A baróti Tortoma Kiadó 2006-ban alakult Erdélyben, a háromszéki Baróton. Azóta mintegy hatvan kötetet adtott ki. Idén a kassai Balassa Zoltán Kassa – Történelmi városkalauz című kötetét tervezik megjelentetni.
A megjelent kötete közül említést érdemel a Tortoma Útikönyvek sorozat, melyet 2011-ben adtak ki a sorozat első köteteként Gaal György Kolozsvár – Történelmi városkalauz című könyvét. Azóta megjelent hasonló kötetünk a sorozatban Sepsiszentgyörgyről, Brassóról és Erdővidékről. A kötetek a korszerű útikönyvek és történelmi város vagy épp kistérség leírások ismérveit ötvözve igényes kivitelben készültek. A kötet erénye, hogy tárgyilagosan mutatják be e városok oly sokszor vitatott múltját.
Az útikönyv jó fogadtatásán fellelkesülve több Kárpát-medencei várost bemutató kötetet terveznek megjelentetni. Balassa Zoltán Kassa – Történelmi városkalauz című kötete következik, mely 1941 óta az első tárgyilagos, és a történelmi hűséget lehetőleg mindenben követő mű lenne. A kötet ebből fakadóan hiánypótló munka, melyet mind a kassaiak, mind a Kassa múltja és jelene iránt érdeklődők egyaránt haszonnal forgathatnak. A kötet tartalmazni fog 8-10 térképet, mintegy 200 fényképet, történelmi utcanévjegyzéket, történelmi kronológiát, és a sorozat korábbi köteteihez hasonlatosan „házról házra” vezeti végig az érdeklődőt a történelmi nevezetességekkel bíró épületeken és emlékhelyeken.
A kötet sikeres és kellő példányszámú megjelentethetősége érdekében előfizetési felhívást intéznek a kassaiakhoz, valamint a Kassa múltja és jelene iránt érdeklődőkhöz egyaránt. A kötet megjelenése 2015 szeptember-október tájékán várható. Kiskereskedelmi ára 4500 forint, 15 euró vagy 65 lej lesz. Amennyiben elő szeretne fizetni, kedvezményben részesül, egy kötet ára 3900 forint, 13 euró, vagy 57 lej. Pártoló előfizetőtől tetszőleges összegű felülfizetést is szívesen fogadunk.
Előfizetni 2015. augusztus 30-ig lehet, akkorra várható a kötet nyomdai előkészítésének befejeződése. A kötet végén feltüntetjük a pártoló előfizetők és előfizetők névsorát, éppen ezért kérjük, hogy szíveskedjen elküldeni az összeggel együtt a teljes nevét és települése nevét.
Az előfizetés összegét egyelőre két módon tudja célba juttatni:
1. Személyesen borítékban eljuttatja partnerünk, a Heraldika Kiadó székhelyére Budapesten, a Takács Menyhért utca 5. szám alá. Azelőtt célszerű egyeztetni a kiadó vezetőjével Tellér Saroltával: 0036 20 973 6120. Ő tud az átvett összegről egy átvételi elismervényt adni.
2. Elutalja az összeget Erdélybe a kiadó mellett működő Ferenczy Géza Egyesület bankszámlájára:
OTP Bank Agentia Baraolt, Románia
Asociatia „Ferenczy Géza Egyesület”
Iban kód (Bankszámla): RO62OTPV300000755189HU01
Swift kód: OTPV ROBU
Kérem az összeg rendeltetéséhez írja oda a Kassa szót valamint az előfizetett példányszá-mot. Reméljük hamarosan a Felvidéken belüli előfizetés lehetőségét is meg fogjuk tudni oldani.
Bármilyen természetű felmerülő kérdéssel kapcsolatban forduljanak bizalommal kiadónkhoz a fejlécben szereplő elérhetőségeink egyikén.
Demeter László, Felvidék.ma
a kiadó igazgatója