A Rovás Akadémián a roma holokausztról hangzott el előadás, mely a szlovákiai és kassai eseményekkel foglalkozott. Peter Pollák, a kormány roma közösségek megbízottja elmondta, a legtöbben közömbösek, pedig a romák a második világháború alatt ugyanazt élték át, mint a zsidók. Erről a katasztrófáról kevesen tudnak. Azért is, mert jelentéktelen csoportoknak tartották a cigányságot. Emléknapjuk augusztus 2. A roma holokausztról 1972 óta emlékeznek meg a Cigány Világszövetség párizsi kongresszusa döntése alapján. Az SS-katonák 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradóra több mint háromezer cigányt gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban. Összességében a nácik mintegy 300-500.000 cigányt pusztítottak el. Ezek közül 23 ezren Auschwitzban haltak meg. Sokuk orvosi kísérletek áldozata lett. Ez nem a végleges szám, mert másutt is raboskodtak. Bisztrán például munkatáborokban dolgoztatták őket.
Senki sem mondhatja, hogy ez őt nem érinti. Ezért fontos beszélni a következő generációknak – hangsúlyozta a megbízott -, hogy a hasonló állatiasságot meggátoljuk. Ma Európában sok radikális csoport létezik. Vannak akik tagadják, hogy a holokauszt megtörtént. Pedig ez történelmünk része, és mindannyian meg kell tegyük a maximumot, hogy ez ne ismétlődjön meg! Ennek veszélye fennáll, ha elfelejtjük mi történt. Két év alatt sikerült ezt a témát „megnyitni”. A média is felfigyelt rá. Főleg az augusztusi emléknap kapcsán. De az adatok hiányosak.
Maximális erőfeszítéseket tesznek, hogy emlékműveket állítsanak. Néhány már áll, de Pozsonyban és Kassán nincs ilyen. A pozsonyi magisztrátussal már tárgyalásokat folytatnak. Ahogy később elhangzott, Kassán a malátagyár épületén kellene emléktáblát elhelyezni, mert annakidején ott összpontosították őket. A németekkel jó a kapcsolat, nem ódzkodnak beszélni arról, mi történt. A vita során arról is szó esett, hogy minden szolid városnak van holokauszt központja, vagy múzeuma. Ezt lokális szinten nem lehet megoldani, kormányzati akarat szükséges hozzá. Pollák közölte, Turócszentmártonban Roma Múzeum létezik.
Senki nem akar a múlttal foglalkozni – hangzott el a következő vélemény -, mert az arizátorok élnek. Akiktől 1948 után elkobozták a vagyonukat, a restitúcióban visszakapták. Nem az eredeti tulajdonosok.
Štefan Lazorišák emberjogi aktivista vette át a szót, aki a rendezvény irányításának szerepkörét vállalta. Elmondta, a roma holokauszt specifikuma, hogy ebben a vonatkozásban nem születtek törvények.
Az előadást Pavol Burák tartotta, aki ennek a kérdésnek a szakértője. Az alapfogalmak ismertetésével kezdte. A holokauszt más szláv népeket is érintett ugyanúgy, mint a homoszexuálisokat, jehovistákat, lelki és testi fogyatékosokat, anarchistákat, kommunistákat, de demokratákat is. A jehovistákkal is foglalkozott. Erről filmet forgattak. Őket nem szántak halálra, mert választási lehetőség elé állították. Összesen 12-16 millióra becsülik az összes áldozat számát.
A porajmost, vagy porrajmost, pharajimost elenyésztésnek, megsemmisítésnek, emberevésnek, elpusztításnak fordíthatjuk. Voltaképpen etnikai tisztogatást jelent. A forrásokban nem szerepel ez a kifejezés, mivel ez újabbkori elnevezés. Akkor még a roma nevet sem ismerték, hiszen azelőtt cigányoknak nevezték őket. Hitler szerint, az etnikailag tiszta állam ellenségei voltak a zsidókkal együtt. 1942-ig Heinrich Himmler azon fáradozott, hogy külön rezervátumot hozzon létre a sterilizált cigányok számára. Az áldozatok száma pontosan nem ismert, mert Közép-Európában a cigányok szervezetlenek voltak.
