Még a múlt héten közzétettem egy írást ezen a portálon „A nemzet napszámosai?” címmel, aminek a végén feltettem a szónokinak szánt kérdést: „Mi a baj kedves pedagógusok?”. Nos, a hétvégén meg is kaptam a kérdésemre a választ egy publicisztika formájában, amit az általam nagyra becsült Csáky Károly írt.
A sorok közt a szerzőnek azon véleménye olvasható, mintha én a pedagógusokat tartanám a fő felelősnek iskolarendszerünk jelen állapotáért. Pedig Isten ments attól, hogy egy ilyen komplikált probléma esetében az általánosítás bűnébe essünk!
Sőt, ha rajtam múlna, ebben az országban nem a bankárok keresnének a legjobban – már csak azért is,- hogy a legrátermettebbek, legelhivatottabbak kerüljenek katedrára! Ugyanis tudomásom van róla, hogy hivatástudatból nem lehet a számlákat kifizetni.
A tréfát félretéve: ha a legjobb pedagógusokat akarjuk gyermekeinknek (márpedig azt akarjuk), akkor azokat meg is kell fizetni.
Ugye, emlékszünk még arra a néhány hónappal korábban történtekre, amikor a tanárok az utcára vonultak, magasabb fizetést követelve. Azt a mozgalmat a kormány azzal a kommunikációs trükkel szerelte le, hogy mit akarnak a tanárok, mikor annyi szabadidejük van. Különben is, mi jogon követelnek maguknak magasabb fizetést, mint más szakmák képviselői?
Senki nem vette észre (még maguk a tanárok sem), hogy mindkét érvelés sántít. Hiszen miféle összefüggés van a szabadidő és a fizetés között? Arról nem is beszélve, hogy a pedagógusok fizetése azért alacsony, mert más szakmák képviselőinek a fizetése is alacsony?
Azt pedig gondolom senki sem szereti, hogy a pedagógus másodállásból egészíti ki a fizetését, mivel ez azt is jelentheti, hogy az iskolában is valahol máshol jár az esze, nem tud kizárólag a gyerekeinkre figyelni.