Mészáros Alajos, az MKP európai parlamenti képviselője kifejtette véleményét az Európai Unió reformszerződése, az ún. Lisszaboni Szerződés ügyében tartott sikeres írországi referendumról:
Október 3-án Írország népszavazással döntött az EU alkotmányos alapkövének, a Lisszaboni Szerződésnek a ratifikálásáról. A tavalyi 54 százalékos „nem” szavazat után a mostani 67 százalék „igen” megkönnyebbülést jelent az ír referendumot lélegzetvisszafojtva figyelő EU-tagállamok számára. Úgy tűnik, hogy a 2000-ben elfogadott Nizzai Szerződéstől számított hosszú vajúdás után végre az EU újabb nagy lépést tehet az integráció és az EU belső struktúrainak jogalkotó és végrehajtó rendszerének megerősítéséért. A Lisszaboni Szerződés célja ugyanis az, hogy megerősítse az Unió hatékonyságát és demokratikus legitimitását, valamint javítsa az egységes fellépést.
Vannak, akik szerint ez a folyamat túl gyorsan zajlik, de a többség – és ezeknek a véleményét jómagam is osztom – úgy érzi, hogy nehézkes és ellentétekkel teli az EU ütőképességéhez és egységességéhez vezető út. Az írek „igen”-je mindenképp optimizmussal tölt el bennünket, a Lisszaboni Szerződés végső elfogadása azonban még odébb van. Minden szem most Lengyelországra és Csehországra tekint, hiszen ezen országok államfői még nem ratifikálták az alapszerződést. Várjuk, hogy a lengyel államfő beváltsa az ígéretét, és az ír lépés után ő megadja a hozzájárulását. Bonyolultabb a helyzet Csehországban, ahol a szenátus ODS-képviselőinek egy csoportja az alkotmánybírósághoz fordult a Lisszaboni Szerződés Cseh Alkotmányba ütköző esetleges részei miatt. Sajnálattal látjuk, hogy Václav Klaus cseh államfő — a 90-es évek nagy reformpolitikusa – az utóbbi években „antireformistaként” egyre nyíltabban lép fel az EU megerősödése ellen, s szeretné a cseh nemzeti érdeket az EU-törvények rovására érvényesíteni. Bízunk a cseh alkotmánybíróság elnökének ígéretében, s reméljük, a helyzet Csehországban is mihamarabb változik. Az út azonban még ezek után sem lesz nyílegyenes, mert további problémákat vetít elénk a Nagy-Britanniában jelentkezett politikai hangulat, amelynek engedelmeskedve a konzervatívok — jövő évi győzelmük esetén — újabb referendumot helyeznek kilátásba a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatban.
A tétovázást látva fölmerülhet bennünk a kérdés, hogy miért osztotta meg a Lisszaboni Szerződés ténye az uniós tagállamokat, köztük a közép-kelet-európai térség országait is, hisz a V4 két tagországa támogatja, míg a másik kettő euroszkeptikus hangokat penget. Nem arról van-e elsősorban szó, hogy — az EU-bővítés idejéhez hasonlóan –, ezek az országok kiváltságosabb helyzetet szeretnének kiharcolni maguknak?
Lehet, hogy kis ravaszkodással mi is bizonyos előnyökhöz juthattunk volna?
Ha így is lenne, sem erkölcsileg, sem politikailag nem tartom ezt a magatartást elfogadhatónak. Helyeslem, hogy az adott kérdésben Szlovákia és Magyarország egyaránt korrektül viselkedett.
Elgondolkodtató ugyanakkor az EU gyengeségnek is minősíthető engedékenysége az adott helyzetben. Többek között épp az ilyen zsarolhatóságnak hivatott majd megállj-t parancsolni a Lisszaboni Szerződés! Jómagam az Európai Parlamentben azoknak a képviselőknek a számát gyarapítom, akik Európa jövőjét egy erős és egységes unióban látják. Egy olyan „államalakulatban”, amely megfelelő ütőképes partnere a világot befolyásoló nagyhatalmi rendszereknek, amely egységesen és hatékonyan kiáll a demokrácia és emberi egyenlőség elveinek betartása mellett, de teszi ezt oly módon, hogy a saját háza táján is rendet teremt: nem söpri szőnyeg alá – mint ahogy ezt eddig gyakran megtette – a tagállamokon belül létező problémákat, mint pl. a kisebbségi kérdés, anyanyelv-használat.
Mészáros Alajos, EP-képviselő
Felvidék Ma
