Eme vallásos naphoz az ünnepi liturgián kívül elsősorban a locsolkodás és a tojásküldés szokásai kapcsolódnak.
Manga János palóckutató említi, hogy ilyenkor „azok a közösségi szokások – rítusnak már nem tekinthetők – a jellemzőek, amelyeknek valamilyen vonatkozásuk van a húsvéti, illetve a piros tojással” (Manga 1968, 149).
Viszont az is köztudott, hogy a húsvéti locsolkodás tulajdonképpen a rituális megtisztulás jelképes emléke. A Magyar Néprajzi Lexikonban olvashatjuk ezzel kapcsolatban a következőket: „A húsvéti locsolás ősi katartikus rítus keresztényiesített formája. Eredetének egyházi magyarázata részint a keresztelésre utal, részint arra a legendára, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták volna a zsidók elhallgattatni, illetve a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat.” (Tátrai 1979, 606)
Természetesen a locsolkodásnak alapja lehet a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit is. A nők locsolása kezdetben az „asszonyi termékenység elővarázslására” is irányulhatott (Balogh é. n., 117). Manga János egy helyütt arra is felhívja a figyelmünket, hogy „Az öntözködés kimondottan keresztény eredetű. Az őskeresztények keresztelkedését jelképezi, amikor a keresztelő pap a megmaradt szenteltvizet a hívőkre öntötte” (Manga 1938, 4).
Húsvéthétfőn az Ipoly mentén egykor a még legényszámba nem vett fiúk piros lajbiban jártak öntözködni. Először a keresztanyjukhoz mentek, ott kaptak egy kis bögre vizet, s azzal locsolkodtak. Miután 8-10 hímes tojással 
megajándékozták őket, a szomszédok és a rokon lányok is sorra kerültek (Manga 1968, 149). Pereszlényben és Alsószemeréden adataink szerint a legények régebben cigánnyal és vödrökkel jártak házról házra. Az egyik legény bement a házba és kikérte a lányt, majd „agyonlocsolták” őt vízzel (Bauer–Kádek EA 24092).
A locsolkodás, vagy ahogyan az Ipoly mentén mondják, az öntözködés még napjainkban is népszerű és gyakorolt szokás. A gyermekek versmondás közben végzett, szagos vízzel történő locsolása, amely a legújabb időkig élő gyakorlat volt, újabb keletű, s inkább csak adománykérő (váró) jellegű.
Volt ahol a húsvéti öntözködés egykor szervezett formában történt, s már a vasárnapi koledálásal megkezdődött. Az ipolynagyfalusi legények a hétfői falujárást is koledálásnak nevezték. Az ipolybalogiakhoz hasonlóan minden olyan házhoz elmentek, ahol lány vagy menyecske volt. A házbeliek várták őket, s az ablakon adták ki nekik a kolbászt, a szalonnát meg a tojást. Amikor a fiatalok az egész falut bejárták, az egyik legény házánál nagy reggelit készítettek. Ha valami megmaradt az eledelekből, eladták a kocsmárosnak, s az árát elitták. Reggel így „mán jó gazos fejvel mentek öntözkönnyi”. A legények vödörből, a gyermekek bögréből locsolták a lányokat.
Ipolyhídvégen a reggeli öntözködést a tehénpásztor „zenélése” előzte meg. „Végigtrombitáta a falut, oszt ollyan kalácsot süttek neki, meg bort és pénzt is kapott.”
A pereszlényi legények kora reggel összegyűltek egy pajtában, s onnan indultak kannákkal öntözködni, harmonikaszó kíséretében. A falu felső végén kezdték, s az Alvégben fejezték be. Minden nagylányos házhoz
bementek, a lányok azonban elbújtak, hogy „menne talájják őköt a leginyek”. Az öntözködők viszont követelték, hogy a gazdasszony mutassa meg a lány rejtekhelyét. Ha a lánynak kiszemelt udvarlója volt, az néhány percre lemaradt, s a „szeretője” egy szép virágot tűzött a mellére. Délután, a litániát követően, négy órakor a község kocsmájában kezdődött a húsvéti mulatság, amely csak másnap reggel ért véget.
Nagycsalomján azt a lányt, akivel farsangkor nem táncolt a legény, húsvéthétfőn nem önthette meg. Kóváron már
hajnalban indultak a locsolók. Azt a lányt, aki ébren volt, szagos vízzel, aki aludt, kútvízzel öntötték meg. A fiúk itt is tojást kaptak. Amelyiket a „szeretőjük” adott nekik, eltették emlékbe.Az öntözködők régebben a rokonoknál nyolc-tíz tojást kaptak. Ezek mellé újabban már cukor- vagy csokoládétojást, déligyümölcsöt, pénzt is adnak.
