Az idei esztendőben világszerte megemlékeznek Aquinói Szent Tamásról, aki hétszázötven évvel ezelőtt, 1274. március 7-én adta vissza lelkét a Teremtőnek. Aquinói Tamás domonkos rendi szerzetes, latin nyelven író középkori olasz teológus, a skolisztikus filozófia és a keresztény misztika egyik jeles képviselője volt.
Az Angyali Doktor – latinul Doctor Angelicus – néven is ismert hittudóst az úgynevezett egyháztanítók között tartja számon a katolikus egyház, mint minden idők legnagyobb filozófusát és teológusát.
Tamás a nápolyi Aquinói grófok nemzetségéből származott, és már ötévesen a montecassinói bencés kolostorba került. Tizennégy éves korában további tanulmányokra Nápolyba küldték, és itt megismerte az akkoriban kivirágzó domonkos prédikátori rendet. 1244-ben családja heves tiltakozása ellenére kérte fölvételét a kolduló szerzetbe.
Tamás végig ellenállt minden csábításnak, amellyel életre szóló elhatározásának visszavonására akarták bírni. Az imádságnak és a tanulásnak élt.
1245-ben Párizsba érkezett, itt találkozott először a rend nagy tekintélyű hittudósával, Nagy Szent Alberttel. Három éven át hallgatta előadásait, majd, amikor a párizsi egyetemes káptalan Albertet Kölnbe küldte és rendi főiskola alapításával bízta meg, Tamás vele tartott, és négy évet töltött tanulással a Rajna menti városban. Albert mester egyszer így nyilatkozott Tamásról: „Ezt az ifjút néma ökörnek neveztük higgadt megfontoltsága és testes alkata miatt, de ha egyszer majd elbődül a tudományban, az egész világ visszhangozni fog tőle.”
1252-től Tamás már maga is előadásokat tartott Párizsban. Ezekben az években keletkeztek többek közt kommentárjai: Petrus Lombardus szentenciás könyvéhez, Izajáshoz és Boëthius Szentháromságról írott művéhez, valamint Az igazságról című értekezése. Tamás ezután hazájában, Itáliában tanított teológiát, majd IV. Orbán és később VI. Kelemen is a pápai udvarba hívta. Közben átvette Rómában a rendi főiskola vezetését.
Legnagyobb műve a Summa Theologiae, a tudományosság és a gondolati mélység, az összefoglaló látás és a világosság mesterműve.
Lírai művei, himnusz- és szekvenciaszövegei is ismertek, ezek bensőséges istenkapcsolatáról és gazdag, mély érzelmi világáról tanúskodnak.
1269-ben rendi elöljárói ismét a párizsi egyetemre hívták teológiai professzornak. Ezek a párizsi évek jelentették tudományos munkássága csúcspontját.
1272-ben rendje megbízta Tamást, hogy központi teológiai főiskolát szervezzen Nápolyban. Két évvel később ismét kiragadták ebből a nyugodt tevékenykedésből, amikor X. Gergely pápa a lyoni uniós zsinatra küldte. Súlyos betegsége ellenére útra kelt, de 1274. március 7-én, 49 évesen meghalt a fossanuovai ciszterci kolostorban.
XXII. János pápa 1323-ban szentté avatta. 1567-ben V. Piusz pápa egyháztanítóvá nyilvánította. XIII. Leó 1880-ban minden katolikus tanító tevékenység védőszentjévé tette. Ünnepét először halála napjára helyezték, mivel azonban ez a nap legtöbbször nagyböjtre esik, 1969-től január 28-án ünnepelik, amely napon 1369-ben ereklyéit átvitték Toulouse-ba.
Aquinói Szent Tamás filozófus és teológus, korának és a szellemtörténetnek egyik legnagyobb hatású személyisége volt. Tanítása ma is megkerülhetetlen. Szenvedélyes érdeklődése Isten megismerésére irányult. Nemcsak a hit fényénél kereste Istent, hanem az értelem fényénél, azaz a filozófia eszközeivel is.
