A keresztény világ legismertebb imádsága a Miatyánk, melynek a mai napig számtalan, gyakran erősen eltérő szövegváltozatát ismerjük. Máté evangéliuma szerint Jézus tanította a tanítványainak a hegyi beszéd részeként. Egy rövidebb változata szerepel Lukács evangéliumában is. A világ szinte minden nyelvére lefordították.
A latin nyelvű fordítás kezdőszavai alapján szinte az egész világon Pater Noster elnevezéssel ismerik. Szokás még az Oratio dominica, az Úr imája elnevezéssel is hivatkozni a Miatyánkra. A protestáns körökben elterjedt „az Úrtól tanult imádság” megnevezés pontosabban nevezi meg az imádságot.
Írásos formában a Miatyánk eredeti helye az Újszövetségben van, a Máté szerinti evangéliumban a 6. fejezet 9. versétől kezdődően, és Lukács szerinti evangéliumban a 11. fejezet 2. versétől kezdődően. A két változat lényegét tekintve azonosnak is mondható, de vannak jelentős eltérések, illetve egy később hozzátoldott befejező mondat. A számtalan módosított vagy másképp fordított imaváltozat miatt nem tudható pontosan, hogy mit tekinthetünk eredeti szövegnek.
A Miatyánk szerkezetileg hét kérés köré épül fel, amelyekkel a hívő a Mennyei Atyához fordul. Az első három Isten jogainak és hatalmának a világban való érvényesüléséért fohászkodik („szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod“), a másik négy pedig az ember legfontosabbnak tartott szükségleteiért („mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, bocsásd meg vétkeinket,…ne vígy minket a kísértésbe…szabadíts meg a gonosztól“).
Ez utóbbi résznek a megváltoztatására tett javaslatot Ferenc pápa, aki már 2017 decemberében kifejtette egy tévéinterjúban, hogy a római katolikus egyháznak meg kellene változtatnia a „ne vígy minket a kísértésbe” sor fordítását. Ahogy Ferenc pápa mondta, a katolikus egyház Franciaországban úgy döntött, hogy inkább a „ne engedj minket kísértésbe esni” kifejezést használja, a Szentatya pedig azt jelezte, hogy hasonló kellene, hogy történjen az imádsággal világszerte.
„A ne vígy minket a kísértésbe egyeseket arra a gondolatra vezetett, hogy Isten banánhéjakat hajít az emberek elé, hogy lássa, elcsúsznak és elesnek-e, ez azonban egyáltalán nem Isten bibliai képe” – mondta. Az egyházfő szerint a pontosításra azért van szükség,
mert Isten nem viszi kísértésbe a saját gyermekeit, azt a Sátán teszi, így aztán a helyes megfogalmazás a ne engedj minket kísértésbe esni.
Isten ugyanis alapvetően jó és természetéből nem fakadhat az, hogy kísértésbe viszi híveit.
Azonban nem mindenki osztja a pápa véleményét. „Meg vagyok döbbenve!” – idézi a Seattle Times a Déli Baptista Teológiai Szeminárium elnökét, Mohler Albertet, aki szerint „mélyen problematikus” a pápa döntése. „Ez az Úr imája, és nem a pápáé. Nem változtathatja meg Jézus szavait” – méltatlankodott Mohler.
Több mint 16 év kutatás után a Biblia-szakértők egyébként azt állítják, hogy a legmegfelelőbb fordítás az lenne, hogy „ne hagyj el minket a kísértésben.”
Assisi Szent Ferenc részletes magyarázatot fűzött a Miatyánk soraihoz. A most vitatott részhez ezt: „se burkoltba, se nyilvánvalóba, se váratlanba, se tartósba.”
Fontos megérteni, hogy a Biblia kinyilatkoztatás, Isten szava, így megváltoztathatatlan, de a fordítás nem kinyilatkoztatás, hanem a kinyilatkoztatás fordítása. Ezért fordul elő, hogy például a katolikusok és a reformátusok más-más fordítású Bibliát használnak (sőt a reformátusoké rövidebb, mivel ők az úgynevezett másodkanonizált könyveket kivették a saját Bibliájukból).
A probléma gyökere, hogy az eredeti görög fordításban valóban a magyarban is használt „ne vígy” forma fordul elő, azonban többértelmű kifejezésként. Míg a francia és persze a magyar változatban úgy tűnhet, hogy ez egyféle kísértés, addig a görögben külön kifejezés van az ármánykodásra és a próbatételre. Az eredeti szövegből egyértelműen kiderül, hogy nem azért fohászkodunk, hogy Isten nehogy luciferi kísértésekbe vigyen, hanem a túlzott próbatételekkel szemben kérünk oltalmat.
A francia Miatyánk 1966-os fordításánál is felmerült, hogy másik alakot („ne hagyd, hogy engedjünk a kísértésnek”) használjanak: ha akkor azt teszik, most nincs vita.
Aquinói Szent Tamás szerint nemcsak azért fontos az imádság, mert közvetlenül az Úrtól kaptuk, hanem azért is, mert benne van minden, amit a keresztények kérnek, ráadásul olyan sorrendben, ahogyan kérniük kell. A keresztény alapimádság utolsó mondata („Mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, most és mindörökké. Ámen.”) nem tartozik az eredeti szöveghez, ez a korábban már említett később hozzáillesztett rész.
A Miatyánk szövegének ilyen módosítása tehát elvileg rendben van: sem teológiailag, sem dogmatikailag nem kifogásolható, viszont esetenként zavart okozhat a hívők körében, akik azt hihetik, a bibliai szövegen változtatnak, holott a valóságban csak a szöveg fordításán.
A változtatás a II. Vatikáni Zsinat döntéseinek egyik következménye is: a zsinati atyák bevezették az idők jeleinek, a kor követelményeinek figyelemmel kísérését, meghatározták, hogy az Egyháznak nem korszerűsödnie kell, mert eredeti üzenete és feladata mindig ugyanaz marad, hanem korszerű válaszokat kell adnia ezekre. Ha pedig az eredeti szöveg félreértésekre ad okot, akkor megengedett azt egyértelműbbé tenni.
(Forrás: Militia Christi)