Tegnap újra jó volt magyarnak lenni. Egy percig, egy óráig, egy napig. És ez még talán ma is tart. 2021. április 26-át írtunk ugyanis, amikor Magyarországon a világjárvány miatt elhunytak száma meghaladta a 26 801 főt. És ekkor a magyar Országgyűlésben történt valami, ami mérföldkő a pandémia magyarországi történetében.
Ugyanis Kocsis Máté (FIDESZ) képviselő úr napirend előtti felszólalása végén egyperces néma felállásra kérte a képviselőket, hogy tisztelegjenek az orvosok, ápolók, rendőrök, katonák teljesítménye előtt, és tiszteletadással gondoljanak, emlékezzenek meg elhunyt honfitársainkról, határon innen és túl.
Némi intermezzo következett a kérés nyomán.
Kövér László házelnök úr, aki egyben az ülés levezető elnöke is volt, hivatali kötelessége értelmében felhívta a képviselő úr figyelmét, hogy ilyen típusú kezdeményezéseket a házbizottságon keresztül kell indítványoznia. Mindazonáltal Kövér László úgy ítélte meg: az elhangzott hozzászólások alapján konszenzus uralkodik a kérdésben, ezért felkérte az Országgyűlést, hogy egy percre csöndben, felállva tisztelegjenek az egészségügyi dolgozók s a koronavírus járványban elhunytak előtt. Az összes jelenlévő országgyűlési képviselő eleget tett a felkérésnek.
Ezt követően a szociális médiában és másutt elkezdtek izzani a vonalak. Volt, aki így kommentelt: Na, végre! Más: erre vártunk hónapok óta. Aztán: éppen a 24. órában. Valami futótűzként futott végig a nemzet lelkén.
Közel 27 ezer elveszített honfitársunk hozzátartozója gyászolása nyomán közel egymillió férj, feleség, gyermek, unoka, rokon, barát, ismerős, munkatárs lelkén. És az egész nemzeten, határon túl is.
Éreztük a pillanat, a gesztus, a cselekvés méltóságát. Hogy vannak még élet-halál kérdések, melyekben együtt tudunk érezni, egyet tudunk gondolkodni. Fölötte mindenfajta részérdeknek.
Tegnap megszületett a Parlamentben és az országban a nemzeti szolidaritás, együttérzés, a nemzeti kondoleálás érzése. Ezt köszönjük Kocsis Máténak, Kövér Lászlónak, az egész Parlamentnek, amikor a kupola alatt és az Ország Házán kívül egybeforrt egy percre minden magyar szív.
Magam is nagyon hálás vagyok ezért a percért. Hiszen 2020. március 14-én, az első magyar covid-áldozat elmenetele óta lelkemben egyre több emlékgyertya gyúlt. És gyászlobogómat lengette a fájdalom szele lelkemben.
Siratóéneket, közel húsz cikket, 50 covid imát fogalmaztam meg, adhattam közre a legelzártabb világban, a bv fogvatartottak között is. Az 1000., az 5000., a 10 000., a 20 000. és a 26 ezredik honfitársam elvesztésekor is szólt soraim között a siratóének és a vigasztalás. És amikor két családtagunkat ragadta el a láthatatlan, de annál brutálisabb és hatékonyabb kór.
A pozsonyi Felvidék.ma és a kolozsvári agnusradio.ro blogfelületén róttam az együttérzésre hívó sorokat, írtam kérelmező, javaslattévő cikkeimet a nemzeti együttérzés, szolidáris kondoleálás megvalósításáért. Éppen vasárnap az utolsót, melynek ezt a címet adtam: Jön a nemzeti imanap – nálunk is lesz össznemzeti együttérzés és megemlékezés napja…órája, perce?
Tudatában vagyok, mivel nincsenek sem lelkészként, sem közíróként illúzióim, hogy Kocsis Máté nem azért tette meg javaslatát, mert ezek a kérő írások megszülettek.
Azt viszont szilárdan hiszem, hogy van imákat meghallgató Istenünk, aki begyűjti könnyeinket, kéréseinket, és megfelelő időben azt teszi meg, amire valóban szükségünk van.
Éppen 2021. április 26-án az Országgyűlésben.
A történelem Ura Lelkével arra sétált, és megtette a kis magyar csodát, hogy nyelveket egyező hitre, konszenzusra, döntésre vezette az egyébként ádáz szócsatákban és indulatok fortyogásában egymás szavát is alig értő képviselőket. Egyedül Istené a dicsőség ezért a parlamenti csodáért. Mintha a régi Írás is új értelmet kapott volna tegnap: Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek (Prédikátor 3,7). S a másik Igének is: „Örül az ember, ha válaszolni tud, és milyen jó az idején mondott szó” (Péld 15,23).
Tegnap egy percre minden a helyére került. A szó és a tett, a beszéd és a hallgatás.
Köszönöm az egykori lónyais diáknak, Kocsis Máténak, Kövér Lászlónak és valamennyi országgyűlési képviselőnek az egyperces konszenzust.
Semmi nem lehetetlen – másképpen fogalmazva: ugye, mégis lehetséges egyetértenünk? Tegnap egy percre, holnap talán kettőre. És nem csak a 26 801 áldozat, az emberfeletti munkát vállalók miatt csupán.
2021. április 26-án jó volt magyarnak lenni…
Köszönet érte, Magyar Országgyűlés!
(Dr. Békefy Lajos Ph.D., református lelkipásztor, közíró / Felvidék.ma)
