A Csemadok Somorjai Alapszervezete megemlékezést szervezett Somorján, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. Szónoknak Karaffa Attilát kérte fel. Most a szónok beszédét közöljük teljes terjedelemben:
„1920. június 4-e első péntekre, Jézus Szíve ünnepére esett. Hazánkból öt részt szakítottak ki, öt sebet kapott, mint Krisztus Urunk a kereszten. „Csak így, megalázva, földi hatalom és elismerés nélkül lehetett Magyarország is a Megfeszítetthez hasonlóvá. Csak így nyerhette el teljes értelmét az Apostoli Kereszt, amit Szent István Magyarország részére kapott, a trianoni szerződéssel Jézus Szíve péntekén.” – írja Páter Láng Siegfried szerzetes M. ORC-A magyarság öt-seb titka c. írásában.
A csúfos trianoni békediktátum 95. évfordulójára emlékezünk, amikor is elszakítottak bennünket, felvidéki magyarokat is édesanyánktól a történelmi Magyarországtól. Hontalanokká, megbélyegezettekké lettünk saját szülőföldünkön. A helyzet Trianon óta sem változott, másodrendű állampolgárok vagyunk vér- és könnyáztatta szülőföldünkön.
A trianoni fájdalomra minden magyarnak kötelező az emlékezés. De ugyanakkor nem szabad a múltba temetnünk sorsunkat és tenyerünkbe takarni arcunkat. A jövőt kell építenünk Trianon romjain, amelyet folyamatosan ledönthetünk a lélek és a tettek erejével. Az összetartozás olyan erős köteléket építhet ki bennünk, amelyet világi nagyhatalmak és szerződések, diktátumok nem választhatnak szét. Ahhoz, hogy ezt minden nemzettestvérünk megértse, egy közös akarat kell és tiszta szív! Kezet nyújtani egymásnak és segíteni a bajban magyar a magyarnak. Sokszor kimondani könnyebb, mint megtenni. De bajban ismeri meg az ember a barátját! A 2013-as árvíz erre is nagyszerű példa volt, hiszen szülőföldünkön, de az anyaországban is közös erővel segítettünk a hömpölygő áradat megfékezésében, vállvetve küzdöttünk az ár ellen! De ugyanezt láthatjuk, most is, amikor a kárpátaljai magyar testvéreinknek van szükségük ránk. Segíteni feladatuk, szent kötelességünk!
Minden évben emlékezünk és megfogadjuk, hogy nem adjuk fel! Nem ismerhetjük el a történelmi igazságtalanságot és a magyar nemzet egységének építésével kell válaszolunk az akkor történtekre!
Ha nem így tennénk, elfelednénk nemzetünk történelmét, múltját és csak magyarul beszélőkké válnánk azon az ősi földön, amelyet ősapáink védtek életük árán. Tisztelet a hősöknek és mindazoknak, akiket meghurcoltak magyarságuk miatt!
Fontos számunkra az összetartozás, hiszen csak közösen lehetünk erősek! Ezt fel kell ismernie azoknak is, akik kétkedve figyelik munkánkat, akár most is. „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség!” – mondja az erdélyi magyar irodalom, de megkockáztatom, hogy az egységes magyar irodalom nagyja is, Wass Albert.
Csakis együtt tudjuk megharcolni mindennapi harcunkat, azok ellen, akik azon munkálkodnak, hogy mihamarabb eltűnjön a felvidéki magyarság a térképről. Hogy mihamarabb a többségi nemzet telepesei költözzenek ősapáink által épített házainkba. Harcolnunk kell az asszimilációt felvállalókkal és kiszolgálóikkal is. De harcolni kell azokkal a bértollnokokkal is, akik írásaikkal mérgezik felvidéki magyar közösségünket. Számos helyen kell felvennünk a képzeletbeli fegyvert és megmutatnunk, hogy nem adjuk magunkat. Sem a trianoni határok, sem az azokat szentesítő utódállamok kormányai nem törhetnek meg bennünket. Iskoláink, templomaink, közösségünk veszélyben. Ha nem fogunk össze azokkal a személyekkel, akiknek fontos hagyományaink tisztelete, megőrzése és továbbadása, és nem tesszük félre sérelmeinket, akkor elveszünk!
Mi azonban nem ezt az utat akarjuk járni. Nekünk, magyaroknak a Teremtő nem ezt szánta.
Pió atya – aki ötven éven át viselte Jézus sebeit – nyilatkozta, hogy irigyli a magyarokat, küldetésük miatt.
Vajon mi a küldetésünk nekünk Felvidéken Trianon után?
Megmaradni magyarnak szülőföldünkön és a szív, valamint az összefogás erejével legyőzni az 1920-as trianoni határokat.
A nemzeti megújulás mindnyájunkon múlik, itt a Csallóközben, itt Somorján is. Lesznek-e olyan utódok, akik szívükön viselik majd hagyományaink megőrzését, szépen csengő anyanyelvünk továbbadását? Lesznek-e magyar iskolák és lesznek-e benne magyar kisdiákok? Feladatunk van itt a szülőföldünkön, ahová a Teremtő állított bennünket! Minden magyarnak feladata és kötelessége nemzete megbecsülése és megvédése!
Trianon gyászos napján, amelyen felidőzzük a történelmi igazságtalanságot egyben a jövőképet is meg kell határoznunk! Mit szeretnénk elérni nemzetünk javára és növekedésére? Mit szeretnénk elérni itt a városban, itt a Csallóközben? Szükség van-e az önrendelkezésre?
A választ magunkban kell keresni, de hozzásegíthetnek a megválaszoláshoz azok az ősök, akik magyar népünk megbecsült alakjai. Ők nem adták fel még a legnagyobb szorongattatás közepette sem. Ezt üzenik számunkra is, hogy a nemzet egy és oszthatatlan!
A sérelmeket ne feledjük, de ne is emlegessük! Inkább fogadjuk meg az Ismerős Arcok Fenyők c. énekében hallható gondolatot:
S bár ugyanaz ismétlődik
Száz meg száz éve régen
Mi ébresztő kiáltás helyett
Suttogunk csak a szélben
Megmondom én, hogyan lehet
Hogy magyarként éljük a jövőt:
Ameddig azok döntik
Mi ültetjük addig a fenyőt
Nézzünk a jövőbe és építsünk, tegyük újjá Aranykertté a Csallóközt és Szent István országát! Ültessük mi is azt a bizonyos fenyőt és akkor a trianoni határok már csak az ütött-kopott iratokon, térképeken lesz látható.
A mai nap a Nemzeti Összetartozás Napja is. Ne feledjük, hogy csakis egy egészséges jövőkép kialakítása és a jövő fiatalságának tudatos nevelése nemzeti értékeink megbecsülésére adhat reményt népünk fennmaradására. Ezt szolgálja az emléknap gondolata is. Az egész Kárpát-medencét ellepik a diákok a különböző városokban, falvakban és az anyaországiak a felvidéki vagy erdélyi magyar iskolatársaiknál emlékeznek erre a napra.
Pappváry Elemérné Sziklay Szeréna Magyar Hiszekegy c. versének egyik versszakával zárom gondolataimat:
Magyar! te most árva, elhagyott, veszendő,
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
Magyar legyen hited s tied a jövendő.”
Karaffa Attila, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”54211″}