Az alsómihályi, a legenyei és a bistei gyülekezetek a zempléni egyházmegyéhez tartoznak. Ezt a három gyülekezetet kapta meg 2004-ben szolgálati helyül Györky Szilvia lelkipásztor.
Alsómihályi Tőketerebestől tizenhat kilométerre délnyugatra, a Ronyva patak bal partján fekszik. A legutóbbi nép-számlálás idején az 1749 lakosa közül már csak negyvenketten voltak magyar nemzetiségűek, holott száz évvel korábban még túlnyomórészt ők alkották a falut.
Alsómihályitól nem messze található a 326 lakosú Legenye – elenyésző számú magyar lakossággal. A két településtől egy kissé távolabb esik Biste, melynek református temploma a 19. század végén épült neoklasszicista stílusban. 2001-ben a 170 lakosából csak egy vallotta magát magyar nemzetiségűnek.
Legenyének és Bistének Alsómihályi az anyaegyháza. Itt heti rendszerességgel vannak bibliaórák, hittan- és kátéoktatás is, sőt hétközben is tartanak istentiszteletet. Vasárnap a lelkipásztor mind a három gyülekezetben szolgál igehirdetéssel. Ha kérik, akkor az idősek számára évente több alkalommal is kiszolgáltatja az úrvacsorát. A lelkipásztor úgy véli, a hívek szeretik a közösségi életet, mivel volt olyan időszak is, amikor magnóval jártak istentiszteletre, hogy az idősebbek számára rögzítsék a templomban elhangzott prédikációkat.
Mindhárom gyülekezet túlnyomó többségét már szlovák nemzetiségűek teszik ki, így az istentisztelet nyelve bővült: minden, ami az istentisztelet részét képezi, elhangzik magyarul és szlovákul is, a kijelölt énekeket pedig mindenki a saját anyanyelvén énekli az énekeskönyvéből. (Az énekek számozása ugyan nem minden esetben egyezik meg, de már készült egy egyeztető leírás, ami könnyebbé teszi az adott énekek kikeresését.)
Amikor csak magyarul voltak a szolgálatok, akkor a szlovák anyanyelvűek más gyülekezetbe jártak istentiszteletre. Hogy a közösségben láthassák őket, úgy gondolták, inkább kétnyelvűvé teszik a vasárnapi alkalmat. Györky Szilvia nagyon örvendetesnek tartja, hogy így most már eljárnak a közösségbe a szlovák testvérek, akik közül sokan nemcsak hogy nem beszélnek, de nem is értenek magyarul, viszont nagyon közel állnak az igéhez. Az istentisztelet a szlovák és magyar liturgia együttes használatával ugyan valamivel hosszabb, de – a lelkipásztor szerint – csak így tudták elérni a békességet a gyülekezetben. Így most már együtt van az egész gyülekezet, tolerálják, elfogadják egymást, és igyekszenek megtalálni egymással a közös hangot.
Az alsómihályi közösségben nemcsak a közép- és az idősebb generáció képviselteti magát, hanem a kisgyerekek is (akik között vannak olyanok, akik az iskola előtt még csak magyarul értenek!). Egyébként minden korosztályból vannak szlovákok és magyarok is. Alsómihályiban nagy a fluktuáció, szlovákok és magyarok is egyaránt be-, illetve elköltöznek. A lelkipásztor elégedett az istentiszteletek látogatottságával. Amikor beszolgáló lelkészként a gyülekezetbe került, átlagban negyvenöten jártak templomba, mára sikerült hatvan főre növelni a létszámot. (A lelkipásztor ezt természetesen nem a saját érdemének tartja.)
Legenyén sajnos kevesebben vesznek részt az istentiszteleteken, mert az ottani gyülekezetet már csak az idősek alkotják. Bistén pedig az a helyzet, hogy a nagyon idősek és a fiatalok vannak az alkalmakon, ott szinte teljesen hiányzik a középgeneráció.
Ami fontos, hogy mind a három gyülekezetnek van saját temploma. Legenyén még az 1790-es években épült templom, amit azóta is használnak a reformátusok. Alsómihályiban egészen 1945-ig egy nagyon szép régi templom állt, de a háború idején robbanóanyagot rejtettek el benne, és a visszavonuló német csapatok igyekeztek azt megsemmisíteni – sajnos a templomot is felrobbantották. A közösségnek sokáig nem volt anyagi lehetősége arra, hogy újjáépítse a szent hajlékot, így hosszú éveken át a szomszédos Legenyére jártak a hívek az istentiszteleti alkalmakra. Aztán 1962-ben, amikor az egyházközség élé-re néhai Lejko Zoltán lelkipásztor került, magára vállalta a templomépítés minden gondját – ami akkoriban nem volt egyszerű feladat, ugyanis csak kevés helyen engedélyezték az ilyen jellegű építményeket. A gyülekezet és a lelkipásztor erőfeszítésének köszönhetően 1968-ban elkészült az új templom, így a híveknek azóta már nem kell Legenyére járniuk. Sajnos a kőből épült templom télen nagyon hideg, ezért ebben az időszakban a gyülekezeti teremben tartják az istentiszteleteket. Aztán húsvét vagy pünkösd táján, ahogy az időjárás melegszik, ismét visszatérnek a templomba, és egészen a reformáció ünnepéig ott vannak a vasárnapi szolgálatok. Alsómihályiban legutóbb lefestették a templomtetőt és felújították a homlokzatot, de elérkezett az idő egy nagyobb felújításra.
Bistén 2008 és 2009 között teljes templomfelújításra került sor. Ez egy nagyon kis épület, amely mindössze hatvan férőhelyes, de minden istentiszteletet a templomban tartanak. Sajnos itt már csak nők járnak az istentiszteletekre. Amikor a lelkipásztor szolgálni megy hozzájuk, Legenyéről egy presbiter mindig vele tart, így gyakran ő az egyedüli férfi a templomban. Érdekességként megemlítendő, hogy az utóbbi néhány évben a szlovák ajkú gyülekezetekből is ellátogatnak hozzájuk a reformátusok, hogy magyarul is hallgathassák Isten igéjét. A hívek egyébként önerőből tartják rendben a templomukat. Csak a nagyobb munkákra kérnek segítséget az önkormányzattól, a kisebb-nagyobb tatarozásokat maguk végzik.
Tervek mindhárom gyülekezetben vannak. Legenyén például tetőcserére lenne szükség, ami több mint 35 ezer eurós beruházás lenne. Huszonkét választóval viszont ezt nehezen tudják majd megvalósítani. Mivel a gyülekezetek csakis adakozásból és pályázati pénzekből tudják az építkezési terveket megvalósítani, ezért minden pályázati lehetőséget kihasználnak. Próbálkoznak az Egyetemes Egyház közalapjánál, illetve más alapítványoknál is, hogy tehessék a dolgukat.
Megjelent a Kálvinista Szemle 6. számában.
