Ekelen december 8-án a deportáltak és kitelepítettek emlékére állított emléktáblánál emlékeztek. A községből Csehországba 59 családot – 223 személyt deportáltak, 13 családot pedig Magyarországra.
1945. április 5-én, a második világháború után újjászülető Csehszlovák Köztársaság alkotmányértékű kassai kormányprogramja az állam területén élő nem szláv nemzeti közösségeket, a németeket és a magyarokat tette felelőssé az 1938/39-ben történtekért: a müncheni egyezményért, az első bécsi döntésért, a német megszállásért , az első Csehszlovák Köztársaság felbomlásáért.
A Beneš-féle csehszlovák politikai vezetés fő célja a tiszta szláv nemzetállam megteremtése volt. Ezt a célt szolgálta a német és magyar lakosság elleni jogfosztó intézkedések sorát megnyitó kassai kormányprogram, amely a német és magyar kisebbségeket kollektíven háborús bűnössé nyilvánította. Szlovákiai magyar kisebbséget megfosztotta állampolgári jogaitól, betiltották a politikai és kulturális szervezeteit, magyar nyelvű lap- és könyvkiadást pedig megszüntették. Elkobozták a magyarok földjeit és ingatlanjait. A magyar közalkalmazottakat elbocsájtották állásukból, az idősektől megvonták a nyugdíjat. 1945-1949 között nem volt magyar nyelvű oktatást. De ezeket a jogfosztó intézkedéseket még szörnyűbb cselekedetek követték: a csehországi deportálás, a reszlovakizáció és a kitelepítés.
A nemzetállam megteremtéséhez a csehszlovák vezetés számára a legmegfelelőbb módszernek a kisebbségek kitelepítése látszott. Habár a szlovákiai magyarság egyoldalú kitoloncolását a nyugati hatalmak és szovjetunió – ellentétben a németekkel – elutasították, Csehszlovákia mégsem adta fel terveit. 1946. február 27-én Magyarországot magyar-szlovák lakosságcsere egyezmény aláírására kényszerítette. A lakosságcsere lebonyolítása előtt megkezdődött szlovákiai magyarok csehországi kényszermunkára való elhurcolása, vagyis a deportálás.
A tömeges deportálás 1946 novemberében kezdődtek és 1947 februárjában fejeződtek be. Az ekeli lakosság egy részét, 67 évvel ezelőtt 1946. december 6-án indították útjára, – erről a helyről ahol most állunk, amelyet ma már emléktábla is jelöl. Ezen időszak alatt több mint negyvenötezer férfit, nőt , gyereket, öregeket kényszerítettek erőszakkal fűtetlen marhavagonokba, s vitték őket a legnagyobb fagyok között az ismeretlenbe.
A szlovákiai magyarság felszámolásának tervét szolgálta az ún. reszlovakizációs akció, amelynek következtében , több mint 300.000 magyar engedett a kényszernek, így megmenekülve a deportálástól, a lakosságcserétől, vagyonelkobzástól.
A lakosság-csere egyezmény értelmében Csehszlovákiából Magyarországra áttelepített magyar lakosok száma elérte a 89.600 főt, helyüket 73.300 magát szlováknak valló személy foglalta el.
Községünkből Csehországba 59 családot – 223 személyt deportáltak, amely a falu lakosságának közel 20%-a volt, 13 családot pedig Magyarországra – csupán csak azért ennyit, mivel 1948-ban leállították a kitelepítést.
Az 1945 után kiadott beneši dekrétumok és végrehajtásuk kimerítik az emberiség elleni bűntett tényállását. Szellemük sajnos ma is él és negatív irányba munkál. Visszavonásukat sem Csehszlovákia, sem az utódállamok vezetői nem kezdeményezték. Elmaradt a bocsánatkérés, vagy legalább a csöndes főhajtás. Ennek az erkölcsi jóvátételnek pedig már régen elérkezett az ideje.
Soha el nem múló tisztelettel emlékezzünk rájuk, akik nem hajoltak meg a kor embertelensége, a földbe tiport jogok ellenére sem.
Vass Laura, Felvidék.ma
További fényképek ITT>>>
