Ha az Ipoly egyik mellékvizének, a Búr-pataknak völgyét végigjárjuk, a mai Szántót is útba kell ejtenünk. A tulajdonképpen két településből – Szántóból és Hévmagyaradból, avagy Magyaradból – egyesült falu mindkét része már a XIII. századtól jelentős helye volt a vármegyének. Széles földön való ismertségét elsősorban az itteni szerzetes rendnek, a cisztercitáknak, illetve európai hírű ásványvizének és a régészeti irodalomban magyaradinak nevezett kultúrájának, később pedig gyógyfürdőjének köszönhette.
A két falurészt hajdan nemcsak a községhatár osztotta szét, de 1918 előtt itt húzódott a Báti és Ipolysági járás határa is. Bonyolult volt a települések közigazgatási helyzete 1945 után is, hisz Szántót a Lévai járáshoz, a Nyitrai megyébe sorolták, Magyarad pedig az Ipolysági járás s a Besztercebányai kerület községe lett. Ám ennél is bonyolultabb volt a kép 1938 után, amikor országhatár szakította szét a két községet. Szántó Szlovákia települése, Magyarad pedig Magyarország falva lett. Az Ipolyságtól Lévára közlekedő autóbusz például a mai falu közepén, a Búr pataknál haladt át az országhatáron.
Az anyaországi családfakutatókat elsősorban Magyarad, az itteni kúriák és a temető szólította ide. Hisz hosszú időn át itt is laktak a Tersztyánszkyak, s többen itt is nyugszanak közülük. De szólhatnánk arról is, hogy magát Ipolyi Arnoldot is megihlette e táj, s elsősorban ásványvizéről, illetve a gyógyító forrásához fűződő hiedelmekről emlékezett meg.
A Búr-patak mentén fekvő másik régi község, Magyarad nevét 1245-ben említik először Mogorod alakban. A néveredetet illetően Kiss Lajos írja: „A Magyarád < R. Mogyoród hn. a. magyar mogyoró növénynek a -d képzős származéka. Mogyoróbokrokkal benőtt helyre utal. A megkülönböztető szerepű Hév- előtag az itteni hévfürdővel kapcsolatos.” (Kiss L., 1988. 593. l.)
A falu Mohács előtti birtokosai közül megemlíthetjük a Mogyoródyakat és a Hébeczieket /1317/, a Nádassyakat /1335/, a Füssyeket /1416/, a Jablonczayakat /1493/ és a Dalmadyakat /1497/. Jobbágyai közt találunk Magyar, Németh, Molnár, Varga, Batha és Košík nevűeket.
Magyaradot a XIX. század közepén 220-an lakták: 109 magyar, 99 szlovák, 4 német és 8 zsidó. 192-en katolikusok, 15-en evangélikusok, 5-en reformátusok voltak. A Borovszky-monográfiában írják, hogy már „Századokkal ezelőtt ismerték híres gyógyforrását is, a mely mellett a mult század elején gyógytelep épült.”
A XVIII. században a Gosztonyi család, később a Brunswick, a Zsarnóczay, a Kasza és a Tersztyánszky család birtokolta a falut. Őket követte Somogyi László és báró Nyáry Adolf özvegye. Mindkettejüknek kastélya volt a faluban, melyek még ma is állnak. A kétszárnyas, földszintes Somogyi-kastélyban hosszú időn át iskola működött, a Nyáry-féle kastély szintén földszintes épület középrizalittal és szép timpanonnal. Kertjében 1834-ben egy kápolna is épült. Ma öregek otthona működik az épületben.
A klasszicista Somogyi-kastély tulajdonosai működtették kezdetben a magyaradi fürdőt. 1912-ben a faluban szeszfőzde is épült, s a Búr-patakon vízimalom működött. A kiszélesedő patakvölgyet harmadkori lerakódások, andezittufa, travertin és mészkő képezi. Az ezt körülvevő dombok barna földje földművelésre alkalmas, a magasabb tengerszint feletti részeken tölgy- és akácerdők vannak.
Magyarad híres a régészeti leleteiről is. A falu határában 1869-ben Nyáry Jenő archeológus 104 kőrégiséget ásott ki, s ennek alapján arra következtetett, hogy valaha itt őstelep állt. Nagy mennyiségű őskori csonteszközt is talált, köztük szarvasagancs eszközöket, melyekből állítólag itt tártak fel a legtöbbet Európában. 1876. okt. 12-én a Budapesten tartott Őstörténeti Embertani Kongresszus VIII. ülésének világhírű tudósai is ellátogattak ide, hogy „ásatásokat eszközöljenek”. (Csáky K., 1985. 51. l.)
