Gyerekkoromban  Érsekújvárban, a Komáromi utcában volt egy kis ruhaüzlet, amelyben emlékezetem szerint csak férfi- és fiú ruhaneműt árultak. Konfekciót nem, csak ingek, pólók, pulóverek, pizsamák, zoknik, nyakkendők, alsónemű  meg ilyesmik voltak a kínálatban. Édesanyám szokta bevonszolni ide néhanapján fiát, hogy kinőtt  (nem szétfoszlott!) cuccaimat újakkal pótolja.  

A nagy emancipáció és a gyakoriságukból eredően hálásabb női vásárlók miatt azóta nincs ilyen üzlet a városban (női van), de máshol sem nagyon. A kis boltocska megnevezése tűnt fel nekem már gyerekként, és beindította fantáziámat. Már nem emlékszem a pontos „helyesírására“:  vagy  Férfi darabáru, vagy Férfidarab áru (a Pánsky drobný tovar fordításaként) állt a sokszor hónapokig változatlan kirakat felett feliratként.  A város másik üzletsora, a Széchenyi utcában ( Békevédők, majd Štefánik, de nekünk mindörökre Széchenyi) húzódott, és legattraktívabb része az újváriak sétálóutcájában, a Korzón volt. No, ott volt egy másik üzlet a Hlavicska hentes mellett: Méteráru felirattal. Ebben a boltocskában főleg ruhaanyagot, és ha jól emlékszem, függönyt is lehetett vásárolni. Ide nem szívesen jártam az anyámmal, mert egyikre se volt túl gyakran  szükségem. Ezért egy ilyen vásárlás  alkalmával  az üzlet előtt ácsorogva jutott eszembe, hogy mi lenne, ha a két üzlet egymás mellett lenne: a férfi darabáru meg a méteres…  
Ennyit a múltról, csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a korábban született érsekújváriak számára természetesek voltak a magyar nyelvű üzletfeliratok, bármilyen döcögős is volt némelyik. Aztán szép lassan  ezek a feliratok eltűntek a kilencvenes évek elején divatos magyarfelirat-lefújások , és az ugyanakkor transzparenssé váló, terjeszkedő szlovák nacionalista hatalmi politika „eredményeként“. Máig se tértek vissza, és csak csodálkozom, amikor egy nem akármilyen magyar vállalkozó mostanában megnyitott ékszerüzletén is hiánycikk már a magyar felirat. A kutyaszorítóban  nem edződik, inkább hígul a fajtánk errefelé… A vázolt kedvezőtlen folyamat betetőzésének, a magyar nyelv közterekről, utcákról való teljes száműzetésének  szánták Ficóék az államnyelvtörvényt, hogy még  a maradék feliratok is önmaguktól eltűnjenek.  Most viszont lehetőség nyílhat, hogy  a  kisebbségi nyelvhasználati törvény ezt a folyamatot lefékezze, megállítsa. A tervezetnek számos kedvező pontja van, csak az ébreszt kétségeket, hogy a miniszterelnök-helyettes által kidolgozott javaslatot a kormánypártok hogyan fogják módosítani, „szlovákosítani“,  a hangos ellenzék hatására a nemzeti színekért lekesedő választók szájízéhez igazítva megváltoztatni, és a parlamentben most meglesz-e a szükséges számú szavazat a koalíciós oldalon. Igaz, szerintem a kisebbségi nyelvtörvény beterjesztésének időzítése  nem volt megfelelő, mivel köztudomású, hogy a szlovák nyelvtörvény „mostohatestvére“, az egyik hívja életre a másikat. Egyáltalán nem így kellett volna történnie. Így ez nem a jószándék szülte  pozitív diszkrimináció legfrappánsabb megnyilvánulása,  hanem inkább a kényszer szülte. Egyszerre kellett volna róluk tárgyalni, és egyszerre kellett volna elfogadni a nyelvtörvény tükörváltozataként. Vagy a nyelvtörvény módosításával kellett volna várni, hisz a köztársasági elnök vétója miatt úgyis csak napjainkban lép érvénybe. Akkor szembetünőbben lehetett volna azzal érvelni, hogy ha az államnyelvtörvény értelmében valaki valamiért felelősségre vonható, akkor ennek ugyanúgy kell történnie a kisebbségi nyelvtörvény megsértésének esetében is. És ami talán még fontosabb: a kétnyelvűség ne csak lehetőség legyen az egyes önkorányzatok, hivatalok, intézmények számára, hanem kötelesség is, aminek betartásáért felelősségre vonhatók. Sokan csak arra figyelünk a kisebbségi nyelvhasználat szabályozása körül beindult társadalmi vitában (amit hivatalosan hamarosan le is zárnak, vagyis időhiányban nagyon kevés szervezetnek lesz alkalma véleményezni a tervezetet), hogy merre és mennyire mozdul el a nyelvhasználati küszöb. Mert hiába csökken ez a küszöb 20 százalék alá, ha megmarad az ajánlott lehetőség szintjén, és nem lesz kötelező érvényű! Most kiváló alkalom előtt áll a szlovák kormány: bizonyíthatja, hogy az állampolgársági törvény elszabotálását a véletlen meg egy-két szerencsétlen képviselő okozta, az elfogadott kormányprogramot ő mégis teljesíti, és a többséggel egyenrangú helyzetbe  kívánja emelni  a felvidéki magyarságot. Bizonyítsa konkrét tettekkel is jóindulatú mosolyát! És akkor idővel senki se fog megbotránkozni a magyar nyelvű közfeliratokon, a boltosok számára  természetes lesz, hogy magyarul is feltüntetik üzleteik és termékeik nevét, mint a boldog „békeidőkben“, vagy úgy, mint  a világ szerencsésebb részein. Hogy szülőföldünkön törvény védje a magyar szót!

Száraz Dénes, Felvidék Ma