Kevés fizetéssel és még kevesebb megbecsüléssel. Mégis becsülettel, alázattal és főleg: szeretettel végzem a néha hálás, néha hálátlan munkámat. Tizenegynéhány éves tapasztalatom elenyésző az idősebb kollégáim 20-30 éve mellett, mégis tudok beszélni a 10 évvel ezelőtti helyzetről és a jelenlegiről.
Minden tanév más, minden osztály más, és a szülők szintén… Ezelőtt pár évvel nagy virágcsokrokat vittem haza tanítók napján vagy az év végén. Ezelőtt pár évvel kis ajándékkal próbáltak kedveskedni a szülők, gyerekek. Bevallom, jól esett. A ballagási banketton együtt ebédeltünk a gyerekekkel, amit a szülők álltak. Pár évvel ezelőtt mi, pedagógusok kértük, hogy ne vállaljanak ilyen kiadást, terhet magukra. Ma már csak egy tálca sütemény jut nekünk. Mégis: köszönjük szépen. Ez is jólesik. Most három szál virágot vittem haza, aminek ugyanúgy örülni tudtam, mert szívből adták. Hogy rosszul esik? Esetleg haragszom? Isten ments. Hogy tudnék haragudni a munkanélküli szülők gyermekeire, vagy a szülőkre, akik napról napra szűkölködnek. Akiknek a kolléganőimmel együtt nem egyszer vittünk használt ruhát saját gyerekeinkről, akik helyett kifizettük a különböző illetékeket, akiknek pénzt adtunk kölcsön, és amikor a gyermek nem hozott tízórait, mert nem volt otthon kenyér (!!!), akkor ennivalót vettünk. És még mesélhetnék. Szomorú és kétségbeejtő. Iskolánk tanulóinak 80 %-a szociálisan hátrányos helyzetű. Nehéz összeszednünk akár egy-két eurót, a szülői szervezett tagdíját (5 euró) egyesek háromszorra fizetik ki. Sajnos.
Nem vagyunk a kor Teréz anyái, sem a falu hősei, csak igyekszünk alkalmazkodni a helyzethez. Nem követelőzünk, nem elégedetlenkedünk, s ha segíteni kell, segítünk.
S hogy miért írom mindezt le? Mert mindenkinek el kellene gondolkodnia, hogy milyen világban élünk… És nem a saját érdekeinket védeni, anyagi javainkat gyarapítani minden áron. Református ember vagyok. Templomjáró, adakozó, egyházadót fizető, és a lelkipásztorát, gyülekezetét tisztelő ember. És azt gondolom, hogy azért, mert valaki nem ért egyet a falujában uralkodó áldatlan állapotokkal és a gyülekezet melléje áll, akkor egy kicsit el kell gondolkodni, hogy talán változtatni, változni kellene. Főleg, ha ez a változás egy jó cél érdekében történik.
“Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint. Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.”
(Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája – Pál levele a rómaiakhoz 12:15-18 )
Bányácski Henrietta, Bodrogszerdahely
Felvidék Ma
