A rossz hír mindig szárnyon száll. – tartja a népi szólás, mondás, s ez igaz. Ám az is igaz, hogy itt a földön nekünk embereknek tenni kell annak érdekében, hogy ne csak a rossz, hanem a jó hír is szárnyra keljen. A novemberi hónapban a magyar média által szárnyra kelt a hír, hogy Lech Walesa, volt lengyel köztársasági elnök és a Szolidaritás szabad szakszervezeti mozgalomnak volt vezetője Budapestre érkezett és számos kitüntetésben részesült.
A kitüntetések között ott díszlett egy esztergomi alapítású díj is a Szent István díj. A díjat 2002- ben alapította Bihari Antal az esztergomi Körzeti Televízió vezetője. Csak azok kaphatják meg, akik a magyar nemzet érdekében kiemelkedő jelentőségű tevékenységet végeztek. A díjazott kiválasztása közvélemény kutatás és szavazás alapján történik. A díjat képező Szent István emlékszobor 30 centiméter magas, bronzból készült, márvány talapzaton áll és Melocco Miklós szobrászművész alkotása. Szent Istvánt ábrázolja, amint két kezével nemzete előtt a magasba emeli a keresztet és hirdeti: Így minden ország támasza és talpköve a tiszta erkölcs, mely, ha elvész: Róma ledűl, és rabigába görbed. / Berzsenyi Dániel A Magyarokhoz /
E sorok írója, mint egyszerű népdalénekes már két alkalommal énekelt a Szent István díj átadó ünnepségeken Esztergomban. Először 2013-ban amikor a Rákóczi Szövetség elnökének Halzl Józsefnek adták át a díjat. 2014. március 27-én, pedig a 102 éves Tamás Ilonka tanító néni és Burián László atya díj átadóján egy hazafias Mária ének hangzott el: /Szép hazánknak hármas halmán kesergő bús magyarok./ Jaj panasztok hangját hallván az érző szív sír sajog./ Mért keseregsz hát Árpád bús fia, /Védasszonya lett hazánknak szentséges Szűz Mária./ Szép hazánkat szétszabdalták, a gonoszság karmai./ Nemzetünket is szétszórták a föld minden tájain./Mért keseregsz hát, föld vándor fia / hazátlanok anyjává lett szentséges Szűz Mária./ Mária nem hagy elveszni, mert anyánk és Pátrónánk/ bekötözi sebeinket, védelmezőn vár mi ránk. Mért keseregsz hát nemzetünk fia/ magyar nemzet védője lett szentséges Szűz Mária./ 
Most harmadszor is tisztelettel meghívtak 2014. november 6-ára csütörtök 14.00 órára a Széchenyi István tér 9. szám alatti Magyar Tudományos Akadémia alagsori termébe, abból az alkalomból, hogy ezt a hazafias Mária éneket énekeljem az ünnepség megnyitóján, amikor átadják Lech Walesának a Szent István díjat.
Mielőtt otthonról Budapestre indultam, a virágcserépből levágtam egy rozmaringszálat, amelyet a pruszlikomra tűztem. Talán azért, mert valamikor, ha vasárnap délután lányok, fiatalasszonyok összegyűltek és énekeltek, mindig egy-egy szál virág, de főleg rozmaring volt a kezükben. Vagy azért, mert régen a lakodalmas vendégek, belépve a lakodalmas házhoz rozmaring bukrétát kaptak a mellükre, ezzel jelezték, hogy kitüntetett vendégek.
Az ünnepség megnyitója előtt a számomra kijelölt helyre ültem. Mellettem jobbról Kondor Katalin a díjátadó ünnepség konferansziéja és a Csillag születik győztese, Mészáros János Elek ült. Balról a Príma díjas népdalénekes Török Tilla, akiről kiderült, hogy vajdasági magyar. A vendégek között voltak még felvidéki magyarok a 102 éves Dr. Tamás Aladárné Ilonka néni, aztán erdélyi magyar Tőkés László, így hát a Kárpát-medence magyarsága majdnem egészében képviseltette magát, Kárpátalja kivételével.
Még az ünnepség kezdete előtt Török Tilla, hogy feszültségét oldja, oda szólt hozzám, hogy izgulok-e. Minden szereplő izgul, lámpaláz kerülgeti, legyen bármilyen rutinos is, hiszen előkelő személyiségek előtt kell megmutatnia művészetét. Úgy látszott Török Tilla is izgult, pedig lehet rutinja, mert a Holdviola együttes szólóénekese. Mészáros János Elek a csillag születik győztese homlokán is megjelentek az izzadság cseppek.
