A Time magazin 2004 óta évente közzéteszi a Time 100 listát a világ száz legbefolyásosabb emberéről. Az Év Embere díjához hasonlóan a Time is világossá teszi, hogy ez egyfajta elismerést jelent úgymond a világ megváltoztatásáért, tetteik következményeitől függetlenül. Ha nem is tulajdonítunk túlzott jelentőséget az ilyesminek, ismerve a minden mögött meghúzódó politikai szempontokat, azért az utolsó meghatározást az alábbiakkal összefüggésben érdemes megjegyezni.
Olvasom ugyanis, hogy az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosa, a „magyarbarát” Hadja Lahbib a Budapest Pride elnökét javasolta a Time magazin névsorába a Pride megszervezésében végzett tevékenységéért.
„Olyan, mintha a kontinens jövője testesült volna meg személyében” – olvadozott a javaslatot tevő uniós biztos, korábbi belga külügyminiszter a Budapest Pride elnökéről. Radványi szerinte a vezetők eljövendő szenvedélyes nemzedékének tagja, határozott és hajlíthatatlan az igazságért és egyenlőségért folytatott küzdelemben. „Lenyűgöző bátorságot tanúsított, amikor szembeszállt a nemi kisebbségek hátrányos megkülönböztetésével”, illetve a kiállt Ukrajna „szabadságáért” is – folytatta áradozását Hadja Lahbib. „A sokszínűség az EU lelke és Radványi Viktória pontosan e befogadás szellemét képviseli” – tette hozzá.
A Budapest Pride elnöke tehát egyike lenne azoknak, akik várhatóan fontos szerepet fognak betölteni a világ jövőjének alakításában, mi több az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosa egyenesen a kontinens jövőjének megtestesülését látja benne.
Aggasztó látomás ez, mely a vén Európa mély erkölcsi és értékválságát vizionálja. Mert be- és elfogadás ide vagy oda, miért lenne az a nemi kisebbségek hátrányos megkülönböztetése, ha az emberek érthető módon nem akarnak az utcán tűsarkú cipőben, tütüben, rózsaszín bugyiban vagy épp anélkül riszáló, kifestett férfiakat, netán szájkosaras, négykézlábra ereszkedett, magukat kutyának képzelő, ketrecben csücsülő akármiket látni, s mindezt kiskorúak számára közszemlére bocsátani?
Ahogy az sem hátrányos megkülönböztetés, hogy nem óhajtanak LMBTQ-érzékenyítést az óvodákba, nemváltásra ösztönző propagandát az iskolákba. Félreértés ne essék, mindenki azzal él, akivel akar és annak képzeli magát, aminek csak akarja, de ezt tegye a négy fal között és ne tolja erőnek erejével mások orra alá!
Ennek az erőszakos, gusztustalan magamutogatásnak ugyanis semmi köze az igazságért és egyenlőségért folytatott küzdelemhez, Ukrajna szabadságához pedig végképp nem, még annak ellenére sem, hogy az Európai Bizottság háza táján ez utóbbit kötelező a világon szinte mindennel összefüggésbe hozni.
Szóval kedves Hadja Lahbib, jó lenne, ha a humanitárius segítségnyújtás és válságkezelés nemes feladata mellett nem a Pride megszervezését tekintené a kontinens jövőjét alakító követendő tevékenységnek, mert létezik azért egy csendes többség, amely Európa fura uraival ellentétben nem ezt tartja a kontinens áhított jövőjének.
NZS/Felvidék.ma