A fiatalabb fiúgyermekek húsvéti locsolását versmondás előzte meg. Így van ez sok helyen napjainkban is. A locsolóversek újabban felkutatott szövegei csaknem az egész magyar nyelvterületen ismeretesek, s csupán némi eltérések figyelhetők meg köztük. A szagosvizet a locsolók versikéjükben tündérkútvíznek nevezik, de mondják rózsavíznek is. A locsolók kerek erdőn át érkeznek, kocsijukat bárányok húzzák. A lányt gyöngyvirágnak szólítják, s anyjától engedelmet kérnek, hogy meglocsolhassák, hogy el ne hervadjon. Lássunk hát néhányat a ma is előadott versikék közül:
Tündérek kúttyából
Szagos vizet hoztam,
Van ety kislány a házná,
Mellocsolom mostan.
Fáradozásomér
Egyedül azt kérem,
Tulipiros tojás
Legyen az én bérem.
(Kóvár)
Kerek erdőn jártam,
Kék ibolyát láttam,
Bárány húzta rengő kocsim,
Minygyárt ide szálltam.
Nesze hát, rózsavíz,
Gyöngyöm, gyöngyvirágom,
Hol a tojás, piros tojás,
Tarisznyámba várom.
(Kelenye)
Kerek erdőn jártom,
Kék ibolyát láttam,
El akart hervadni,
Meg szabad-e locsolni?
(Kelenye)
Napsütötte szép tájakon,
Jöttem végig az utakon.
Fölém hajolt sok kis virág,
Rózsavizük osztogatták.
Megöntözlek most itt véle,
Piros tojást kérek érte.
(Ipolybalog)
(Csáky 1987, 135–138)
Tátrai Zsuzsanna és Karácsony Molnár Erika egy Békés megyei szép locsolóverset közöl Ortutay Gyula és Katona Imre gyűjtése alapján:
Szépen kérem az anyját,
Adja elő a lányát,
Hadd locsolom a haját,
Hadd nőjjön nagyra,
Mint a csikó farka,
Még annál is nagyobbra,
Mint a Duna hossza!
Szabad-e locsolni?
(Tátrai–Karácsony Molnár 1997, 103)
Az alább közölt kis versikét még aktív pedagógusként gyűjtöttem hatodik osztályos ipolyfödémesi diákomtól, Antalicz Dáriusztól:
„ Húsvét napján korán keltem,
Ünneplőbe felöltöztem,
Rózsavízzel elindultam.
E kis házba bekopogtam.
Üdvözlöm a ház lakóit,
Keresek én egy kislányt itt.
Rózsavízzel locsolgatom,
Piros tojást elfogadom.”
A locsolással azonos funkciójú szokás volt a szlovákság körében a vesszőzés vagy korbácsolás. Elsősorban a gazdasszonyokat vesszőzték meg, de húsvéthétfőn Myjava környékén a lányokat is jól elverték a nyolc fűzfavesszőből font korbáccsal (Horváthová 1986, 186–187).
Vannak vesszőzéssel kapcsolatos adatok a Dunántúlról is. Fejér megyében a vesszőből font korbácsot sibának nevezik (a szlovákoknál egyébként ennek šibačka a neve), s amikor azzal a lányt megvesszőzik, ezt mondják:
„Keléses ne légy,
Bolhás ne légy,
Esztendőre még frissebb légy!”
(Gelencsér J.–Lukács L. gyűjtése alapján közli: Tátrai Zs., 1997:104.)
A szlovákság köréből közöljük még az alábbi, témánkhoz kapcsolódóm versikét:
„Červené vajíčko mám
koho rada vidím,
tomu ja dám.”
(Piros tojásom van, akit örömmel látok, annak adom.)
( Horváthová, E., 1986:188.)
A Hont megyei református Bori községben a lányok jártak vesszőzni, azaz suprálni, de nem hétfőn, hanem húsvét keddjén. Ilyenkor felkeresték a legényes házakat, ahol a legények elbújtak, s mire előkerültek, a lányok jól megvesszőzték őket. (Zlatner Andrásné Horváth Berta, 1924)
Tojásküldés – A húsvéti tojás
Néhány évtizeddel ezelőtt a legények locsolkodását a lányok húsvéthétfő délutánján az Ipoly mentén tojással viszonozták. A tojást vagy személyesen vitték az öntözködőknek, vagy elküldték valakivel.
A Középső-Ipoly mentén a tojást a húsvéthétfőt megelőző napokon festették. A geometrikus mintákat és a virágornamentikát egyes helyeken gyertyaviasszal rajzolták meg, majd a tojást festékbe mártották. Máshol karcolással díszítettek: a mintákat éles tárggyal, zsilettel, borotvával vagy „speciális tojáskaparóval kaparták” ki a pirosra festett tojáson.
Vannak falvak, melyekben ma is tevékenykedik egy-egy ügyes kezű asszony, aki gyönyörű húsvéti tojásokat készít. A Hont megyei Bernecebarátiban és Paláston például többen is vannak. Az utóbbi helyen szépen díszített tojásaikból a falumúzeumban is őriznek néhányat. Néhol szokás a barkaág feldíszítése kifújt piros tojással. Az Ipoly bal partján, Dejtáron a tájházban látható egy tojásfa szebbnél szebb geometrikus díszítésű húsvéti tojással.
A szlovákoknál a tojást gyakran a hagyma héjával vagy más festőnövénnyel együtt főzik meg. Ismerik a batikolás módszerét, és szokás a tojásokra különféle szellemes szövegeket is írni, például ilyen kis versikéket:
Koho ja milujem,
tomu tú krasličku
darujem.
