A görögországi helyzet egyre áttekinthetetlenebb, egyre kaotikusabb. Rossz jelzések sorozatát küldik szerte a világba, így a pénzpiacok irányába is. Esetleges államcsődje beláthatatlan következményekkel járna, ezt próbálták megelőzni az utóbbi hetekben megrendezett európai csúcsok résztvevői.
Ismételjük meg ezért újra, miről is szól az euró első védősánca (Európai Stabilitási Mechanizmus) és az előkészítés alatt álló, második védősánc (Állandó Stabilitási Mechanizmus), amelynek fiktív feltőkésítésére egyre kevesebb hajlandóság mutatkozik a tagországok részéről: harmadsorban Görögország és a többi kritikus adósságválsággal küzdő ország államháztartásának konszolidációjáról szól, másodsorban az őket hitelező főleg franciaországi és németországi bankok talpon maradásáról és elsősorban ezen bankok több millió vagy akár néhány tízmillió betéteséről. Mert az igazi megrázkódtatást az okozná, ha Európa legfejlettebb országaiban élő polgárok bankbetétei, megtakarításai odavesznének, a görög államcsőd végett megfeneklett bankok maguk alá tepernék azokat.
A súlyos adósságválság részben a hosszabb ideje tartó hibás költségvetési politikák következménye, részben pedig a 2008-ban kirobban világgazdasági válságé, mert azóta az euróövezet tagországainak többsége keynesiánus pénzügyi politikát folytatott. Vagyis a recesszió elkerülése végett egyre erőteljesebb állami kiadásokba bocsátkozott a jövő terhére, eladósodott. Például Szlovákiában a gazdasági válság ellenére 2007 óta, az elmúlt 4 évben 50 százalékkal megnövekedtek az állami költségvetés kiadásai. Az ország nagy szerencséje, hogy ebben az időszakban az államadósság alacsony szintről kezdett megemelkedni, az euróövezet néhány tagországával szemben nem érte el a kritikus szintet. Az adósságválság aránylag későn, mégis bebizonyította: képtelenség 17 különböző adó- és költségvetési politikát folytató, heterogén gazdasági alapokon nyugvó országot azonos pénzügyi rendszerbe kötni.
A kérdés az, hogyan tovább? A fejlődés útját és egyben kiemelten magas árát a közös német és francia javaslat vázolta fel az európai gazdasági kormányzat létrehozásáról. Vegyük csak sorjába: a pénzügyi tranzakciók megadóztatása, a jövedelmi adók adóalapjainak harmonizációja, később az adókulcsok harmonizációja, az európai gazdasági kormányzat és végül a teljes unió, vagyis az Euópai Egyesült Államok létrehozása. Rendkívül fontos lehet a lépések időzítése, a fokozatosság mértéke és hogy melyik országokat fogja mindez érinteni.
Ami körülöttünk zajlik, annak három következménye lehet: első az eurózövezet szétforgácsolódása – végleg elbúcsúznak néhány tagországtól, néhány mai tagország kilép az eurózónából, ám fizetőeszköznek megtartja az eurót és végül megmarad a kemény mag, amely hajlandóságot mutat a teljes unióba lépésre, miközben meglesznek ehhez az adottságai. A másik lehetséges út az eurózóna teljes széthullása, megszűnése – mindenki elindul majd a maga felelősségére a maga útján. Visszatérnek a korábbi fiszetőeszközre, addig nyújtózkodhat majd minden ország, ameddig a takarója ér. Ennél a forgatókönyvnél nem zárható ki az országhatárok légiesedésének megszűnése, visszatérés a tiszta nemzetállamokhoz, a védővámok újbóli bevezetése. S végül marad a harmadik út: az pedig az izlandiak által immáron harmadik éve bejárt út, amely megdönti az eddigi paradigmákat. Valami hasonló játszódott le Dél-Amerika több országában a kilencvenes években.
Széles tehát a lehetőségek tárháza. Szlovákia számára úgy tűnik, a lehetőségek többsége adott, a következő években meghozott felelős döntésektől függ, melyik irányban mozdul el az ország. Ez talán a legkomolyabb tétje az előre hozott választásnak, mert a legkritikusabb időszakban, a következő négy évre határozza meg az ország arculatát és a fejlődés irányát.
Farkas Iván (A szerző az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke)
{iarelatednews articleid=”30668,31363″}
