Elhunyt a világ egyik leghosszabb ideig élő püspöke, Ján Chryzostom Korec. Temetése október 31-én, szombaton lesz a nyitrai Szent Emmerán-székesegyházban.
A jezsuita szerzetes október 24-én délután fél kettőkor érte a halál 91 éves korában, 27 évesen szentelték püspökké, akkor még titokban és csak 1989-től vált közismerté az akkori Csehszlovákiában.
A most elhunyt jezsuita szerzetes 1924. január 22-én született a mai Bošany-ban. 1939.szeptember 5-én lépett be a jezsuita rendbe. Mint általában ebben a rendben, hosszas tanulmányi évek után 1950. október 1-én lett, – s akkor már csak titokban – pappá szentelve, 1951. augusztus 24-én pedig püspökké. Rendtársa, Pavol Hnilica szentelte – vállalta ezt a kockázatot, természetesen a Vatikán csendes jóváhagyásával. Az akkori időkben a többi szerzeteshez hasonlóan munkásként dolgozott (utolsó munkahelyén liftkarbantartóként).
1960-ban elfogták és 12 éves börtönbüntetésre ítélték, az államellenes tevékenység okának a pozsonyi diákok közötti vallásos tevékenységét tartották. 1968-ban idő előtt szabadult. Ekkorra nagyon megromlott az egészségi állapota, de folytatta bebörtönzése előtti „illegális” tevékenységét. Lassú, türelmes munkával titokban egy olyan egyházat épít ki, mely még ma is irigylésre méltó. 1989 után jutott nyilvánosságra, ki is ez a munkáspap – püspök. Ezután azonban módszert kellett változtatnia eddigi tevékenységében és a klasszikus egyházképet próbálta utólag visszaállítani.
Én 1984-en találkozhattam vele először – nagy-nagy titokban ligetfalusi albérleti lakásán. Miután az akkori üldözött egyház kilenc hónapon át alaposan átvizsgált, nem vagyok-e én is egy újabb titkosrendőr, nagy örömmel fogadott. Idézem: végre most majd a szlovákiai magyar papok között is “fogunk tudni dolgozni”, tovább építeni a helyi földalatti egyházat. Mindig nagy érdeklődést tanúsított a magyarok lakta területeken történtekről, főleg ami a helyi papságot illeti.
Sikerült is néhány magyar pappal megismertetnem. Ez az ígéretesnek látszó folyamat az 1989-es fordulattal végleg megszakadt, amit majd csak az utókor fog tudni kellően méltatni. Tény az, hogy egy olyan szerzetesi és papi életformát gyakorolt munkáspapként, amire a katolikus nagyvilág csak most, Ferenc pápa idejében kezd ráébredni. Sajnálatként mondhatom, szerintem 1989 után nem előre, hanem hátra kezdett a helyi egyház tekingetni és próbálta az 1950 előtti kényelmes, békés egyházi időket visszaállítani.
Korec bíborosban egy olyan jezsuita távozott közülünk, aki nemcsak megálmodott egy modern egyházat, hanem el is kezdte építeni. Ebben az egyházban nem volt nacionalizmus, nem volt hatalmas egyházi vagyon, sem karrierizmus – csupán Lélek és Élet. Nem hiába mondták a régi nagy egyház tanítók: jót tesz az Egyháznak, egy kis üldözés –aki viszont igazán ártani akar neki, adjon neki szabadságot, pompát, s lehetőleg minél nagyobb vagyont.
Puss Sándor SJ, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”44800,43317″}
