(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

A hagyományokat követve augusztus első hétvégéjén immár huszadik alkalommal szervezik meg a Szent Korona Ünnepet Ipolybalogon. A kerek évforduló alkalmából idén háromnaposra szervezték az eseményt. Az ünnepség nem csupán az ipolybalogiak, hanem a Palócföld, az Ipoly mente közösségeinek jeles alkalma.

A huszadik Szent Korona Ünnepséget augusztus 2-a és 4-e között szervezik meg az Ipoly menti községben. Pénteken egy egészségügyi szimpóziumra kerül sor a Korona Panzióban. Szombaton főleg a hagyományőrző csoportoké lesz a főszerep. A falu határában lévő Kápolna-dombon igazi fesztiválhangulat várja az augusztus 3-ai rendezvény részvevőit.

Délelőtt megnyílik az ízek udvara, ahol a hagyományos gasztronómia kerül előtérbe.  A színpadon hagyományőrző csoportok lépnek fel. Többek között láthatjuk majd a Húros Bandát, az ipolybalogi Bukréta hagyományőrző csoportot, valamint a Varjos Zenekart és a Székesfehérvár-Kisfaludi Búzavirág Dalkört.

A legkisebbeket gyerekváros várja rengeteg gyerek- és családi programmal. Kísérőprogramként kipróbálhatják a lovaglást, nézhetnek solymászbemutatót, illetve kézműves foglalkozáson vehetnek részt. Nem hiányozhat a hagyományos vásár sem.

A szabadtéri színpadon neves zenészek lépnek fel. Az esti hangulatot a környékbeli fiatalokból álló Kingfishers izzítja be, majd a szintén a környékről származó tehetséges zenészeket felvonultató Kiss Zenészek adnak koncertet. A szombat estét a Csík zenekar és Presser Gábor közös koncertje zárja.

Vasárnap a Szent Erzsébet parkban kezdődik a hagyományos koronaünnepség. Megkoszorúzzák a parkban gróf Esterházy János két évvel ezelőtt felállított mellszobrát. Majd a Szent Korona hitelesített másolatával az élen elindul a körmenet az Árpád-kori erődtemplomhoz. Az ünnepi szentmise főcelebránsa dr. Veres András győri megyéspüspök.  A 20. Szent Korona Ünnep a salgótárjáni Doráti Kamarazenekar Muzsika szárnyain című hangversenyével zárul az erődtemplomban.

Hont vármegye monográfiája szerint Ipolybalog temploma már a 12. században is állt. Az erődtemplom tornyán a magyar királyi korona mása látható. A hagyomány szerint 1304 augusztusában Károly Róbert magyar és Vencel cseh király trónviszálya idején egy éjszakát az Árpád-kori templom falai között töltött a korona.

„A balogi nép soha nem felejtette el, hogy itt őrizték a koronát. Az emlékét nagy tisztelettel és kegyelettel őrzik a mai napig is, a történetet átadják az utódoknak”

– hangsúlyozta egy korábbi megkeresésünkkor György Ferenc atya, a falu plébánosa.

A kétezres évek elején elkészítették a Szent Korona hitelesített másolatát. A kezdeményezők közt találjuk a tavaly októberben eltávozott Balogh Gábort, Ipolybalog akkori polgármesterét,  Pásztor Bélát, Veresegyház polgármesterét, valamint Csáky Pál  akkori miniszterelnök-helyettest és György Ferenc atyát.

Kevi Farkas Zsolt ötvösművész és M. Gubány György zománcművész készítette el a hiteles másolatot.  A míves ötvösmunkát 2005. augusztus 14-én helyezték el az erődtemplomban. Azóta rendszeresen megszervezik a Szent Korona Ünnepet.

Az ipolybalogi templomról és a Szent Korona hitelesített másolatáról bővebben ITT olvashatnak. A tavalyi ünnepről szóló beszámolónk ITT érhető el. További információkat az alábbi közösségi oldalon találnak.

A pénteki program ITT, a szombati ITT, a vasárnapi pedig ITT található.

Portálunk az idei eseményről is beszámol majd.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)