December 21-én, a téli napforduló, a KARACSUN ünnepén HUN-Napot szerveztek a nyitracsehi JURTA Látványtárban. A történelem iránt érdeklődőknek a rendezvény első részében a szkíta-hun-magyar folytonosságról szóló kerekasztal-beszélgetésen neves előadók és több hozzászóló fejthette ki a véleményét.
Az előadók közül elsőként Batbayar Zeneemyadar, Mongólia magyarországi nagykövete ékes magyarsággal mesélt a hun-mongol származáselméletről. Bevezetőjében kiemelte:
nehéz Európában a mondákról mesélni, mert az európaiak mindig bizonyítékot szeretnének, pedig a lényeg nem a bizonyíthatóság, hanem a hit.
Mongólia népe három nagy ünnepet tart, ebből az egyiken Mao-tun fejedelemre emlékeznek, akinek az uralkodásától számítják a Nagy Mongol Birodalom létrejöttét. A mongol eredetlegendák kínai közvetítéssel kerültek népéhez, ezért a nevek kicsit módosultak, ám a szereplők tökéletesen beazonosíthatóak. Mao-tunsenjü (fejedelem) a hunok nagy fejedelme (Kr. e. 209-174) években egyesítette Belső-Ázsia népeit, akik az íjfeszítés szimbolikus kifejezése révén hunná lettek és egyetlen családban egyesültek. A nagykövet azt is elmondta, a Hunor-Magor legendát megismerve meglepte, hogy Európa szívében él egy olyan nép, amelyik a hunok leszármazottainak mondja magát.
Cey-Bert Róbert Gyula számos ázsiai kutatóútján rengeteg ismeretet sajátított el. Az író szerint a hun-magyar rokonság több mint ezer éven át mondáink, krónikáink, történelmünk elfogadott ténye volt.
Mintegy 200 éve a magyarokat nemzet- és történelemtudatuk megsemmisítésével és átformálásával akarták tönkretenni, ám a történelmi kutatások eredményei bizonyítják a hun-magyar folytonosságot, Attila hun fejedelemtől az Árpád-házi királyokig.
Csámpai Ottó, a rendezvény házigazdája előadásában rámutatott, hogy a magyarság két eredetmondájában két különböző, de egymással nem ellentétes, mi több, egymást kiegészítő gondolat kerül előtérbe.
Míg Anonymusnál a történeti hagyomány és az állami keret szolgálta a nemzeti együvé tartozás kifejezésre juttatását, Kézai krónikájában az etnikai és nyelvi eredet kerül az előtérbe.
Később ez lett a Szent Korona eszme alapja is: Hungarusnak, a gens Hungarorum részének számított mindenki, aki a Korona alattvalója volt, ugyanakkor elismerte mindazok azonosságát, akik nemzetük, azaz eredetük szerint, nyelvükben és szokásaikban elkülönültek.
A hun rokonság tudata olyannyira erőteljes volt, hogy belekerült az ország megnevezésébe is.
Hiszen a latin Rex Hungarorum szó szerinti fordítása Hun ország királyát jelöli. A Hungária megnevezés a nyelvi és nemzeti megújhodások idejében módosítva bekerül a szláv nyelvekbe is pl. az oroszoknál Vengrija, a szlovákoknál Uhorsko megnevezéssel.
Vermes István, világbajnok lovasíjász a hagyományok fontosságáról szólt. A hagyományok éltetése családjában tudatos, annyit jelent, hogy a szülők átvették őseiktől azokat a cselekedeteket, amiket jónak gondoltak.
Elismerte, a külsőségek is fontosak lehetnek, mint például a ruházat korhű megjelenítése, ám nem az a lényeg, hogy részleteiben minden tökéletes, hanem hogy használható legyen. Így készítette el ő is hagyományőrző viseletét, mert a világ rendje szerint haladunk, nem szabhatunk gátat a fejlődésnek.
Kitért arra is, hogy hazánkat a lovasíjászatnak köszönhetjük és, hogy ezért is választotta ennek a hagyománynak a felelevenítését.
A HUN-Nap második részében a látványos bemutatók kerültek előtérbe. A népes közönség Földessy László előadóművész és lánya Laura közreműködésével meghallgatta Zoboralja himnuszát, de ugyancsak előadtak több táltos és adventi éneket is.
A Szent György Lovagrend Zoboralji Apródjai későbbi századok harcait idézték fel lovag Csámpai László vezetésével. Mozgalmas csatajelenetek – vívás, csillagdobálás, íjászbemutató – váltották egymást a hóban.
A kelenyei Koncz János solymász madarai tudását mutatta be a közönségnek: a harris-ölyv trópusi és szubtrópusi területekről származik és az egyetlen ragadozómadár, amelyik csoportosan vadászik.
Az uhu a legnagyobb termetű bagolyfaj, mely hallása, látása és gyorsasága révén könnyen elkapja zsákmányát. Az eredetmondáinkban szereplő turult nagy valószínűséggel a kerecsensólyomról mintázták őseink. Koncz János Emese álmáról is szólt a madár életmódjának és képességeinek ismertetése mellett.
A téli napforduló ünnepéhez hozzátartozik a tűzgyújtás is. Ónodi Krisztián és fia, Krisztofer Balassagyarmatról érkeztek Nyitracsehire, hogy a gyorsan leereszkedő téli estén a tüzes ostor forgatását mutassák be az összegyűlt közönségnek. A bemutatót tűzgyújtás követte, amely lehetőséget adott a késő éjszakáig tartó beszélgetéseknek és éneklésnek.
