A magyar királyi hercegnő emlékezetére a 2024-es esztendőben különleges alkalom nyílik, születésének 800. évfordulója kapcsán.
Kinga 1224. március 5-én született Esztergomban.
Szent Kinga ereklyéje hajóval érkezett Esztergomból a központi ünnepségre, 2024. március 23-án (Fotó: Berényi Kornélia)
Emlékét, július 24-én ugyancsak megidézik égi születésnapja alkalmából, mely 1292. július 24-én következett be a lengyelországi Ószandecben, az általa épített kolostorban.
Nyolc évszázad távlatából Magyarországon, Lengyelországban, Litvániában és a szlovákiai Podolinban is emlékeznek Szent Kingára, aki életében és halálában a Közép-Európai emberek és a nemzetek szolidaritását váltja valóra, amiért kiérdemelte a nemzetek édesanyja elnevezést.
Pap Csaba: Árpád-házi Szent Kinga, részlet, Küngös (Fotó: Veszprém.hu)
Kinga (Kunigunda) a második honalapító IV. Béla király és Laszkarisz Mária bizánci hercegnő első gyermekeként született. Testvérhúga Szent Margit és Boldog Jolán, nagynénje Szent Erzsébet volt.
Tizennégy évesen eljegyezték a nála két évvel fiatalabb Szemérmes Boleszláv krakkói és szandomiri herceggel, és Lengyelországba ment, hogy megtanulja a nyelvet. Béla kívánságára egy évvel később, 1239-ben feleségül ment a lengyel herceghez, akivel 1241-ben, amikor a tatárok Lengyelországba is betörtek, a felvidéki Podolinba, majd a lengyel-magyar határon álló Csorsztin (Czorsztyn) várába menekültek.
Lengyelország ekkor a széttagoltság korát élte, Boleszláv 1243-ban lett krakkói fejedelem. Feleségével szigorú aszkétaéletet folytatva úgynevezett József-házasságban éltek, azaz Szűz Mária és Szent József példájára házasságuk mentes volt a testiségtől, az örök szüzességi fogadalmat együtt tették le Prandota krakkói érsek előtt. Kinga egy nehéz történelmi helyzetben anyai szívvel szerette a rábízott népet, és teljes hozományát a szegényekről és a betegekről való gondoskodásra fordította.
Proksza Gyöngyi: Árpád-házi Szent Kinga (Fotó: Isaszeg.hu)
Miután férje 1279-ben meghalt, Kinga a hercegség átvétele helyett a Nagy-Lengyelország uralkodója, Jámbor Boleszláv halálával szintén megözvegyült húga, Jolán társaságában Ószandecbe vonult vissza, ahol nem sokkal korábban alapított klarissza kolostort. Itt nővérként élt vezeklő életet, majd 1284-ben a kolostor főnöknőjévé választották.
Vagyonát az egyháznak adományozta, szétosztotta a szegények között, kórházakat és zárdákat alapított, keresztényeket váltott ki a tatár fogságból.
A kolostort 1287-ben a Lengyelországba betört tatárok támadták meg, lakói ismét Csorsztin sziklavárába menekültek, üldözőiket Baksa Simonfia György magyar vitézei futamították meg.
Az adományokból épült Szent Kinga-templom Küngösön (Fotó: szentkingatemplom.hu)
Az újjáépítést irányító Kinga az ószandeci kolostorban, társnői közt hunyt el 1292. július 24-én, tíz hónapi betegeskedés után. Mivel azokban ekkor cseh csapatok garázdálkodtak a környéken, a nővérek csak három nappal később hozták nyilvánosságra halálhírét.
A nép sokat beszélt csodatételeiről, a legenda szerint az ő imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól, a tatárok elől menekülve egy hajából levett szalagot dobott maga mögé, ebből lett a Dunajec folyó.
A tatárok azonban átvergődtek a vízen, ekkor fésűjét dobta maga mögé, s ebből olyan sűrű erdő kerekedett, amely megállította üldözőit.
Szent Kinga sószobra a wieliczkai sóbányában (Fotó:Wikipédia)
A legendaírók lejegyezték, hogy sírjánál betegek gyógyultak meg, így Szandec hamarosan a lengyelek, magyarok és morvák búcsújáró helye lett. Kinga nevéhez fűzik Lengyelország első és legnagyobb sóbányája, Wieliczka felfedezését is.
Legenda beszéli el, hogy 1249-ben, amikor a tatárjárás után felkereste az újjáépített Magyarországot, apja neki ajándékozta az egyik máramarosi sóbányát.
Kinga a birtokbavétel jeleként, a korban szokásos hagyomány szerint az egyik tárnába dobta aranygyűrűjét, és azt kérte, egyenesen Lengyelországba vihesse a sótömböket. Visszatérve Krakkóba a IV. Béla által mellé rendelt bányászokkal ásatni kezdett, és hamarosan sóra bukkantak, az első tömbben pedig csodálatos módon megtalálták a Máramarosban eldobott gyűrűjét.
Ezt a legendát éltetik a magyarországi Küngösön, ahol az ország egyedüli Szent Kinga-temploma őrzi a magyar királylány emlékét és évente megszervezik a Szent Kinga Gyűrűje nevű gyalogos zarándoklatot.
Szent Kinga Gyűrűje zarándoklat (Fotó:Magyar Kurír)
A Krakkóhoz közeli wieliczkai sóbányában, amely Lengyelország egyik legismertebb turisztikai nevezetessége és a világörökség része is, 1896-ban száz méterrel a földfelszín alatt kápolnát emeltek tiszteletére, és sóból megfaragták a gyűrű legendáját is.
Kingát 1690-ben VIII. Sándor pápa avatta boldoggá, öt évvel később XII. Ince Lengyelország védőszentjévé tette meg.
Alakja a nemzet édesanyjaként vonult be a lengyel történelembe, példamutató, Istennek szentelt életével a lengyelek egyik leginkább tisztelt szentje lett.
Székelykapu Ószandecen, Árpád-házi Kinga emlékére (Fotó: Wikipédia)
A szentek sorába 1999. június 16-án II. János Pál pápa emelte Ószandecen, ünnepét július 24-én üli az egyház.
A wieliczkai sóbányában, Szent Kinga sókápolnájában hálából a lengyel pápa szobrát is felállították, az ószandeci klarissza kolostor közelében Kinga tiszteletére székelykaput állított a Magyarok Világszövetsége.
Forrás: Szentek élete, Wikipédia
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
