A karácsony előtti online közvetítések egyik sztárja a Budapesti Operettszínház István, a király előadása volt. A produkcióról a Koppány szerepének alakítóját, Dolhai Attilát kérdeztem.
„A két éve bemutatott István, a király decemberben az online közvetítéssel nagyon sokakhoz juthatott el az egész világon. A darabot mindig érdemes elővenni, de nem mindegy, hogyan tesszük meg ezt: ez a bemutató is igazi újdonságként hatott, s hamar népszerűvé vált. Ebben nagy szerepe volt a rendezőnek, Székely Krisztának, hiszen a színpadi munkát, a látványvilágot ennyire ’kirajzoltnak’ más előadásokon nem lehetett látni. Az online-világ ráadásul mindenkit közel hozott a nézőkhöz, s a vágások nyomán olyan szituációk és részletek is fókuszba kerülhettek, amik esetleg elkerülnék a hagyományos nézőtéren ülők figyelmét.
A rendező a színrevitelnél a családi viszonyok kidomborítását látta legfontosabbnak. Az előadás elévülhetetlen érdeme, hogy nem akart aktuálpolitikát beleszőni a történetbe. Célja volt viszont, hogy ne csak az ismert dalok vigyék sikerre a darabot, hanem a mű alapját képező viszonyokat próbálta lefordítani kortársainknak. Így, mintegy elmesélte a Szörényi-Bródy által megálmodott történetet, ezzel a nézőnek meghagyta a lehetőséget, hogy mindkét pólusban megtalálhassa a saját igazát. Igen, a darab ősbemutatóján egy ország egységben volt jelen, mindenki szabadságvágyát látta a színpadon. Természetesen azóta sok idő eltelt, s a színrevitelek koncepciói is különböztek, nemegyszer politikai felhangok is megjelentek a rendezésekben, kvázi az alkotó tükröt akart tartani a világnak. Jelen előadásnak az a maradandó értéke, hogy mindenkihez – politikai hovatartozás nélkül – szól. A jegyvásárló, aki nosztalgiából, vagy kíváncsiságból ül be a zsöllyébe, egyben nyitottságáról is bizonyságot ad, s ebben az online néző sem kivétel. Mi pedig e nyitottság elismeréseként meghagyjuk szabadságát: Koppány figurájában, vagy István alakjában lát-e követendő példát. Gondoljunk vissza a darab értékére, a sztori kibontakoztatása során véleményünk is többször változhat. Ez egyben az István, a király szépsége, hogy az igazság nemes versengésben kristályosodik ki.
Egyik főszereplőként nekem is azonosulnom kellett a figurával, úgy, hogy már ne csengjen fülünkben az eredeti előadók hangja. Ezzel nem csorbítjuk az ősbemutató sztárjainak érdemeit, hanem a saját magunk változatát képviseltük markánsan.
A mű igazi összhangban született meg, a szereplők mellett a kórus, a táncosok a szívüket-lelküket tették bele az előadásba, ez az egység a képernyő előtt ülő nézőt is magával ragadhatta.”
(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)
