A Magyar Állami Népi Együttes április 17-én a Müpában mutatta be a Kivirágzott keresztfája című összeállítást. A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek közös programjában a Táncművészeti Egyetem végzős növendékei is szerepeltek. A próba szünetében két fiatal fellépővel, Nagy Kamillával és Nagy Csomor Mártonnal beszélgettem pályakezdésükről, tanulmányaikról és jövőjükről.
(N. K.) „Székesfehérváron születtem. Édesapám a fehérvári Alba Regia Táncegyüttesben, édesanyám a Debreceni Hajdú Táncegyüttesben táncolt. A Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon ismerkedtek meg, s később össze is házasodtak. A táncszellem tehát jelen volt a családban, nagyapám élete végéig abban a táncházban dolgozott, ahol mi is gyakran megfordultunk. A vidék jellegzetes táncai a kétrészes csárdás, a régi stílusú, kanász- és eszközös táncok.”
(N. Cs. M.) „A felvidéki Nagyölvedről származom. A néprajz- és tánckutatók Vág-Garam-köz vidékeként említik, mivel népi tájneve nem alakult ki. A közelben a két településen, Kéménden és Bényben voltak híresebb táncos-adatközlők. Alapvetően – a nyugati részre jellemző – új típusú táncok, a lassú és a friss csárdás, az újabbakból a verbunk, ezen belül a sallai verbunk volt ismert a területen, de a régi típusú táncok közül fennmaradt a söprűs tánc és a kanásztánc is.”
(N. K.) „Óvodában és általános iskolában is táncoltam, tizenegy évesen kezdtem el táncolni az Alba Regia Táncegyüttes alapfokú iskolájában Majoros Róbert és Majarosné Szabó Veronika kezei alatt. Négy évet töltöttem el itt, majd a Táncművészeti Egyetemen folytattam a tanulmányaimat. Két hónap késéssel kerültem be, de hamar sikerült felzárkózni a többiekhez. Nagy lelkesedéssel veszek részt a munkában, úgy tűnik, a tánc végleg életem részévé vált.”
(N. Cs. M.) „Viszonylag későn, tizennégy éves koromban kezdtem el táncolni. A mozgásművészet szeretetét én is örököltem, szüleim a Szőttes Kamara Néptáncegyüttesben és az Ifjú Szivek Táncszínházban táncoltak, így beleszülettem e kultúrkörnyezetbe. Érdekes, hogy eleinte nem voltam kibékülve a műfajjal, a jég akkor tört meg, mikor Székelyföldről felcsíkiek érkeztek hozzánk táncot tanítani. Szinte véletlenül csöppentem közéjük, s ekkor szerettem meg a néptáncot. Később a farnadi Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttesnek lettem a tagja, s onnan kerültem az Egyetemre.”
(N. K.) „Az Egyetemen számos újdonsággal kellett megbarátkozni. Ilyen volt például a klasszikus balett és a modern tánc. A feszített munkatempót is meg kellett szoknom: reggeltől estig dolgozunk folyamatosan. A kollégiumi élet is szokatlan volt először. E feszes napirend a magánéletre is rányomja bélyegét, a kapcsolatok, barátságok is egymás közt születnek. Este hét után az ember már csak a pihenésre koncentrál, hiszen másnap újra kezdődik az intenzív munka. A hétvégeken, szombaton két óra után utazhatunk haza, de vasárnap este már ismét a kollégiumba érkezünk. Sokszor elgondolkodom magam is, ha a pályám végén egyszer taníthatok, mit is adhatnék tovább. Hortobágyi Gyöngyvér mesternőtől a kitartást leshetem el, emellett csodálatos táncművész és jó pedagógus is egyben.”
(N. Cs. M.) „Számomra is embert próbáló feladatot jelent az Egyetem. A legnagyobb és legnehezebb, hogy túl korán kell felnőnünk a feladathoz, más fiatalnak a korosztályomból több ideje van, hogy alkalmazkodjon az elvárásokhoz. Mindig naprakésznek kell lenni, tudnunk kell a megoldásokat, már nem is órákban, hanem percekben számolunk, s az arcunkon sem látszhatnak meg problémáink. Ha egyszer taníthatnék, nekem is a Mesternő példája lebegne a szemeim előtt. Az eredeti táncok kiváló ismerője, s tudását nagyon jó pedagógiai érzékkel osztja meg tanítványaival, s minden gondolatával a mi érdekeinket képviseli. Ugyanakkor jó vezetőegyéniség is. E komplexitást szeretném én is továbbadni.”
(N. K.) „Az Egyetemen tanult táncok palettája igen színes. Nagyon szeretem az erdélyi – pálpataki, marossárpataki – forgatós táncokat, de az újonnan tanultak közül még említhetem a kalotaszegit és a gyimesit is. A hazaiak közül a dél-alföldi, s a mezőföldi áll közel a szívemhez.”
(N. Cs. M.) „Lehet, hogy hazabeszélek, de számomra az otthoni – mint az Alsó-Garam menti és a gömöri – táncanyagok a legfontosabbak. Az erdélyi táncok között nehéz döntenem, nagyon sokat szeretek, s talán kibújok a kérdés alól, de mindig azt kedvelem, amivel éppen foglalkozunk. Az adott kultúra termései mindig meglepnek szépségükkel és gazdagságukkal.”
(N. K.) „Az iskolapadból belecsöppentünk egy hivatásos együttesbe: reggeltől estig folyamatosan kapjuk a feladatokat. De egyúttal lehetőségnek is tekintjük, hiszen tanulmányaink vége felé járunk, s jövőre mi is az újabb pályaválasztás elé kerülünk, s ez a közös munka hű képet nyújt egy hivatásos táncegyüttes életéről. Az elejétől kezdve kiváló légkörben gyakoroltunk, több művészt még az Egyetemről ismertünk, de újabb ismerősi, baráti kapcsolatok is alakultak. Folyamatosan tanulhattunk, s ez az alázat nagyon fontos a pályánkon. A Magyar Állami Népi Együttes egy összeszokott, dinamikus csapat. Sok bemutatójukon vehettem részt, mint például a Naplegenda, az Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekes madárhoz, s mindig tudtam a látottakból profitálni. Álmom, hogy egyszer egy hivatásos táncegyüttes tagja lehessek.”
(N. Cs. M.) „E közös munka mindenképpen jó felvezető a jövőnkre, s megtiszteltetés, hogy részt vehetünk e műsorban. Jómagam is a jó hangulatot említhetem, s azt a segítőkészséget is, amit a hosszú együttlét alatt tapasztalhattunk. Nagyon szeretem az autentikus néptáncot, így a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja, vagy a Kincses Felvidék című összeállítását emelném ki. Sokat gondolkodom én is a jövőmről, megérzésem, hogy az Együttesben lehet leginkább kiteljesedni. Természetesen az is vonz, hogy egy nagyon egységes, összetartó közösséghez tartozhatnék.”
(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)
