Úgy tartják, hogy könyvet írni nem nehéz, elolvastatni valakivel, az a teljesítmény. Életrajzi könyvem rimaszombati bemutatójára június 28-án került sor a Csillagházban. Kíváncsi voltam a könyv fogadtatására is, mert a közönség soraiban a kassai ipariskola öregdiákjai ültek, akik ma is büszkék egykori alma materükre.
Az ipari egykori diákja, majd tanára és igazgatójaként lehetek-e kritikus egykori iskolámmal kapcsolatban, vagy csak a sikerekről, a szép emlékekről kellett volna írnom? A könyv megírásakor ez volt az alapvető dilemmám. A három bölcs majom szimbólumát valószínűleg mindenki ismeri. Az egyik majom a saját szemét takarja be, a másik a fülét fogja be, a harmadik pedig betapasztja a saját száját.
Ők testesítik meg azt az elvet, hogy ha nem látunk, nem hallunk és nem beszélünk, akkor a baj elkerül minket. Tehát igazából a kívülállásról szól. Arról, hogy hallgassunk, ne szóljunk bele mások dolgába.
Az elmúlt esztendők folyamán viszont megfogalmaztam néhány konstruktív kritikát, mert szerettem volna, hogy jó irányba menjenek a dolgok.
Hangot adtam pl. annak, hogy zavar az IPARI márkajegy elhagyása az iskola megnevezéséből, hogy fáj a drasztikus létszámcsökkenés, és fáj az öregdiákokkal való kapcsolatok lazulása. De fáj az iparista szellemiség fokozatos leépülése is.
Mindezek a megjegyzések visszhang nélkül maradtak. Közben azon morfondírozom, milyen igaza volt Albert Einsteinnek, amikor megfogalmazta, hogy: „A világot nem a gonosz fogja elpusztítani, hanem azok, akik végignézik a gonoszságokat és nem tesznek semmit“.
(Albert Sándor/Felvidék.ma)