Jaj, Istenem, nehogy én is elkezdjek izgulni, mert akkor nem fogok tudni énekelni. Ekkor csendes alázattal Török Tillának csak ennyit mondtam: Van egy hármas szabály, ami szerint énekelek: Először Isten dicsőségére, másodszor, a Szűzanya tiszteletére, harmadszor az emberek örömére. Valóban, ha arra gondolok, hogy Szűzanyám, most neked énekelek, nem jön elő a lámpalázam. Török Tilla ezen el is csodálkozott.
A magyar himnusz elhangzása után elénekeltem a Mária éneket, majd lengyelül egy rövid kis katonadalt, amelynek vidámságával mindenki arcára mosolyt csaltam és valahogy feloldódott a feszültség. Amikor befejeztem az éneket, spontán odaléptem Lech Walesa elé, levettem a rozmaringszálat a pruszlikomról, és feltűztem a zakójára. Ez nem volt a forgatókönyvben, és utólagosan átgondolva Bihari Antal, a Szent István díj alapítója és átadója, aki erre az ünnepségre meghívott, biztosan nem díjazta ezt a cselekedetemet. Hogy miért? Minden kiszámított forgatókönyv szerint ment. Meg volt szabva, hogy hány percig tarthat az ének, ki mikor lép a hallgatóság elé. A lengyel katonadal azonban feloldotta a feszültséget, mindenki mosolygott, Lech Walesa is. Talán ez a vidám hangulat adta nekem a bátorságot, hogy az otthonról vitt kis rozmaringszálat feltűzzem Lech Walesa zakójának gallérjára, ezzel én is, mint felvidéki magyar hozzájáruljak a kitüntetéshez. Az sem jutott az eszembe, hogy a teremben álló testőrök lefoghatnak, amiért megzavartam az ünnepség menetét, vagy hogy Bihari Antal neheztelni fog rám és többet nem hív énekelni. Tiszta szándékkal, egyszerűen szeretetből tettem, amit tettem. Csak ennyit mondtam Lech Walesának szlovákul, amikor nagy nehezen bele tudtam szúrni a tűt a borzasztóan kemény zakó gallérjába: Na pamiatku. Mosolygott és elfogadta a rozmaringot, amin egy vékony nemzetiszínű zsinór volt masnira kötve.
Folytatódott tovább a díjátadó ünnepség, közben Schmitt Pál köszöntő beszéde következett. A szolidaritás szó fogalmát, értelmét boncolgatta röviden, egyszerűen egy nevezőre hozva az isteni parancsolattal: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.
Aki olvassa a Szent Írást, ismeri Szent Pál apostol szeretet himnuszát, amelyben össze van foglalva a szeretet eszenciája. Jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, nem örül a gonoszságnak, de örül az igazságnak. Ezt mondhatjuk egy szóval szolidaritásnak, a mai ember nyelvén. Vajon Lech Walesa élete megfelelt- e ennek a szeretet parancsnak?
Pergessük csak vissza a történelem kerekét és lapozzunk bele Lech Walesa életkönyvébe.
1943.- ban született a 2. világháború idején, amikor Lengyelország romokban hevert. Bizonyára látta nyiladozó értelmével azt a sok megaláztatást, amit a lengyel nemzet elviselt. Látta a háború utáni Lengyelország szellemi nyomorát, amikor a kommunista diktatúra mindenre rátelepült és nem engedte az emberek szabad szellemét érvényesülni, miközben sárba tiporta a keresztény értékeket. Ezek mentén megérthetjük, ha Lech Walesa egyszerű elektrotechnikusként ott, ahová az isteni akarat helyezte, a Lenin nevű gdaňski hajógyárban felveszi a harcot és megalakítja a hajógyári munkások szabad szakszervezetét. / Solidarnošč /Ám ezt az akkori kommunista hatalom nem nézi jó szemmel, nem díjazza. A sztrájkot leverik és 80 munkás életét veszti. Lech Walesát a szocialista rend ellen elkövetett bűncselekmény vádjával egy éves börtönbüntetésre ítélik. Szabadulása után feketelistára kerül, és sehol sem kap állást. Barátai szolidárisak vele, felebaráti szeretetből támogatják, hiszen akkor már családos ember. Ez az alattomos fenyegetés sem tántorítja el az igazságos harctól, és tovább munkálkodik az akkori kommunista rend meggyengítésén. Többször is őrizetbe veszik és 1981. december 13- án Jaruzelski tábornok parancsára 11 hónapra a szovjet határ közelébe, délkelet Lengyelországba internálják. 1982. november 14- én szabadul. Visszamegy a gdaňski hajógyárba, és egyszerű villanyszerelőként dolgozik, de a valóságban 1987- ig házi őrizetben volt. 1983-ban Nóbel békedíjra jelölik, de személyesen nem meri átvenni, mert fél, hogyha kimegy külföldre, onnan haza, Lengyelországba már nem engedik. A Nóbel békedíjat felesége veszi át.
