Nagyszerű ötlet fogalmazódott meg az újkorban Felvidéken hont alapítók elméjében. Lovasszobrot kell állítani Szvatopluknak a pozsonyi várban. Igaz, ott áll már, a múlt század építészeti örökségeként, egy nem épp odaillő épület, de egy lovasszobor, az bizonyára megkoronázása lesz a “régi dicsőség” éji homályban való keresésének. Csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatok mindazokról, akik ezt kigondolták. Elég volt már az utóbbi évek torzsalkodásaiból, az Unió keleti végeit mételyező vitákból. Az ötletgazdáknak sikerült megtalálni azt a történelmi eseményt, amelyik már több mint 1200 éve összeköti az itt élő szlávokat és magyarokat. Szvatopluk és a lova!
Igaz, van egy kis gond – amint azt a televízióban nyilatkozó egyik szobrászművész elmondta. Szlovákiában napjainkban sincsenek meg a feltételek egy lovasszobor ércbe öntéséhez. A művész szerint vagy Budapest, vagy Prága, esetleg Bécs az a hely, ahol ilyen alkotás megfelelő formát kaphat.
A magam részéről szeretnék hozzájárulni e kiváló terv megvalósításához, s a történelmi múlt ismeretében ajánlanám, hogy Budapest felé forduljanak, ha már eldöntötték, miként is néz majd ki ez a szobor. Nem mindegy ám, hogy Szvatopluk vezeti-e a lovat, vagy esetleg ül rajta! (Ajánlom Kézai Simon Krónikájának szlovák nyelvre való lefordítását!) Állhat egy kiemelt talapzaton, de ha az időszerűséget is figyelembe akarjuk venni, akkor Most-Hídra lehetne állítani. Tekintettel az ilyen jellegű művek allegórikus megjelenítési hagyományaira, akár egy Angyal is lebeghet fölötte!
Ha a „történelmi hitelességre” törekszünk, akkor mindenképp Budapesthez kell fordulni, hisz a magyarok bizonyosan jelen voltak ama honfoglaló ügyletnél! Az akkori, majd 1200 évvel ezelőtti esemény nagyban hozzájárult a szlovák nemzet évszázadokkal későbbi kialakulásához, ami szintén Budapest melletti döntésre ösztönöz. Mai, történelmi hozadéka, pedig felbecsülhetetlen. E nagyszerű alkotás felavatására akár a Magyar Köztársaság elnöke is beutazhatna országunkba, bizonyságául annak, hogy mi megtanultuk az Európa Unió leckéjét, s tudjuk, hogy a történelmi események nemcsak elválaszthatnak, de össze is köthetnek bennünket.
(Ui.: Talán mégsem kellene szlovákra fordítani a Kézait!)
Felvidék Ma, Csoma László
