Megható jelenetnek lehettünk tanúi, akkor, amikor az egy héttel ezelőtti szlovák miniszterelnök budapesti sajtótájékoztatóját néztük. Igor Matovič valóban alázattal és korrektül utazott Budapestre, hogy (ismételten) Magyarország segítségét kérje Szlovákiának a járványkezelést illetően. Pozsonynak ugyanis nincs olyan laboratóriuma, mely akkreditált lenne a vakcinák vizsgálatára.
A magyar kormányt képviselő Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter pedig szívesen biztosította szlovák kollégájukat a segítségről. Miért is ne tennék? Hisz
a bajbajutottaknak emberi és keresztényi kötelesség segítő jobbot nyújtani.
Ráadásul nem is új keletű ez a dolog, hiszen korábban több százezer védekezési felszereléssel (maszkok stb.), legutóbb pedig magyar gyártású, modern lélegeztetőgépekkel is segítette Magyarország Szlovákiát. Persze ezen segítség javarészt a déli, magyarlakta térségbe irányult, hiszen Magyarország elsősorban saját nemzettársaiért vállalt felelősséget.
Szó se róla, e segítség által minden bizonnyal számos szlovák embernek is megmentették az életét. Elnézve a magyarországi oltási ütemet, egyáltalán nem lepődnénk meg, ha a közeljövőben ez a segítség akár a vakcinák tekintetében is folytatódna.
Mindezért sem mi, felvidéki magyarok, sem maga Szlovákia nem lehet elég hálás.
A meghittre sikerült sajtótájékoztatón e hálát Matovič sem győzte kifejezni. Rámutatott, hogy bajban ismerszik meg a barát, és Magyarország valóban igazi barátként viszonyul Szlovákiához. Na, de vajon fordítottan is érvényes ez? Való igaz, sokszor nem voltak túl fényesek az államközi magyar-szlovák kapcsolatok. Ez zömmel olyan soviniszta bajkeverőknek volt köszönhető, akik mindmáig képtelenek túllépni a saját árnyékukon és az évtizedes programszerű uszítás a magyarok ellen úgy beléjük kódolódott, hogy azt még egy migránsmosoly sem tudja felülírni.
Hála Istennek, az elmúlt évek immáron nem erről szóltak. Valóban konszolidálódtak ezek a kapcsolatok és megannyi sikertörténetet mutatott fel a két ország gazdasági, politikai, nemzetközi ügyekben. Le kell viszont szögezni, hogy e nyugodt légkör nem annak köszönhető, hogy Fico vagy Bugár megteremtette volna, hanem azért alakulhatott ki, mert Magyarország Kormánya a jó kapcsolat megerősödését tűzte ki célul, félretéve egyelőre azokat a témákat, melyek vita tárgyát képezhetik.
Sajnos számos ilyen van, a kettős állampolgárságtól kezdve a Beneš-dekrétumokon át Malina Hedvig és a DAC-szurkolók megveretéséig. Ne gondolja viszont senki, hogy ezeket mi, felvidéki magyarok és természetesen Magyarhon elfelejtette volna.
Megbocsátani keresztény ismérv, így ha bocsánatot kérnek és kiengesztelnek, akkor biztos vagyok benne, hogy megbocsátunk. Felejteni viszont nem felejtünk, ráadásul még a bocsánatkérés és a megoldási szándékra utaló jel sem történt meg sajnos.
Magyarország Szlovákia barátja, ezt számos eset igazolja, ideje lenne hát, ha Szlovákia is tanúbizonyságát tenné e barátság kölcsönösségének. Egyelőre ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy ez a barátság egyoldalú. Egy egyoldalú barátság pedig nettó kihasználásnak számít, ami úgy mint az emberközi kapcsolatok esetében, az államközi szinten sem szül jó jövendőt.
Ezt már a Piramis is megénekelte ’78-ban: „A becsület ennél mégis többet ér!”
Bízunk hát a kölcsönösség kinyilatkoztatásának mihamarabbi megvalósulásában.
Hozzá kell tenni mindemellett, hogy nincs könnyű dolga ebben (sem) Matovičnak, hiszen olyan szövetségesei vannak, akik szemmel láthatóan külföldi kottából dalolnak, s nagyon nincs ínyükre, hogy az exminiszterelnök közelebb hozná Pozsonyt Budapesthez. Az említett látogatása miatt is rögtön külügyminisztere (Korčok) és államtitkára (Klus) célkeresztjébe került. Ők ugyanis látványosan más irányba szeretnék kormányozni Szlovákiát.
Ugyanakkor azt sem szabad elhallgatnunk ezzel kapcsolatban, hogy nagy sajnálatunkra a kormányzás valóban nem tartozik Igor Matovič erősségei közé. Holott nagy reményekkel telve bízott benne a felvidéki magyarság, hogy végre lesz egy miniszterelnök, aki nem táplál különösebben negatív érzéseket ellenünk.
A jelenleg ismert politikai palettáról nem ismerünk ugyanis olyan szlovák politikust, aki hosszú évek óta barátiasabb hangot ütött volna meg velünk és Budapesttel.
Sajnos utána csak rosszabbakra számíthatunk…
Mindazonáltal továbbra is bízunk benne, hogy bár lemondatták, ám a háttérből továbbra is irányítva számunkra tett ígéretei nem maradnak pusztába kiáltott szavak, és e jószomszédi viszony jegyében legalább néhány felvidéki magyar ügy végére pont kerülhet (bár ehhez Kluséknak is lesz egy-két szava). Hiszen ugye tudjuk, hogy van az az elv, amikor a barátom barátja az én barátom is? Folytassa, Matovič!
(Csonka Ákos/Felvidék.ma)
