavarta a kiírás.)
A magyarok elleni mérkőzésen megmosolyogtuk Morten Fjeldstad edzőt, aki váratlan húzással pár másodpercre mezőnyjátékost küldött be kapusa helyére, majd azonnal vissza is cserélte. Nos, az ausztrálok dán trénere továbbálmodta a taktikát, mert vasárnap már az első öt percre kiterjesztette. Latinovic kapus folyamatosan a kispad és a kapuja között rohangált, a három húzás után megejtett cserebere azonban nem zökkentette ki a szlovákokat.
4-1 után Fjeldstad időt kért, elfeledte taktikai fegyverét, a félidő pedig annak rendje, s módja szerint 20-6-os szlovák előnnyel ért véget.
Magyar szempontból csupán az okozhatott örömöt, hogy a válogatott bő negyedórára kiült a lelátóra. A legrosszabb helyzetben Iváncsik Tamás és Ilyés Ferenc volt, a szélén ülve ők fogadták az autogramkérők rohamát, de hőseiesen kanyarították nevüket a zászlókra, jegyekre, papírlapokra.
A második félidőben még keményebb fokozatra kapcsoltak a szlovákok, az 51. percben időt is kért az ausztrál edző. No nem azért, mert földöntúli ötlet jutott az eszébe, inkább azért, mert cikinek érezte, hogy 21 perc alatt mindössze egyszer vették be az ellenfél kapuját (7-38).
Az utolsó percekre megrázta magát a kiscsapat, legalább annyit elért, hogy tíz gól felett dobott. Szlovákia végül 47-12-re nyert, ez abszolút értéken mérve jobb, mint a mi tegnapi teljesítményünk. De az igazi összevetést majd hétfőn tehetjük meg a két válogatott között.
Eredmény, férfikézilabda-vb, A csoport, 2. forduló:
Ausztrália – Szlovákia 12-47 (6-20)
Eszék, 2000 néző
v.: Stanojevic, Visekruna (szerb)
origo
