Így emlékeztünk meg az aradi vértanúkról a Felvidéken

Október hatodikát – az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után kivégzett 13 aradi vértanúra és a Pesten kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnökre emlékezve – 2001-ben nyilvánította a Magyar Országgyűlés nemzeti gyásznappá. Felvidék-szerte ezúttal is számos helyen tartottak megemlékezéseket.

A 13 aradi vértanú közül hárman születtek a Felvidéken, és maga a Pesten kivégzett Battyhány Lajos miniszterelnök is Pozsonyban született. Aulich Lajos, a szabadságharc utolsó hadügyminiszterenémet szülők gyermekeként ugyancsak Pozsonyban született, hamvai 1974 óta a vértanúk emlékoszlopa alatti kriptában nyugszanak. Lahner György, aki később a hadügyminisztérium Tüzérségi és Felfegyverzési Osztályát vezette a Turóc megyei Necpálban (Necpaly) született, földi maradványait szintén az emlékoszlop kriptájában helyezték el. Dessewffy Arisztid aki a Felső-Magyarországi Hadtest parancsnoka volt, a Kassától nem messzi Ósvacsákányban (Cakanovce) született, földi maradványai 1850 óta a Dessewffyek margonyai birtokán nyugszanak.

Cikkünk a felvidéki megemlékezésekről folyamatosan frissül.

***

Dunaszerdahelyen Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára mondott beszédet

1849. október 6-ának az az üzenete, hogy a veszteség nem örök, s az elbukás nem végleges – jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára pénteken a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol beszédet mondott az aradi vértanúk emléknapján tartott megemlékezésen.

A helyettes államtitkár beszédében párhuzamot vont az 1849. október 6-ai események és a hétvégén tartott szlovákiai parlamenti választások eredményei között, amely utóbbin a felvidéki magyar párt, a Szövetség kívül maradt a pozsonyi törvényhozáson. Elmondta: örülni lehet annak, hogy a voksoláson a felvidéki magyarság olyan erőt mutatott fel, amelyet 2010 óta nem sikerült, de szomorkodni lehet azon, hogy sajnos ez a lendület sem bizonyult elégnek a parlamentbe való bejutáshoz. “A bizakodás és a keserűség idejét éljük egyszerre, hasonló a helyzet, mint 1848-49-el kapcsolatban” – mutatott rá Szilágyi Péter. Hozzáfűzte: fontos tudni, hogy a 1849-es bukásból később mégis sikerek születtek és most is születhetnek ilyenek.

A nemzetpolitikai helyettes államtitkár felidézte: az 1848-as szabadságharc egy újabb alkalom volt a Kárpát-medence népeinek történetében arra, hogy megtanuljanak a hazáért harcolni, kiállni önmagukért és egymásért. Kijelentette: október 6. azt is tanítja, hogy ha a legnagyobb áldozatot is hozzuk meg, a siker időnként akkor is elmaradhat, egy ideig. A siker elmaradt 1849-ben, mert idő kellett amíg beérett, idő kellett, kitartás, más történelmi helyzet és más taktika – mondta.

“1849. október 6-nak az üzenete az, hogy a veszteség nem örök, az elbukás nem végleges, azt is üzeni, hogy a győzelemhez áldozatokat kell hozni, sőt még inkább ki kell várni, hogy ezek beérjenek” – hangsúlyozta Szilágyi Péter, megjegyezve: a legyőzötteknek is van dicsősége. A helyettes államtitkár tovább folytatva a történelmi párhuzamot rávilágított: a felvidéki magyarság is csak a következő választásig vesztette el a parlamentbe jutás esélyét. “Ez minden magyarnak veszteség, de nem veszett ügy” – szögezte le Szilágyi Péter. Hozzátette, hogy október 6. példájából kell erőt meríteni: más helyzet, más taktika és szüntelen kitartás segíthet elérni a győzelmet. A Csallóköz központjának számító városban, a Vámbéry téren tartott megemlékezésen Magyarország pozsonyi külképviseletének diplomatái, a felvidéki magyarság politikai képviseletének képviselői és számos közéleti szereplő is részt vett. (MTI)

***

Nánán hosszú évek óta magától értetődővé vált a november 6-i megemlékezés a Csemadok szervezésében, de minden alkalommal csatlakozik az helyi kisiskola igazgatósága, valamint a Szövetség MKP-platformja is. Idén az iskola kérésére az emléknap délelőttjén jöttek össze a templom előtti minden magyar hős keresztjénél, hogy együtt róják le tiszteletüket a mártírhalált halt aradi vértanúk emléke előtt.

