A huszadik század elején kezdett kibontakozni előbb a festészetben az impresszionizmus sajátos vonulataként a pontfestészet vagy pointillizmus. A művészi ecset nem nagy olajszín vonulatokkal ábrázolt, hanem apró pontocskákkal dolgozott, s egy-egy festményen ezernyi apró, különböző színű pontocska összhatásaként jelent meg a teljes kép. Csakhamar a zenében is megjelent ez az irányzat, egymástól elkülönülő hangpontocskák összhangzata vagy éppen kakofóniája, hangélmények ellenpontozós kompozíciójaként.
Mélyen elgondolkodtatott ez a szemlélet és képi kifejezésmód. Vajon nem így épül fel, komponálódik meg végül az életünk összképe vagy félbeszakadt torzója? Mennyi, de mennyi napi életpontocskából alakul majd ki a végső kép, sorsunk, életünk totálképe. És az milyen lesz? Világos, piros, bordó, sárga, zöld életszínek, örömszínek uralják majd az összképet? Vagy fekete, barna, rozsdaszínű, szürke pontok sokasága? Elgondolkodtam kálvinista sorszsoltárunk, a 90. ezen sorain: “A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk” (Zsolt 90,10 – Károli ford).
Hetven vagy nyolcvan esztendő. Hány nap is ez? Hetven esztendő esetében mintegy 25 550 nap, nyolcvan esztendő esetében 32 200 nap. Ugyanennyi pont, pontocska. Micsoda óriáskép kerekedik ki ebből! Mondjuk, mint Munkácsy híres Krisztus-trilógiája vagy mint Feszty Árpád hatalmas panoráma körképének egy részlete a magyarok bejöveteléről, a honfoglalásról az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.
De mi fog majd kirajzolódni rólunk? Angyaltekintetek, Isten „szeme”, utódaink lelki tekintete elé? Hogyan, milyen életnapok színei fogják majd dominálni az összhatást?
Mi minden van egyetlen napunkban?! Pont ma és itt. Pont tegnap, vagy az évtizedek homályába veszőkben? Az ismeretlen jövőbeliekben? Unalom-szürke munka és közérzet vonulatok, örömvillanások vulkánfényei, a derű csendes szimfóniájának egyenletes sárgái, narancssárgái, a békesség zöldjei, a hit és imádság ég-kékjei, a bánatok, csalódások, napi kis halálok mélyfeketéi. És egy-egy napunk domináns, uralkodó színvalóságából milyen összkép épül majd fel? És hány kéz pöttyint vagy rajzol bele különféle színeket egy-egy napunkba? Mások maszatoló, szándékosan képromboló keze? Vagy Isten fényfehér, sötét bűn és fájdalomszíneket ellenpontozó szent keze a maga tiszta színeivel és vonásaival? A te kezed, amint hol ilyen, hol olyan színekkel vegyíted óráidat, napjaidat? Vagy kihagyott alkalmak ponttalan és összhatást (összhangot pedig végképpen) nem mutató bizonytalan színösszevisszaságával? Kakofónia, teljes sorskáosz? Vagy katonásan sorakozó színek négyzetei, háromszögei, a rendezettség színpontjai? Kinek a keze színezte olyanra, amilyenre napjaid színtelítettségét? Évtizedeidét? És a hetven vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő összhatását?
És miféle pontokat lehet majd látni életed festményén? Hány fényes kettőspontja a kegyelemnek? Amikor életed adott pillanatában Te vagy más végpontot írtál/írt volna adott napodra, de a kegyelem felülírta ezt.
S a zárópontból, a végpontból lett a folytatás Istenkéz írta kettőspontja.
A továbbsegítő láthatatlan Kéz szent rajzolataként! Amikor a kettőspont egyben sorsfordító ponttá lett: az Istenre találásé, megtérésé, hitre jutásé, a csúcspontokra, istenélményekre, igeélményekre segítő fordítópontokká. Fénylő és világító kegyelem és istenélmény hegycsúcs, sorscsúcs pontokká?! A hála ellenpontjaivá.
Egy új életszakasz, az Istennel járás, Nála lakozás, a megtérés utáni új életszakasz rajtpontjává. A mélypontokból a magaslati pontok felé lendítő hit ugrópontjaivá. Amikor álláspontoddá lett a hit egyre több felismerése, világszemléletté, életértelmezéssé a Biblia egyre több Igéje, mint apró fénypontok a drága Megváltó Krisztus nevét kirajzoló pontsokasággá, pontgyűjteménnyé.
A kritikus és neuralgikus fekete pontokon átsegítő, felülről kapott erő győzelmi csúcspontjainak a valósága, erős és szivárványos színekkel, a szövetségkötés biztos pontjaival. És azzal a boldogító látomással, hogy nem lesz zárópont hit által, kegyelemből, egyedül az Úr Jézus Krisztus által életed utolsó szívdobbanása után sem, hanem pont, pont, pont, jelezve három ponttal a más dimenziós folytatást… S azt, hogy életedben az I-re a pontot egyedül Istennek lesz hatalma feltenni.
Pont ezen a vasárnapon, böjt 4. vasárnapján, az örvendezés vasárnapján, a laetere napján legyen egy imapillanatod megköszönni Istennek a kirajzolódó életképet, ami végül reménység szerint harmóniát, derűdominanciát, hálapontok, Krisztus-győzelmek fényes sorát fogja összhatásképpen a szemlélő elé mutatni rólad is, rólam is.
Semmit sem takarva el, semmit sem szépítve meg…
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