A régészeti leletekről Hőke Lajos is tesz említést, ezt írva egyebek közt a korabeli sajtóban: „A fürdőházhoz egy puskalövésnyire a Bur partján van egy félkerek domb, egy valaha itt lakott, már kihalt, tán szarmata népnek temetője. E nép – nem miként a rómaiak – vörös, száján keskeny, derékon szélesebb, de fekete, fent széles szájú, öblös, a rómaiaknál gyengébb cserepű urnákba téve el halottja hamvait. Azon kívül, miként az urna melletti szarvak, fogak és a csontokból kivehető, itt őz, kos és egyéb kérődző állatok áldoztattak, s az áldozati tornál használt tálakat, füles és fületlen kis bögréket, szűrőket, az élők meghalt kedveseik iránti kegyeletük emlékéül hagyták a hamvedreknél…” (Hőke L., 1869. 73. l.) Nyáry Jenő a Magyarádi régiségekről címmel a Századokban számolt be /1869. 564–569. l./ az itteni ásatásokról, az Archeológiai Értesítőben pedig közölte a kőeszközök táblázatát /1870. 15–17., 51–54., 84–86. l./.
A kastélytulajdonos Nyáry Adolfné férje, Nyáry Adolf /18322–1891/ katonai rangot viselt, s az 1849-es szabadságharcban főhadnagyként vett részt. Hogy a Tersztyánszkyak pontosan hol laktak, nem tudjuk. Resko Sándor kastélykutató írja egyik kéziratában, hogy a későbarokk, majd klasszicista átalakítású Nyáry-féle kastély a XVIII. században épült a Gosztonyi család részére. Aztán a Tersztyánszkyaké lett volna, majd a Nyáryak tulajdonába került.
A Tersztyánszky család krónikása, Dezső emlékezik meg könyvében (Nyíregyháza, 1901) Tersztyánszky II. Mihály és Stummer Emerencia gyermekéről, Tersztyánszky Antalról (1791-1860), aki „jogi tanulmányai befejeztével átvette atyjától a magyaradi és a tompai birtok kezelését. Nemsokára Hont megye szolgabírájává, majd főszolgabírájává lesz megválasztva, mint ilyen szerencsés házánál elfogadni az Esztergomba utazó pápai ninciust, ki egészen el van ragadtatva az ő képzettsége, szeretetreméltósága által s kieszközöli Őszentségénél, hogy 1818-ban a Krisztus-rend tagjává nevezi ki. 1832-ben a császári kir. udvari tanácsosi méltóságot nyeri el, 1835-ben Hont megye követül küldi őt az országgyűlésre. Az ezután következő mozgalmas időben, öccsével, Sándorral, a konzervatív párt vezéreként szerepel Hont megyében, de a szabadságharcban szívvel, lélekkel csatlakozik a nemzeti küzdelmekhez s legöregebb fiát, Lászlót személyesen viszi Budára és István nádornál kieszközöli kinevezését hadnaggyá a 7-dik honvédzászlóaljhoz”.
Másik fia, a fizikumra gyengébb Antal is honvédtiszti tanfolyamot végez. Perczel Mór táborában is ott volt, Vácon súlyosan megsebesült, majd apja hazahozatta őt Magyaradra. Arról is olvashatunk az idézett műben, hogy „A Szolnoknál, Isaszegnél és Vácznál győzelmesen vívott csaták után Görgey az ellenséget üldözve Magyarádra érkezett és atyja (Tersztyánszky Antal atyja – Cs.K. megj.) házánál lett beszállásolva”.
A mélyen hívő idősebb Tersztyánszky Antal jó barátságban volt a közeli Hébec nevű kegyhely remetéjével, Bada József hajdnai huszárral is. A jeles ős Magyaradon hunyt el, s nagy élmény volt, mikor sírját a túrázókkal megtaláltuk az itteni temetőben, a Somogyiak temetkezési helye mellett. Itt halt meg több gyermeke is, köztük a már említett ifjabb Antal, továbbá László, aki ugyancsak szabadságharcos volt.
S itt nyugszik valahol a földesúr felesége, Pereszlényi Terézia is. Sajnos az ő sírjukra nem bukkantunk rá a gyors szemle során. Vannak ugyanis kidőlt, dedikációikkal a földbe süppedt gránitkövek is még a temetőben, s elképzelhető, hogy köztük találhatók a Tersztyánszkyakéi is.
A kutatást megérné tovább folytatni, több szempontból is. Családtagoknak, helybelieknek, kutatóknak egyaránt. Mert, mint bebizonyosodott, ez a kis túra is hasznos, eredményes és élményteli volt.
Vége.
Csáky Károly, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”54563,54462,54432,54385,54332,54331,54296″}
