Két héttel ezelőtt vette kezdetét a negyvennapos bűnbánati idő, a nagyböjt időszaka, ami a keresztény embereket a húsvét ünnepére készíti fel. Szerkesztőségünk ezúttal a Kassai Egyházmegyében található radi egyházközség lelkipásztorát, Takács Dénes plébánost szólította meg, hogy mondja el gondolatait a nagyböjti időszakkal kapcsolatosan, illetve azt, hogy miképp jelenik meg a szent negyven nap a mindennapi egyházi életben.
Dénes atya kiemelte, hogy az idén rövid volt a farsang, amely vízkereszttől hamvazószerdáig tart. A liturgikus reform előtt a nagyböjtöt három előkészítő vasárnap előzte meg, nagyon bölcsen, mert a nagyböjtre rá kell hangolódni, fel kell készülni.
Ma egyik napról a másikra beköszönt a szent negyven nap: szigorú testi böjtöléssel kezdődik és szigorú böjttel ér véget nagypénteken.
Mindenki maga igyekszik megteremteni a nagyböjti időt saját maga körül.
Láthatjuk, hogy a világban semmi nem változik körülöttünk: nyitva vannak a szórakozóhelyek, sokan még különféle zajos mulatságokat is tartanak, egyáltalán nem látszik, hogy ez valamilyen más időszak lenne.
A katolikus hívek szeretnek részt venni nagyobb számban a hamvazkodáson, hamvazószerdán, fontos ehhez is hozzátenni, hogy nemcsak a külső jel a fontos, hanem sokkal fontosabb a belső hozzáállás, hogy „én tényleg szeretném az idei nagyböjtöt jól végigcsinálni”.
Ilyenkor szokásban van közösen imádkozni templomainkban vagy egy-egy kültéri kálvárián a keresztutat: pénteken, néhol vasárnap is. Itt tizennégy állomás végigvezet minket Pilátus ítélőszékétől Jézus keresztútján, fel egészen a Golgotára, ahol Krisztus életét adta a mi megváltásunkért, és egészen Jézus sírjáig, ahonnan harmadnapra feltámadt.
A virágvasárnapi barkaszentelés és passió bevezet minket a nagyhét eseményeibe. A buzgó hívek részt vesznek a szent három nap szertartásain is, amely elénk idézi az utolsó vacsora eseményeit, Jézus Krisztus nagypénteki kereszthalálát. Nagyszombaton szeretnek a hívek a szent sír mellett imádkozni, várva a feltámadást.
Húsvét vigíliájának éjjelén pedig részt vesznek a liturgián, amelyik a legszebb, a legtöbb jelképet tartalmazza: tűzszentelés, keresztvízszentelés, és a végén a feltámadás szertartása, esetleg körmenet.
Dénes atya megjegyezte, hogy fontos a húsvét hajnali ételszentelés szertartása is, amikor a pap megáldja a frissen készült hagyományos húsvéti eledeleket. De fontos az ünnepi szentmise is.
Aki igyekszik végigcsinálni a negyvennapos böjtöt, az sok kegyelmet tud meríteni ennek az időszaknak a kicsúcsosodásakor, amely az egyházi év legfontosabb időszaka. De mindenkinek saját felelőssége, hozzáállása, hogyan akarja átélni a nagyböjtöt.
Az atya hangsúlyozta, hogy régen talán a hívek jobban megtartották a böjtöt, azért is „nagyböjt” ennek az időszaknak a neve, mert tényleg nem ettek húst, negyven napon át, talán még vasárnap sem. Bár az nem tartozik a negyven böjti nap közé, mert vasárnap nem szokás böjtölni. De lehetett annak varázsa, amikor eljött a húsvét, az ételszentelés, és véget ért a böjt, újra lehetett húst enni.
Ma külön erőfeszítés és személyes döntés kell hozzá, hogy mit együnk, mert mindig elérhető mindenféle élelmiszer.
De a nagyböjtnek nem a húsról való lemondás a lényege, hanem az, hogy lemondjunk valamiről, hogy a lelkünkbe tekintsünk, hogy felkészüljünk az év legnagyobb ünnepére, a húsvétra.
„Ahogy a tavasz közeledtével rendbe tesszük kertjeinket, metsszük a fákat, előkészítjük a földet a vetésre, ültetésre, úgy kell saját magunkban is rendet rakni, a gyónásban minden felesleges terhet az Úr kezébe lerakni” – zárta e lélekemelő üzenettel a nagyböjttel kapcsolatos gondolatait Dénes atya.
(NB/Felvidék.ma)
