Hogy mit jelent nálunk, Magyarországon s általában Európában a demográfiai hullám, a gyermekek fogyása, a társadalom elöregedése, a demográfusokon kívül jól tudják a statisztikusok, a szociológusok meg a közgazdászok is. És eme jelenséget természetesen nem hagyhatják figyelmen kívül politikusaink sem.
A pedagógus meg közvetlenül is érintett e dologban, hiszen ha nincs elegendő gyermek, veszélybe kerül sok-sok munkahely, megszűnik az állás. Sajnos, a kedvezőtlen jelenség sokakat csak akkor kezd érdekelni, ha már házuk táján is baj van. Ám a gyermekáldás, gyermekvállalás hiányának súlyos következménye minden fokozaton végigsöpör egyszer.
Nézzük hát, mi is a helyzet óvodáinkkal
Vajon hány nevelési intézményre került lakat az utóbbi évtizedekben? S nemcsak hogy bezárták azokat, de sok helyen el is adták a szép modern óvodaépületeket, hogy valami más működhessen azokban. Például öregek otthona, klub- vagy konditerem, bútorüzlet, ne adj Isten, még kocsma is. A helybeliek tehát már nem is reménykednek abban, hogy egyszer még születhetnek nagyobb számban is utódok, s akkor majd újra kellenének a helyiségek. Ez viszont nagy baj. Nem lenne szabad hát feladnunk a reményt!
Baj van az alapiskolák épületeivel is
Sok helyen a szocializmus megalomániás vezérei túlméretezett iskolákat építtettek, melyek már a régi nagy létszámokhoz mérten is gigantikusnak tűntek. Most meg egész emeletrészek tátongnak az ürességtől, átsüvít ablakaikon a szél, beázik a lapostető, a kvótából meg már tüzelésre sem telik.
Falvainkban már nemcsak a kisiskolák, hanem a teljes szervezettségűek is veszélybe kerülnek. Próbálkozunk hát mindennel: iskolabuszok indításával, ilyen-olyan támogatásokkal, körzetesítéssel kihelyezett osztályokkal s egyebekkel. Hangoztatjuk, mennyire rossz az összevont osztályokkal működő kisiskola, milyen jó lenne az a néhány gyerekecske is a nagyobb iskolában. De vajon melyikben? S ha odamennek, megoldanak-e általuk hosszabb távon is valamit? Nem éppen csak a pillanatnyi helyzetet konzerválják valamennyire? Aztán ha tovább tart a fogyás, honnan hozunk utánpótlást?
Ezért kellene hát itt is a gyerek, ezért kellene családpolitikánkon változtatni minél előbb.
Most már a középiskolákról is kezdünk beszélni
A baj néhány éve már oda is begyűrűzött. S itt már nemcsak az a probléma, hogy nehezen lehet osztályt nyitni, s veszélybe kerül több tanár helye is, hanem a színvonalat sem tudjuk tartani. Ha ugyanis következetes a tanár, és megköveteli azt, ami által a gyermek éretté válhat, baj van. Mert vagy elmegy a diák, vagy megbukik, s akkor veszélyben az osztály, veszélyben az iskola. Lehet ugyan indítani osztályt minimális létszámmal is, de mi van akkor, ha négy éven át egyetlen diák sem maradhat le, még akkor sem, ha nem sikerült őt rávenni a tanulásra?
Aztán főiskoláink, egyetemeink vannak soron
Már felvételi nélkül is be lehet jutni egyes szakokra, karokra. S ha csak magától el nem megy a hallgató, sokáig ott tartják őt. Mert pénzt hoz a házhoz, így érdeke az intézménynek, hogy benntartsák őt. A kevés gyermekből tehát oktatásunk legmagasabb intézményei sem tudják biztosítani létüket, fennmaradásukat. Sok helyre tehát szinte mindenkit fel kell venni, s még csak el sem lehet azokat könnyen engedni.
Végül itt van a nagybetűs Élet, a mi társadalmunk
Mi lesz vele, ha ebből a fogyó létszámú generációkból is elmegy a színe-java? Nem marad itt a valamirevaló orvos, mert tudja, hogy sok-sok társától ügyesebb és okosabb, ezért húzat nyugatabbra: a több pénz, a nagyobb karrier reményében. És elmegy a tehetségesebb kutató, az értelmesebb tanárember is, pláne ha történetesen informatika vagy valamilyen világnyelv az egyik szakja.
A gyermeklétszám drasztikus fogyása végül tehát nemcsak iskolaügyi probléma, hanem össztársadalmi kérdés is. Amit igen komolyan kellene már vennünk, s melynek egyedüli kulcsa csak a születések számának emelkedése lehet. Ez önmagunk megváltásának módja. A hozzá vezető út pedig nem egyszerű, de ha a lényeget megértettük, a csata nem veszhet el!
Miután gondolataimat honlapunknak megírtam, olvastam az MKP oktatási stratégiájával kapcsolatos sajtótájékoztatójáról. Csak egyet tudok érteni az ott elmondottakkal, pontosabban az ötletekkel, javaslatokkal, a kidolgozott tervezettel. Ha ezek valóra válnának, bizonyára segítenének az egyes problémák megoldásában. Rövid távon mindenképpen. Ám a demográfiai hullámvölgyből való kilábaláson ezek valóra váltása sem sokat változtathat.
Ki kell mondanunk ismét és többször: ahhoz, hogy dolgaink megnyugtatóbban alakulhassanak, sokkal több gyermeket kell vállalniuk a felvidéki magyar családoknak! S akik erre vállalkoznak, még nagyobb segítséget, megértést és megbecsülést érdemelnek. S hogy mi mindentől függ eme vállalkozás? Nem könnyű a felelet, ám erre az alapvető kérdésére is választ kellene adnunk, azaz igen alapos erre vonatkozó stratégiát kellene kidolgoznunk. Tehát hosszú távú, építő jellegű családpolitikára van szüksége mindnyájunknak!