Olyan teológus volt, aki végső bölcsességét és legmélyebb ismereteit a hitből merítette. A két valóság számára nem ellenkezett egymással: „A hit előíze annak a tudásnak, amely a jövőben boldoggá tesz minket. A hit fénye, amely kegyelemszerűen árad belénk, nem oltja ki a tudás fényét, amely természetes örökségünk” – vallotta minden idők egyik legnagyobb hatású gondolkodója.
„Isten ajándékozta az embernek a hit világosságát, és ezzel olyan igazságokat nyilatkoztatott ki, amelyek minden emberi tudást fölülmúlnak. De ugyanaz az Isten kölcsönözte az embernek a megismerő képességet is, s adta vele együtt azt a megbízást, hogy hajtsa uralma alá a földet. A hitnek és az értelemnek tehát Istenben van a forrása, és ezért sohasem kerülhetnek egymással ellentétbe” – mondta.
Azért lehetett nagy hittudós,mert nagy imádkozó is volt. Valahányszor el akart mélyedni a szellemi világban, a feszülethez vagy a tabernákulum elé lépett, és megvilágosításért imádkozott.
Aquinói Szent Tamás ugyanakkor tudta azt is, hogy minden emberi tudás csak töredék, hogy semmiféle földi képesség sem tudja elvezetni az embert igazi céljaihoz: Istennek kell az ő kegyelmével hozzánk jönnie. Az ember alázatos szívvel csak odaléphet Isten elé, és föltárulkozhat előtte.
Jól tudta, hogy az embernek latba kell vetnie szellemének és akaratának minden erejét: „Ha valaki elmulasztja megtenni, ami erejéből telik, és odafentről csodát vár, tulajdonképpen kísérti az Istent. Az ember nem ülhet ölbe tett kézzel. A mennyország ugyanis olyan, mint egy kiterjedt tenger, de nekünk kell belévetnünk a hálót, olyan, mint egy értékes gyöngy, de a gyöngyöt nekünk kell megkeresnünk; olyan, mint az elrejtett kincs, de a kincset nekünk kell kiásnunk” – vallotta.
Azt is tudta, hogy minden emberi tudás csak töredék, hogy semmiféle földi képesség sem tudja elvezetni az embert igazi céljaihoz, Istennek kell az ő kegyelmével hozzánk jönnie. Az ember alázatos szívvel csak odaléphet Isten elé, és föltárulkozhat előtte.
Egy legenda szerint amikor Rómában szolgálta tudásával a pápát, az egyik napon idegen magiszter érkezett a kolostor területére, aki igen tudatában volt hivatala rangjának. Csomagjával a Lateráni bazilikához igyekezett, s körülnézett, hogy ki segíthetne neki. Meglátott egy feszület előtt imádkozó testvért.
„Hé, te dagadt! – kiáltott oda a szerzetesnek. – Elöljáród azt üzeni, hogy kísérj el, és vidd a csomagomat!”
A szerzetes, Tamás, akit az idegen magiszter nem ismert, megfogta és vitte a nehéz útizsákot, mezítláb. Útközben az idegen még szellemeskedett is kísérője rovására, akit együgyűnek nézett.
Ám hamarosan szembejött velük a Szent Péter-bazilika plébánosa. Tamáshoz sietett, megcsókolta a ruhája szegélyét és fölkiáltott: „Tamás atya, mit művelsz te itt?”
A magiszter akkor tudta meg nagy szégyenkezve, hogy kit alázott teherhordó szamarává, s bocsánatot kért Tamástól. Tamás csak annyit mondott: „Nincs mit megbocsátanom. Sosem leszek más, mint szolgáló testvér.”
A nagy filozófus hitte és hirdette, hogy csak a kicsinyek részesülnek isteni kinyilatkoztatásában: „Az alázat teszi az embert alkalmassá Isten befogadására, az teszi képessé a bölcsességre.”
Forrás: Diós István: A szentek élete, Magyar Kurír, Wikipédia
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
