Az alábbi kis jegyzetem nem a múlttal kíván foglalkozni elsősorban. Inkább csak egy jó példát emel ki onnan, hogy szélesebb összefüggéseiben láthassuk a kétnyelvűséget, s elgondolkodjunk dolgainkon.
Azon, hogy manapság politikusok, közéleti emberek, ilyen-olyan képviselők, tisztségviselők mennyit beszélnek, érvelnek az anyanyelv használatról, annak hiányzó vagy meglévő jogairól, s arról, miképp kellene azt érvényesíteni. Nos, úgy látom, beszélni jól tudunk, de bizony a sok beszédnek sok az alja, ám látszata, kézzel fogható eredménye nincs. De bizonyítsuk most ennek ellenkezőjét egy biztosítási kötvény példáján.
Valamikor az 1980-as években az ipolyhídvégi Semetke család egyik leszármazottja, az akkor már Ipolyságon lakó Semetke Sándor adott át nekünk egy tucat családi iratot. Ezeket most, hogy Hídvég falu történetével foglalkozom, tanulmányoztam át alaposabban. Itt csak a két világháború közötti időszak egyik nyomtatványát mutatom be.
Nyomban megjegyzem, hogy a Trianon utáni Csehszlovák Köztársaságban még érvényesült a kétnyelvűség az írott dokumentumokat illetően is.
Igaz, ez nem mindig volt elég következetes, s később megtörtént, hogy egyes írásos anyagok csak szlovák (helyenként cseh) nyelven készültek, ám az is előfordult, hogy csak magyarul íródtak a levelek, nyomtatványok.
Szlovák Biztosító Részvénytársaság magyar nyomtatványa 1927-ből (Csáky Károly repr.)
A családi iratok közt találtam egy 1927-ből származó biztosítási szerződést, amely csak az ügyfél anyanyelvén, tehát magyarul íródott. Ilyen volt egyébként az egész nyomtatvány is. A szerződést egy esetleges tűzkár ellen kötötte – ahogy a nyomtatványon olvassuk – „Istennek nevében a Szlovák Biztosító Részvénytársaság, Bratislava alulírott főügynökségével” Semetke András úr a 39. számú hídvégi portájára. 8900 korona főösszegben biztosította a tizennégy és fél méter hosszú, hat és fél méter széles, kőből épült, cseréppel fedett házát, továbbá az ugyancsak cserepes fedelű istállóját, a hozzá épült cserepes színkét és disznóólat.
A kötvény szövegéből a biztosított tehát jól tudta és világosan értette, miről is van szó. Manapság is szorgalmasan dolgoznak a hivatalnokok: adóvégrehajtók, biztosítási ügynökök. Ügyirataikban hemzsegnek a körmönfont mondatok és szakkifejezések,
megbújnak az apró betűs toldalékok, „értelmezések”: szlovák nyelven. Talán az „államalkotó nemzet” tagjai sem értik ezt. S akkor mit szóljon a magyar átlagember!
