Az Oroszország elleni szankciók hatékonysága kezdettől fogva komoly vita tárgyát képezte, azonban aki egy kicsit is nyitott szemmel tekint a világ eseményeire, az látja, hogy ezekkel az EU részben hatalmas öngólt lőtt, másrészt viszont a negatív hatásuk többnyire a lakosságot sújtja, mert a gazdasági élet domináns szereplői, sőt, maguk az egyes tagországok is szép csendben keresik és meg is találják a szigorú szankciós nagykapu mellett szerényen megbúvó kiskapukat.
Ez a szemforgató képmutatás bőven érvényes az orosz olajimport betiltására is. Legújabban a Világgazdaság mutatott rá, hogy a Nyugat elképesztő mennyiségben vásárol olcsó orosz olajból előállított üzemanyagot. A Reuters úgy fogalmazott a témában, hogy
„a nyugati országok az év első felében mintegy kétmilliárd dollárért vásároltak orosz olajból előállított üzemanyagot”.
Teszik mindezt azzal a trükkel, hogy az orosz olajat először egy másik országban, például Törökországban dolgozzák fel, amivel lényegében legálisan kerülik meg az Oroszország elleni szankciókat. A hírek szerint Törökország ráadásul hordónként 5–20 dolláros kedvezménnyel kapja az oroszoktól az olajat.
Egy orosz lap a Politicót idézve azt írta, hogy „az Oroszországot mindenféle megszorításokkal elborító Európai Unió országai és Nagy-Britannia maguk is találtak kiskapukat, hogy a szankciók megszegése nélkül olcsó kőolajtermékeket vásárolhassanak az orosz olajból”. Az már csak hab a tortán, hogy
mindezek ellenére természetesen csak a cégek és a kereskedők profitálnak az üzletből, míg az átlagos európai fogyasztók számára egyáltalán nem csökken a kőolajtermékek kiskereskedelmi ára.
Egyet kell tehát értenünk azzal a sokat hangoztatott állítással, hogy a szankciók igenis működnek. A fent elmondottak csak egy szeletét adják annak, hogy hogyan: az oroszok köszönik megvannak, a kiskapukat meglelő cégek, multik ugyancsak, a kisember viszont nyögheti azok terheit…
(NZS/Felvidék.ma)