(Akit én szeretek, annak ajándékozom ezt a tojáskát.)
Červené vajíčko mám
koho rada vidím,
tomu ja dám.
(Piros tojásom van, akit örömmel látok, annak adom.)
( Horváthová 1986, 188)
Már említettük, hogy a húsvéti tojás a termékenység szimbóluma. Edvi Illés Pál Arisztotelészt idézve mondja: „Mind, a mi él, tojásból kél.” Véleménye szerint a tojás a „földcsillag”-ot, az anyaföld termékenységét is példázza. Díszítésének eredete pedig „az ősrégi pogányságban keresendő, mellyből a népek Krisztushoz megtérítettek. Hajdan a népek, ugy az európaiak, mint az ázsiaiak, átalán tavasz beállásakor, szokták kezdeni az ujévet, melly alkalommal örömük kifejezésének jeléül, különféle szinekre megföstött tojásokkal kedveskedtek egymásnak ajándékul; simán, vagy reá virágokat, verseket és neveket karczolva. Legdivatozóbb volt a tojásokat pirosra fösteni, azért, mivel a görög és római nemzetnél ez tartatott minden egyebek fölött legszebbnek” (Edvi Illés 1857, 15).
Húsvéthétfőn délután a pereszlényi lányok kivarrott zsebkendőben vitték a hímes tojást a legényeknek. „A leginy annya elvette azt, kipakóta a tojást, a lánnak meg adott narancsot, cukortojást, csokolládét.”
Délután az ipolyszécsénykei lányok is vittek a legényeknek tojást: „akit kiszemőtek magoknak, annak többet, huszat is adtak.” Az ipolyhídvégi lányok „mindenkihö elmentek, aki vót öntözkönnyi”. Egy-egy legénynek nyolc-tíz tojást adtak a zsebkendőjükből, de a „szeretőjjük” itt is többet kapott. Ipolybalogon a hétfőn hordott tojást, öntözködőtojásnak nevezték. Ebből minden legénynek egy-egy járt csupán, csak a lány kedvese volt kivétel. Ő általában négyet kapott. Paláston a lányok külön kis kézikosárban vitték a tojásokat, melyeket egy szép kendővel takartak le. A lány annak is adott ilyenkor tojást, aki a farsangi mulatságban megtáncoltatta őt.
Tesmagon nagyböjtben varrták a lányok a tojáshordó zsebkendőt. A zsebkendő négy „csücskit” szépen díszítették: tearózsát, szekfűcsokrot varrtak rá. A lányok versengtek, hogy kinek szebb a zsebkendője. A húsvéti tojást általában két nagy zsebkendőben vitték: „Kinek ötöt, kinek nyócat, kinek tízet, tizenkettőt, mellik hollyan leginy vót.” (Csáky 1987, 138–139)
Ír a tojáshordásról Manga János is Ipoly menti monográfiájában: „Dejtáron, Patakon, Honton, Bernecebarátiban, Pereszlényben stb., a lányok húsvéthétfő délutánján tojást vittek vagy küldtek azoknak a legényeknek, akik megöntötték, illetve azoknak, akik farsangkor táncba vitték őket. Dejtáron mindig a lánypajtások vitték a tojást egy kivarrott zsebkendőben, hatot, nyolcat vagy tízet. … Honton, Pereszlényben minden lány maga vitte el a tojást a legényházhoz. … Ipolytarnócon a lányok húsvéthétfőn választották a »mátkájukat«. A mátkaválasztás régebben, az első világháború előtti időben abból állt, hogy a két lány egy-egy szépen kifestett tojást cserélt egymással. Később, kb. az 1920-as évek után már mátkatálat küldtek egymásnak… A legények a kocsmában komát választottak, amit a komaáldomással ünnepeltek meg.” (Manga 1968, 150–151)
A húsvéti tojáshordás már a múlté. Manapság a lányok nem visznek a legényeknek hímes tojást, csak a fiatalabb öntözködők kapnak egyet-egyet a kölnivízzel való locsolkodás után.
Irodalom:
Csáky Károly: Hallottátok-e már hírét? Bratislava, 1987.
Csáky Károly: Sándor-naptól úrnapig. Pozsony, 2006.
Edvi Illés Pál: A húsvéti tojásfestés. Vasárnapi Ujság, 1857, április 12., 15.
Horváthová, Emília: Rok vo zvykoch nášho ľudu. Bratislava, 1986.
Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén. Budapest, 1968.
Tátrai Zsuzsanna: Húsvéthétfő (Címszó). Magyar Néprajzi Lexikon 2. Főszerk.: Ortutay Gyula. 606.
Budapest, 1979.
Tátrai Zsuzsanna – Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások. Budapest, 1997.
Adattári anyagok lelőhelyei:
Bauer Kinga – Kádek Katalin: Pereszlényi és Alsószemerédi népszokások (1989). Néprajzi Múzeum,
EA:24092.
Manga János: Pereszlényi népszokások (1936). Néprajzi Múzeum, EA:000506.
Csáky Károly, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”52726,52650″}
