Olvasom Sánta Szilárd írását napilapunk december 7. számában „A magyar iskolák jövőjéről”, és furcsa érzések kavarognak bennem. Leginkább a tehetetlenség érzése.
Több, mint egy évtizede beszélünk arról, hogy osztályaink kiürülnek, iskoláink pedig sorra bezárnak. Évente 2-6 kis létszámú, alsó tagozatos iskola dől ki a sorból, de már a középiskoláinkat, elsősorban a kis létszámú gimnáziumainkat is elérte ez a hullám.
A szakiskoláink helyzete talán még ennél is szomorúbb. Az ő esetükben a pedagógiai programok gyenge kínálata jelenti a problémát. Sok gyerek ezért inkább szlovák iskolát választ.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének égisze alatt, a Comenius Intézet szakmai támogatásával, kidolgoztunk egy tervezetet iskolahálózatunk optimalizálására. A tanulmányt több vitafórumon bemutattuk és megtárgyaltuk. Az Önkormányzati Szemle 2020. májusi számában publikáltuk is, tehát valamennyi magyar polgármester és önkormányzat megismerkedhetett a tervezettel.
A tervezet természetesen nem tartalmaz iskolákra lebontott megoldási javaslatokat, hiszen a feltételek régiónként változnak, tehát más-más megoldást igényelnek, de tárgyalási alapként talán elfogadható.
Én úgy gondolom, hogy végre a tettek mezejére kellene lépni. Nem elég sajtótájékoztatókon, verbálisan elutasítani egy félig kész minisztériumi anyagot.
Sánta Szilárddal egyetértve „itt van a nagy lehetőség a hónapok óta egyeztető szlovákiai magyar pártoknak, amellyel bizonyíthatnák, ha létkérdésről van szó, képesek megbirkózni a feladattal. Megmutathatnák, hogy a tenni akarás hajtja őket. Ki kellene dolgozni a szlovákiai magyar iskolahálózat racionalizálásának tervét, mégpedig úgy, ahogy azt mi szeretnénk“.
Aztán ütni a vasat, hogy a saját elképzelésünk szerint történjen az iskolahálózat optimalizálása – mert meg fog történni, efelől ne legyenek kétségeink!