Március 19-én a nácik megszállták a Magyar Királyságot. Addig a cigányokkal csak rendészeti vonatkozásban foglalkoztak. Kivételt képezett, amikor 1941-ben Abaúj-Torna vármegye a cigánykérdés rendezését sterilizálással kívánta rendezni. Szálasi hatalomátvétele után változott meg radikálisan a helyzet. A megszállás után Jászómindszenten is volt ilyen tábor. Az apátságban 1944-ben fontos konferencia zajlott, ahol azt vitatták meg, hogy milyen álláspontot képviseljenek a megszállással szemben.
A náci táborokba Komáromon keresztül deportálták a cigányokat. Kassáról – a fronthelyzetre való tekintettel – Dachauba és Bergen-Belsenbe szállították őket. Feltétezhető, az akkori Magyarországról 25.000 romát deportálták. Kassáról két vagonnyi romát szállítottak el, de ez nem pontos adat. Egy miszlókai roma asszony szerint többet.
A koncentrációs táborokban megkülönböztető háromszögekkel jelölték a rabokat. A zsidók sárga színűt viseltek, a politikai foglyok pirosat, a Jehova Tanúi lilát, a bűnözők zöldet, állampolgárság nélküli személyek kéket, aszociális elemek és később a romák feketét, amúgy a romák barnát és a homoszexuálisok rózsaszínt.
A nürnbergi nemzetközi bíróság a romák üldözését csak érintőlegesen említette. Ezért senkit sem ítéltek el. Csak nagyon kevés információ állt rendelkezésre és a sajtó sem említette. Robert H. Jackson fővádló csupán az orvosi kísérletekkel kapcsolatosan említette. Csehszlovákiában az Antifasiszta Szövetség Központi Bizottsága és a Szövetségi Belügyminisztérium foglalkozott a kárpótlás kérdésével. Szlovákiában az Igló környéki romák kapták némi kártérítést. Bonyolult volt bizonyítani, hogy kísérleteket végeztek rajtuk. Csak Adolf Eichmann pere nyomán derült erre fény. Azzal a hamis érvel éltek, hogy a romákat szociális okok miatt, nem faji alapon üldözték. A roma holokausztot a hivatásos történetírás is tagadta, úgy mint a faji okokat is. Simon Wiesenthal, a neves náciüldöző kezdte gyűjteni az erre vonatkozó adatokat és a The Murderers among us (1967) c. könyvében egy fejezetet szentelt ennek a kérdésnek. Wiesethal intervenciója nyomán Helmuth Kohl német kancellár legalább megemlítette a roma holokausztot.
A történetírásban valódi áttörés csak 1972-ben következett be. 1979-ben a német sinták/romák szervezték meg az első tüntetést Bergen-Belsenben. Azóta veszik komolyan a történteket. 1985-ben, amikor megemlékezést tartottak a Bergen-Belsen-i koncentrációs táborban, a német romák követelték, hogy a parajmosról megemlékezhessenek, de akkor még elutasították részvételüket. Ezt a tábort az utolsók között szabadították föl. 1993-ban a lengyel romák hívták föl a figyelmet a Zigeunerlagerre (cigánylágerre) Dachauban, mely München mellett működött.
A brit hadsereg Bergen-Belsenben filmet készített a felszabadulás után. 50.000 embert zsúfoltak össze a kb. 5.000 ember számára fenntartott helyen. Ezt a megdöbbentő ötperces filmet a résztvevők megnézhették. Azóta feldolgozták a rabok névsorát. Buday Anna Miszlókáról ebben a táborban szenvedett, ahol a világhírű Anna Frankkal is találkozott.
Dezider Lacko csak röviden kívánt hozzászólni az elhangzottakhoz, mert ez az emlék még mindig fáj. Emléktáblát kellene valahol Kassán leleplezni. A Tábor lent volt a Steel Arena környékén. A nyilasok korán reggel szuronyos puskákkal jöttek, kikergették apját, nagyapját az ágyból. Az állomáson a vagonokba még sikerült beadni nekik egy kevés kenyeret, de a nyilasok rájuk lőttek, ám nem történt bajuk. Nehéz erről beszélni, hiszen hat éves korában kellet ezt átélnie. Az ágyban feküdt apja mellet, és egyszerre elvitték őt. Zenész volt és ha hallja a cigányzenét, akkor elérzékenyül. Hetven éve nem látta az apját, aki 1907-ben született. Lacko most 76 éves. Ha apja természetes körélmények következtében hal meg, akkor nincs gond. De ebben az esetben a legrosszabb történt, ami az életben érheti az embert – vallotta.
