A már sokat látottak máris visszavághatnak a jogos kérdéssel: miért, volt valaha is szabad Európában a szólás? Válaszd ki a kedvenc korszakod Európa XX. századi történelméből, s én megmondom, ki, mikor és hányféleképpen nyomta el a másik mondanivalóját. Manapság csak a kórus és a hangszerelés más egy kicsit, de a kotta lényegében a téma virtuóza, doktor Goebbels óta változatlan.
Lauren Smith, a The European Conservative szerzője mindehhez egy kitűnő áttekintést nyújt, röviden és messze nem a teljesség igényével összegyűjtve, hol léptek a szólásszabadság nyakára Európában. Szólásszabadság alatt itt most a „mi” szólásunk értendő: azoké, akik a nemzetek Európájában gondolkodnak.
A helyzet ugyanis az, hogy még ha a „mértékadó” média erről nem is számol be, nem látjuk az esti híradóban, attól még
nem telik el hét vagy nap Európa egykor boldogabbnak hitt felén, hogy valakit ne vágnának rács mögé a „helytelen” véleménye miatt.
Olyan országokról van szó, mint például Nagy-Britannia, vagy épp Németország. S aki mindezt leleplezi, az nem más, mint a világ leggazdagabb embere, Elon Musk, aki az X közösségi média platformján kíméletlenül hadat üzent az európai hipokritáknak. Nem véletlen, hogy a brüsszeli eurokraták veszett macska módjára fújnak az X-re, melynek – ne legyenek kétségeink – megregulázására minden létező és még csak ezután legyártott „jogi” megoldást be fognak vetni. A vélemények, gondolatok szabad cseréje ugyanis számukra nem kevesebb, mint egzisztenciális fenyegetés.
Az idei davosi Világgazdasági Fórumon lógott ki talán a legpofátlanabbul a lóláb, amikor Musk Európával kapcsolatos kritikáira Olaf Scholz akkori német kancellár azt mondta:
„Európában szólásszabadság van. És Németországban mindenki azt mondhat, amit akar, még ha milliárdos is… Amit nem fogadunk el, az az, ha ez szélsőjobboldali pozíciók támogatását jelenti.”
Tetszünk érteni? Szólásszabadság van, kivéve, ha… Kivéve, ha ez szélsőjobboldali pozíciók támogatását jelenti. A szélsőbal ezzel felmentést kapott – ami persze érthető, hiszen gyakorlatilag ez a brüsszeli/német/stb. fősodor lényege, akár polgárinak, kereszténydemokratának vagy bármi másnak maszkírozzák magukat.
Ami ennél fontosabb:
ki dönti el, hogy mi a “szélsőjobboldali pozíció”? Ki dönti el, hogy ki a szélsőjobboldali és mitől az?
Na ugye…
És ez nem elméleti okoskodás, nagyon is jól működött Németországban Scholz garázdálkodása alatt. Több olyan eset is történt, amikor németeket ítéltek el, bírságoltak meg, sőt börtönbe zártak az interneten tett megjegyzéseik miatt. Tavaly egy férfit 600 eurós bírságra ítéltek, mert az X-en egy rakás sz..t ábrázoló emojit használt a Robert Habeck akkori alkancellárral kapcsolatos véleménye tömör megfogalmazására. Egy másik esetben, szintén tavaly, a 64 éves Stefan Niehoff házát átkutatták, és táblagépét elkobozták, miután egy mémet posztolt az X-en, amelyben Habecket (aki különösen érzékeny a gúnyolódásra) „ostobának” nevezte, ami, valljuk be, még finom megfogalmazás, ha pl. Annalena Baerbock külügyminiszterrel vetjük össze.
De van tovább is. Egy 74 éves férfit azért csuktak le az év elején, mert novemberben bűnösnek találták „alkotmányellenes és terrorista szervezetek szimbólumainak használatáért”. A nyugdíjas az „Alles für Deutschland” (mindent Németországért) kifejezést használta az X-en tavaly, s mivel ezt használták Scholz kefebajszú elődjének elvtársai annak idején, nyilván nem úszhatta meg.
Téved, aki azt gondolná, hogy az ún. kereszténydemokrata Friedrich Merz változást hozott e téren.
Alig két hónappal Merz kancellárságának kezdete után, rendőrök százak otthonát kutatták át országszerte az online közzétett „gyűlöletbeszéd” miatt.
És ehhez jön még az AfD, az Alternatíva Németországnak párt módszeres üldözése. A Scholz-tétel alapján elég csak a szélsőjobb kategóriába sorolni, és máris mehet a sortűz. Az senkit sem érdekel a nagy demokráciában, hogy Németország második legerősebb pártjáról van szó, még kevésbé érdekel bárkit is az a több mint 10 millió német polgár, aki erre a pártra adta a szavazatát.
Van ennél lejjebb? Természetesen. Bár nagy a verseny Brüsszel és Berlin között, azért Európa segglyuka mégiscsak az előbbi, mégpedig hatalmas előnnyel.
Az EU élen jár az elhallgattatásban, és már most ott tartunk, hogy szeretnénk, ha Orwell ismét csak fikció lenne…
Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke – micsoda véletlen – szintén Davosban jelentette ki még tavaly, hogy a dezinformáció és a félretájékoztatás a legsúlyosabb probléma a világon, ami még az éghajlatváltozást vagy a konfliktusokat is megelőzi. És hogy szavai ne lógjanak csak úgy a levegőben, figyelmeztetett, hogy az „országoknak és a vállalatoknak többet kell tenniük az ellenük való fellépés érdekében”.
Az egyik EU-szintű fegyver a véleményünk ellen a Digitális Szolgáltatások Törvénye, azaz a DSA, amely az EU hivatalos szájkosártörvénye. Ugyan háttérsztorinak azt találták ki, hogy ez a gyermekek online védelmét hivatott szolgálni, no meg az ún. dezinformáció elleni harcot, de nyugodtak lehetünk abban: az EU kritikusai ellen hívták életre. És alkalmazzák is. Nem meglepő, hogy az első számú célpont maga Elon Musk és az X lett, a DSA alapján ugyanis már lehet bírságolni (startból 1 milliárd euróval fenyegetőznek!), sőt akár be is tiltani az X-et. E téren az EU-nak nincsenek skrupulusai. Próbálja csak meg a kedves olvasó megnyitni például az angol nyelvű orosz hírportált, a Russia Today-t VPN nélkül…
A sort vég nélkül lehetne folytatni. De a lényeg, ahogy azt Lauren Smith is megfogalmazta:
Európa, a „felvilágosodás” bölcsője már nem szabad kontinens. A szólásszabadság ugyanis vagy mindenkinek jár – vagy senkinek…
Szűcs Dániel/Felvidék.ma