Ez az egyszerű munkás, aki csak elektrotechnikus, majd lefokozva villanyszerelő, nincs diplomája, a III. lengyel Köztársaság 2. elnöke lesz. Később visszavonul és külföldi egyetemeken közép-európai politikát és történelmet ad elő.
2011-ben Budapesten a Fővárosi Önkormányzat díszpolgárrá avatta, sajnos ekkor betegsége miatt nem utazhat Budapestre. Most 2014 novemberében vette át a megtisztelő Budapest polgára kitüntetést, a Visegrádi Alap és az Antall József Tudásközpont által létrehozott Visegrád Bridge díjat, végül november 6-án a Szent István díjat.
Folytatódott a díjátadó ünnepség, Török Tilla gyönyörű hangján moldvai népdalt énekelt, Hazám, hazám címmel, ez után következett maga a díj átadása. Lech Walesa a Szent István díj átvétele után egyszerű köszönő beszédet mondott, amelyben visszatért a Solidaritas mozgalom kezdeteihez. Beszéde alatt értettem meg azon életbölcsességet, miszerint az embert tettei minősítik. Lech Walesa akkor, amikor még a kommunizmus nagyon keményen tartotta magát és úgy látszott örök időkig ez lesz a társadalmi berendezkedés, nem mérlegelt, mi lesz a következménye, ha felveszi a harcot. Észrevette az idők jeleit, tudatában volt igazának és az isteni parancsolatból kiindulva tette, amit tennie kellett.
Érezte, hogy jó oldalon áll, a felebaráti szeretet oldalán. Időt, lehetőséget kapott, hiszen erősítette az a tudat, hogy lengyel pápa került Szent Péter székébe. Ez az erő tette őt bátor emberré, hogy kiálljon az igazság, a lengyel nemzet egysége oldalán és bátran tudjon cselekedni. Eszébe sem jutott akkor, semmiféle kitüntetés, elismerés, mert akkor nem kapott mást, mint börtönt, mégis megtette, amit tennie kellett. Észre vette a nagy testvéren, a Szovjetunión keletkezett történelmi repedéseket, és amikor már Gorbacsov került az elnöki székbe, tudta, hogy csak idő kérdése és a kommunizmus összeomlik. Lech Walesa szolidaritási mozgalma meggyorsította azt a rendszerváltást, amelynek a mi nemzedékünk tanúja volt.
Mészáros János Elek éneke tette fel a koronát Lech Walesa köszönő beszédére, amikor Katona József Bánk Bán című operájából a „Hazám, hazám te mindenem” című betétdalt elénekelte.
A hazafias telítettségű ének és a gyönyörű bariton bizonyára mélyen szántó gondolatokat és érzéseket hozott elő a hallgatóságban. Gondolatban én is végig mentem kis hazám, a Felvidék felett. Szomorú lettem, mert Felvidék magyarságának nincs Lech Walesája, aki össze tudná fogni egy szolidáris mozgalomba azokat, akik meg akarnak maradni magyarnak. Kétfelé húzunk mi felvidéki magyarok, mindenki mást akar, nincs összetartás, nincs szolidaritás.
Nincs egy erős emberünk, aki ha szól, akkor mindenki egységbe tömörül. Ha lenne, akkor mi kis emberek is bátrabbak lennénk, és nem mérlegelnénk, mi lesz velünk, ha felvesszük a magyar állampolgárságot, egyszerre venné fel minden felvidéki magyar, s akkor vajon hová internálnának bennünket? Lesz e majd történelmi pillanat, amikor a magyar állampolgárság felvevésének tiltásában is repedések keletkeznek? Kérdéseimre nem kaptam választ, így hát a szomorúságom megmaradt.
Az illatos felvidéki kis rozmaringszál, talán egy ideig ott ékeskedett Lech Walesa zakóján, hirdetve, hogy van remény, mert a remény hal meg utoljára. Reményünk megvalósulásáért nekünk felvidéki magyaroknak valamit tenni kellene, úgy a vezetőknek, mint az egyszerű embereknek.Nem mérlegelni, hanem bátran elindulni az egység, a szolidaritás útján, hogy célba érhessünk. Felvidéki magyarságunk ne hulljon szét, mint oldott kéve, hanem egységben maradjon.
Az ünnepséget a lengyel himnusz zárta, amelynek szövege illik a felvidéki magyarok minden bánatára, magyarul így szól:
Nincs még veszve Lengyelország, Még mi meg nem haltunk!/ Hogyha földünk elrabolták, Visszaszerzi kardunk./ Fel, fel Dabrowsky, / Zászlódat bontsd ki!/Ha te vagy vezérünk, Népünkhöz elérünk!/
Lőrincz Sarolta Aranka, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49780″}
