A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület november 19-én tartotta évadzáró előadását egy a budapesti Aranytíz Művelődési Házban.
Ez az egyesület (röviden ZMTE) 1985-ben alakult, az idén ünnepli 30. éves fennállását. Tagjai öt világrészen tevékenykednek. Az egyesület eddig hat országban rendezett magyar őstörténeti találkozót, Magyarországon több alkalommal magyar történelmi iskolát, a Kárpát-medencében történész találkozókat és történelem tanári továbbképzést. A világhálón olvasható és ingyen letölthető minden kiadványa: www.zmte.org
A címben említett előadás előadója a Felvidéken élő dr. Csámpai Ottó etnoszociológus, a Nagyszombati Egyetem docense volt. Már az előadás címe és felvezető szövege sokat ígért: Udmurtiában magyarul (Votják földön Munkácsi Bernát nyomában), melyben saját élmények tudományos igényeket is kielégítő formában, sok képi és zenei anyaggal voltak bemutatva.
Sokszor hangoztatják, hogy mi magyarok társtalanok és magányosak vagyunk itt Európa közepén. A trianoni békediktátum hatására, a szomszédos 7 országban kisebbségi létbe kerültek nemzettársaink, ami nem javította baráti kapcsolatainkat a szomszédokkal.
Nagyon jó volt hallani, hogy az Udmurt Köztársaság őslakosai rokonoknak tartanak minket és meleg barátsággal gondolnak Magyarországra. Az előadó jó ismerője kultúrájuknak, szoros kapcsolatot ápol az Izsevszk-i egyetem etnológiai tanszékvezetőjével, Vlagyimir Vladikinnal, aki több ízben kurzusokat tartott az egyetemen, ahol a magyar nyelvet is tanítják. Számos tanítványával máig tartja a kapcsolatot.
Mint az előadásából kiderült, ősi ragozó nyelvüket már szinte alig pár ember beszéli, áttértek az orosz nyelvre, akikben a tatár elnyomás alóli felszabadítóikat látják. A hallgatóság sok vetített képpel ismerhette meg az ország fővárosa Izsevszk, szép archaikus, szlávos stílusát, ortodox templomaik dinamikus épületeit. A falvakban általában rönkházakban élnek, nincsenek templomok, inkább szentnyírfa ligeteikben tartják ünnepeiket. Régészeti leleteikről egy gazdagon illusztrált könyvben lapozgattunk, sok hasonlóság látható a magyar honfoglalók vereteihez és szerszámaihoz: indás motívumok, díszítések. Ami teljesen más volt, az a háncsból szőtt-font saru viselete.
Hangulatossá tette az előadást egy filmen bemutatott néptáncegyüttes mozgalmas műsora, amiből ízelítőt kaptak a népviseletükből. Szép arcú fiatal táncosok 30-40 cm magas süvegszerű női fejdíszben, általában geometriai formákkal díszített tarka szőttes ruhákban táncoltak. Zenéjükben főleg a húros, pengetős hangszerek, balalajkák domináltak.
Kellemes meglepetésre a táncegyüttes egy fergeteges magyar legényest is bemutatott, fekete mellény, fehér ing és csupa dinamikus, láb-csattogtatós, kurjongatós csárdással. A szép és mosolygós lányokon világoskék-fehér ruha, párta, pörögtek, kalákába forogtak, nagyon jó volt látni őket, előadásuk autentikus magyar tánc volt. Ezen a ponton sok résztvevő a szívébe fogadta az udmurtokat.
Majd kiderült, hogy Petőfi Sándor válogatott költeményeit is lefordították, kiadták és nagyra értékelik. Verseket szavalt nekünk egy jókiállású egyetemista-az előadó földije- Csámpai László udmurt nyelven. Elsőnek a Nemzeti Dal első két strófáját, és a szöveget kivetítve olvashatták: „Kilszetom, Kilszetom: Rabjoszumlue-Zsutiszkom!” (Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!”
A következő, Magyarországot dicsérő verset az egyetem tanszékvezetője, Vlagyimir Vladikin írta. Csámpai Ottó szabad fordításának köszönhetően olvasóinkkal is megoszthatjuk:
Balaton tenger
Van egy csodálatos tenger – Balaton.
Amelyben a magyarok mindörökre eltemették a
Bút és bánatot,
És most már csak sütkéreznek és
Fürödnek ott.
Van egy csodálatos hegy – Gellért,
Ahol a magyarok örökre felakasztották
Az erejüket és büszkeségüket.
És most már csak a turisták sétálnak ott
csodálkozva és érdeklődve.
Van egy csodálatos város – Budapest,
Ahová a magyarok elhintették
A boldogságukat és gyönyörűségüket,
És most egyszerűen csak élnek, vagy
Várva az autóbuszra, zúgolódnak.
Az egész pedig – a csodálatos Magyarország,
Ahol csodálatos magyarok élnek,
Akik csárdást táncolnak,
Tokajit isznak, és olyan
Paprikát esznek,
Hogy utána vízen járva átkelhetsz a Dunán,
Amely, mondják: valaha égszínkék volt.
És egyszer, lehet, majd megint olyan lesz.
Magyarok,
Békét és boldogságot nektek!
Ugyanúgy, mint nekünk is, a többieknek!
E szép szavak után kifogás is elhangzott tőlük, sértőnek találják ugyanis néhány történelmi anyagban a „kutyafejű tatár” megnevezést. Ami tán jogos is és mi sem értünk, mert jól tudjuk, hogy az általános magyar történelemtanításunk ferdíti a tényeket. A tatárjárásnak sem tulajdonképpen tatár, hanem mongol invázió volt. Minderre igaz, hogy a baj ott van, ha egy nép hagyja, hogy történelmét mások írják.
Az előadás további részében szó esett az ott élt Mihail Kalasnyikov tábornokról is, aki által a köztársaság fővárosa, Izsevszk a szovjet hadiipar központjává vált. Emiatt a népesség összetétele hátrányosan változott meg az udmurtok számára. Az 1.6 milliós népességből 70 % már városban él és az udmurtok száma alig 400 ezerre csökkent.
A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület ezúton is minden jót, békét és teremtő munkát kíván minden kedves udmurtnak. Úgy vélik ezt a barátságot nekünk, magyaroknak is ápolni kell a jövőben.
Haraszti Zsuzsanna, Felvidék.ma
Zürichi Magyar Történelmi Egyesület{iarelatednews articleid=”54487,54486″}
