Ma a közoktatás talán legnagyobb problémája, hogy korlátozza a tanári autonómiát. A központilag előírt tananyag (az állami pedagógiai program), mára eluralta az oktatás csaknem egész tartalmát, a tanítási idő csaknem egészét. Ezzel pedig ellehetetleníti a tanári kezdeményezéseket és a kreativitás kibontakozását. Pedig az elmúlt napok eseményei bizonyították, hogy pedagógusaink többsége kiérdemli a bizalmat és tud élni az oktatási szabadsággal.
Szakmai vélemények szerint a múltban meghirdetett oktatási reformtervezetek (Konstantín, Millenium, Tanuló Szlovákia) sorra megbuktak, mert azokat felülről akarták rákényszeríteni az iskolákra. Az alulról jövő kezdeményezéseket elfojtották, mert nem bíznak a pedagógustársadalom érettségében, felkészültségében.
A bizalom helyreállítása sokat segíthetne az oktatás legégetőbb problémáinak megoldásában. Példaként az évtizedek óta neuralgikusnak számító szlováknyelv-oktatást említhetjük, igaz, az államtitkár szerint most beemelik a kormányprogramba.
Természetesen értékeljük a jó szándékot, de azt is tudjuk, hogy az ilyenkor szokásos menet a következő: kiírnak egy több százezer eurós projektet. Néhány elméleti szakember – akik mellesleg sohasem tanítottak alapiskolában – dolgozik rajta egy-két évig. Az eredményt „lepapírozzák”, majd a megszokott gyakorlat szerint „mehet a lecsóba”, mert a pedagógiai gyakorlatban használhatatlan.
A sok-sok fentről irányított kísérletezés helyett talán okosabb lenne ezt is a gyakorló pedagógusokra bízni, természetesen azzal a feltétellel, hogy szabad kezet kapnak a tananyag szelektálásában, az oktatási módszerek és formák kiválasztásában. És azzal, hogy az elért eredményekért felelősséggel tartoznak.
A differenciált oktatás persze ebben az esetben sem kerülhető meg, hiszen a tanulók különböző nyelvi közegekből érkeznek.
A vegyesen lakott, és a szlovák többségű városokban (Pozsonyban, Kassán stb.) a gyerekek naponta találkoznak a nyelvvel, esetleg szlovák barátaik is vannak, tehát valamilyen szinten beszélnek szlovákul. A tisztán magyar településeken élő gyerekek viszont csak az iskolában, esetleg az óvodában találkoznak első ízben a számukra teljesen idegen nyelvvel. Az utóbbiak esetében az alapokkal kell kezdeni és nagyon fontos a szlovák nyelv tanulása iránti motiváció felkeltése és szinten tartása.
Az országosan kiadott, egységes tankönyvek használata is kérdésessé válik ilyen körülmények között. Az alternatív iskolákban például bevált szokás a többféle tankönyv használata, de az sem szokatlan, hogy tankönyv helyett papíralapú, vagy online formában megjelenített tananyaggal dolgoznak a gyerekek. Segédeszközként persze a tankönyv is használható.
Differenciált oktatás esetén természetesen az elvárásokat is differenciáltan kell megfogalmazni.
A tanulók különböző kiindulási helyzete és eltérő haladási tempója azt is jelenti, hogy az elvárások teljesítését nem évfolyamokhoz, hanem tanulmányi szakaszokhoz /4. évfolyam vége, 9. évfolyam vége stb./ kellene kötni. A „kezdők” esetében minimális elvárásként megfogalmazhatjuk, hogy a szakasz végére minden tanuló rendelkezzen egy bizonyos szókinccsel és olyan nyelvi jártasságokkal, amelyek lehetővé teszik a hétköznapi szlovák nyelvű kommunikációt a társadalmi érintkezés különböző területein : oktatás, vásárlás, utazás, sport stb. Kilenc év alatt ez nem lehetetlen vállalkozás. A „többiek” irodalmi szövegeket olvasnak, meséket és esszéket írnak stb., tehát fejlesztik a nyelvtudásukat és bővítik a szókincsüket.
Úgy gondoljuk, hogy nem feltétlenül okos dolog központilag kidolgozott megoldásokat erőltetni az iskolákra, mert nincs egyetlen üdvözítő megoldás. Az elmúlt évtizedek során ezt már megtapasztalhattuk.
Az iskolák eltérő feltételek között működnek a szegényebb, illetve fejlettebb régiókban és településeken. A gyerekek más-más szociális háttérrel rendelkeznek, különböző tanulási készségekkel és eltérő motivációval érkeznek az iskolába. A helyi pedagógusok tudják a legjobban, hogy az adott településen élő gyerekekkel hogyan lehet megszerettetni a szlovák nyelvet, és hogyan lehet őket annak elsajátítására ösztönözni. Erre nincs egységes recept, ezért sem lehet sikeres a felülről irányított, egységes megoldás!
Bízzunk pedagógusaink szakmai felkészültségében! Meg fogják oldani ezt a megoldhatatlannak tűnő feladatot is, ha biztosítjuk számukra a megfelelő feltételeket!