A romák különböznek egymástól. Mégis egy kalap alá veszik őket függetlenül attól, hogy milyen végzettséggel, emberi kvalitásokkal rendelkeznek. Csak a bőr színe számít. Emiatt rosszul lesz, ha beszélni kell erről. A vita folyamán mások is annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a romák sohasem képviseltek egységes csoportot. Nekik többet kell felmutatniuk, hogy érvényesüljenek. Mert az előítéletek mindmáig élnek. Ha egy vállalkozónak választania kel, kit vegyen fel, akkor a nemromát alkalmazza. Prágában projektet készítettek, mely bevált. Ezt kellene alkalmazni. Erre az állam támogatása szükséges, hiszen anyagi vonzatai vannak.
Lacko csak 1989-ben tudta meg, hogy lehet kárpótlást szerezni. 10 évig Rudolf Lacko néven kerestette apját, eredménytelenül. Azután apja egyik társa javasolta, mivel Dezsőként ismerték, ezen a néven kerestesse, mégha Rezsőnek hívták. Ezután egy hónapon belül megkapta a halotti anyakönyvi kivonatot. A kormány 100.000-es kárpótlást szavazott meg, de csak 30.000 koronát kapott. Amikor intézte ezt az ügyet, Mišík úr arra vonatkozó igazolást követelt tőle, melyet a Honvédelmi Minisztérium adott ki, hogy ellenálló volt. Ilyenek dolgoznak a kormány szolgálatában! – mondta keserűen. – Hát hogyan lehetett volna ellenálló, ha még korábban elvitték, hogy ezt bárki is igazolhatta volna! Azelőtt volt kártalanítás, de az inkább formális volt. A németek is kárpótolták a romákat. A TA3-as tévécsatorna beszámolt erről. Mégis az igazságügyi minisztérium nem tud róla! Annak idején gazdák vették igénybe a romák munkaerejét. Magyarországon nyugdíj-kiegészítést kapnak, Szlovákiában semmit! Elkeseredetten mondta, egész életében dolgozott, mégis 237 eurós nyugdíjat kap. Ráadásul a romáktól senki sem kért bocsánatot.
Burák ezután egy érdekes esetet ismertetett. A vágtölgyesi Aladár Berki francia hadifoglyokkal menekült el a szlovák lágerből, majd részt vett a szlovák nemzeti felkelésben. Annak felszámolása után hadifogságba esett, melyet túlélt. Alekszandr Jegorov, a Szovjetunió hőse adott ki számára erre vonatkozó elismervényt. Minden igazolást megkapott, amit másutt nem látni. Ritka az ilyen dokumentum. Ez annyira fantasztikus, hogy hihetetlennek tűnt. Azután az oral history problémájára tért ki. A személyes visszaemlékezésekről harminc személlyel készült beszélgetés. De nincs rá garancia, hogy minden úgy történt, ahogy a visszaemlékezők előadták.
Vladimír Gürtler pártelnök (Hét Tisztességes, Szlovákia Regionális Pártja) rasszista kijelentéseire terelődött később a szó. Pollák elmondta, több feljelentést tettek. Nem akarják ezt a helyhatósági választások előtt nyilvánosságra hozni, mert akkor szavazatokat szerezhetnek számukra. Sok az elégedetlen ember a rossz gazdasági helyzet miatt, aki ilyen esetben szívesen radikális pártokra adja szavazatát.
Olyan vélemény is elhangzott, hogy 10-15 év szükséges, hogy az első pozitív eredmények megmutatkozzanak a roma integráció területén. Más vélemény szerint, nagy veszteség, hogy az integrált romák külföldre távoznak, mert odahaza példát mutathatnának. Külföldön sem szeretik a romákat. Ha más népcsoport migrál, az nem okoz gondot.
Érthetetlen viszont, hogy a kormánymegbízott, nem hívta meg erre a november 13-án, csütörtökön tartott előadásra a Kassán működő roma szervezetek képviselőit.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”47684,40995″}
