Száznyolcvan éve, 1845. május 12-én hunyt el Batsányi János, a magyar felvilágosodás korának kiemelkedő költője. Munkásságát elsősorban politikai töltetű versei tették ismertté, amelyekben bátran szólt a szabadság, a haladás és a nemzeti függetlenség eszméiről. Legismertebb műve a „A franciaországi változásokra” című költemény, amelyet 1789-ben, a francia forradalom hírére írt, s amely a korszak szellemi forrongását is tükrözi.
Batsányi János 1763-ban látta meg a napvilágot a Zala vármegyei Tapolcán, polgári származású családban. Már fiatalon kitűnt éles eszével kortársai közül. Tanulmányait Keszthelyen, Veszprémben, Sopronban, majd a pesti piaristáknál végezte. Huszonkét éves korára megszerezte egyetemi diplomáját, s ekkorra már négy nyelven – magyarul, latinul, németül és franciául – írt verseket.
Joggyakornokként került Orczy Lőrinc báró pesti házába, ahol a báró fiának nevelőjeként tevékenykedett. Orczy rokonszenvvel fogadta, és gyakran vendégül látta szalonjában, amely a felvilágosodás eszméit valló fiatal értelmiségiek találkozóhelye volt. 1785 végén, tanítványa halálát követően Kassára került, ahol a kamarai igazgatóságon vállalt hivatali munkát – előbb gyakornokként, majd írnokként.
Baróti Szabó Dávid, Kazinczy Ferenc és Batsányi János 1787-ben alapították meg az első magyar irodalmi társaságot, a Kassai Magyar Társaságot, amelyhez az ország számos pontjáról csatlakoztak írók és értelmiségiek.
Batsányi János – Heinrich Füger festménye (Fotó: Wikipédia)
Egy évvel később útjára indították a Magyar Museum című irodalmi folyóiratot (1788–1792), amely az első ilyen jellegű kiadvány volt Magyarországon.
A szerkesztők között azonban hamar politikai nézetkülönbségek alakultak ki, elsősorban a radikálisabb hangvételű Batsányi és az óvatosabb Kazinczy között. Utóbbi nehezményezte, hogy Batsányi átszerkesztette, s egyben harciasabbá tette az általa írt beköszöntőt. A második lapszámtól kezdve már kizárólag Batsányi szerkesztette a folyóiratot, Kazinczy pedig kivált a társaságból, és megalapította saját lapját, az Orpheus-t. (A két költő viszonya már korábban is feszült volt.)
Batsányi lelkes híve lett a francia forradalom eszméinek, és lelkesen üdvözölte annak első intézkedéseit.
1789-ben a Magyar Museum hasábjain megjelent „A franciaországi változásokra” című verse miatt feljelentették. Bár nem ítélték el, a hatóságok ezután fokozott figyelemmel kísérték. Radikális nézetei miatt 1793-ban elbocsátották állásából, ezt követően Forgách Miklós gróf, Nyitra vármegye főispánja alkalmazta magántitkáraként.
Később a Martinovics-féle összeesküvésben való részvétellel is meggyanúsították, és 1794. november 11-én letartóztatták. Bár a per során kiderült, hogy közvetlenül nem vett részt a mozgalomban, a szervezkedés be nem jelentése, valamint védőbeszédében is kifejtett „veszélyes elvei” miatt egyéves börtönbüntetést kapott. Előbb a budai, majd a hírhedt kufsteini várbörtönbe került.
Emléktábla Batsányi János tapolcai iskolája falán (Fotó: Wikipédia)
Szabadulása után, 1796. április 23-án Bécsben kapott hivatali állást.
Ekkor jelentette meg jegyzetekkel ellátva Ányos Pál műveit, és dolgozott az „Ossian” fordításán is – ebből azonban végül csak „Az Iniszthonai háború” jelent meg.
1799-ben ismerkedett meg Baumberg Gabriellával, a kor ünnepelt osztrák költőnőjével. Bár kapcsolatukat eleinte Gabriella szüleinek ellenállása – majd Batsányi nehéz anyagi helyzete – hátráltatta, végül 1805-ben házasodtak össze.
Amikor Napóleon császár 1809-ben bevonult Bécsbe, Batsányi benne látta a „szabadság esélyét”.
Egykori kufsteini rabtársa, a bassanói herceg kérésére ő fordította magyarra Napóleon május 15-i kiáltványát, amely az osztrákoktól való elszakadásra buzdította a magyarokat.
A francia csapatok kivonulása után még ugyanebben az évben Párizsba költözött, ahol Napóleontól évi 2000 franknyi támogatást kapott.
A császár bukását követően Batsányi önként jelentkezett a Párizsba bevonuló osztrák hatóságoknál, akik 1815-ben a hírhedt spielbergi börtönbe zárták. Egy évvel később feleségével együtt internálták: életük további részét szigorú rendőri felügyelet alatt töltötték a felső-ausztriai Linzben.
-
- Batsányi János szobra szülővárosában, Tapolcán (Fotó: Wikipédia)
-
- Emléktábla Batsányi János linzi lakóháza falán (Fotó: Wikipédia)
A kulturális életbe már nem tudott bekapcsolódni, így az 1810-es évektől kibontakozó ortológus–neológus nyelvvitában is inkább az ortológusok mellé állt – részben információhiány miatt, részben Kazinczyval való személyes ellentétei következtében. 1824-ben kiadta Faludi Ferenc költeményeit.
1843-ban, nyolcvanévesen a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai közé választotta.
Felesége halála után egyre mélyülő magányban élt, egészen 1845. május 12-én bekövetkezett haláláig. Linz városában hunyt el. Könyvtárát a Nemzeti Múzeumra hagyta. Halálának hírét Magyarországon csak két évvel később tudták meg.
Batsányi János és felesége, Baumberg Gabriella nyughelye Tapolcán (Fotó: Wikipédia)
1934-ben, szülővárosában, Tapolcán újratemették a feleségével együtt. Azóta a város rendszeresen megemlékezik róla és a munkásságáról.
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