Az iskola pedagógusai elhozták a legkisebbeket, az elsősöket is. A nagyobbak (2–4. évfolyam) igényes versekkel emlékeztek. Az ő műsorukat követően a koszorúzás következett, majd egy hálaadó imával és a Himnusz éneklésével fejezték be a megemlékezést.

***

Muzslán a nagyközségben az önkormányzat hosszú évek óta együtt szervezi az emlékünnepet a helyi iskolával és a Szövetséggel. Itt ez alkalommal együtt vonulnak ki a helyi iskola pedagógusai, tanárai, de csaknem valamennyi civil szervezet (több mint tíz) képviselteti magát koszorúzással is. 

A temetőben megtartott összejövetelen megemlékeztek Saághy Vendelről is, aki 1849-ben erélyesen kiállt a magyar szabadságharc eszmeisége mellett. 1849. április 13-án a karhatalom elfogta, megkínozták és 12 év börtönre ítélték. Börtönéveit megelőzően, majd azt követően összesen tíz településnek volt lelkipásztora. Utolsó szolgálata Muzslán volt, 1868-tól volt a muzslai lakosság plébánosa, egészen 1890-ben bekövetkezett haláláig. A muzslai temetőben alussza örök álmát.

Az ünnepi megemlékezést Farkas Iván, Muzsla polgármestere nyitotta meg és köszöntötte a megjelenteket. Majd az Endrődy János Alapiskola Verőcke Irodalmi Színpada tartott alkalomhoz illő, remek előadást.

Petrík Tamás, Muzsla alpolgármestere tartotta meg az ünnepi beszédet, melyben összefoglalta az 1849-es magyar szabadságharc történéseit, különös tekintettel az aradi vértanúk hősiességére, mának szóló üzenetére. Végül méltatta a muzslai temetőben nyugvó 1849-es hős, Saághy Vendel életútját.

Befejezésül a résztvevők megkoszorúzták Saághy Vendel plébános, 1849-es mártír síremlékét, majd az 1849-es magyar szabadságharc hőseinek tiszteletére az aradi vértanúk emléke előtt fejet hajtva, közösen elénekelték a magyar himnuszt.

***

Kamocsán szintén minden évben tartanak emlékünnepet. Október 7-én a községi hivatal udvarán lévő kopjafánál emlékeztek az aradi vértanúkra. Ünnepi beszédet mondott Gál László, a Csemadok alapszervezetének elnöke. Közreműködött Kósa Ilona énekszámmal és az Őszirózsa helyi éneklőcsoport. Majd mécsesgyújtással tisztelegtek a hősök emléke előtt. (DE)

***

Szőgyénben fáklyás megemlékezést tartottak a cserkészek

A 32. sz. Szent Mihály cserkészcsapat történelmi fáklyás megemlékezést tartott az ősi Szent Mihály-romtemplom Kálváriájánál. „A föld alól, a magyar föld alól / A vértanúk lelke földalol…” – ezzel a mottóval hívták meg mindazokat, akik részesei voltak a kegyeletadásnak.

A templomkert kálváriáján, Krisztus keresztútjának 14 állomásánál idézték meg az 1849. október 6-án, Aradon mártírhalált szenvedett 13 tábornok és a Pesten kivégzett első magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos emlékét.

Ezen a különös keresztúton, a vértanúk fényképének felmutatása mellett, a cserkészek tolmácsolásában hangzottak el a vértanúk hősi tettei, utolsó üzenetei és felolvasásra kerültek a családtagokhoz írt levelek részletei.

A rendezvényen közreműködött a Nagyölvedi Dalárda, elénekelve Az aradi vértanúk balladáját, mely 13 versszakon keresztül idézi fel a nemzeti gyász eseményeit.

Az emlékezésen részt vett Farkas Zsolt esperesplébános, aki maga is cserkész. Hangsúlyozta a történelmi esemény üzenetét, mely ma is kapaszkodó a keresztény-nemzeti értékek megmaradásáért kiálló és ezen értékrendet képviselők számára. Végezetül elmondta a Hősökért szóló imát, mely mindazokért szól, akik vérük hullásával tettek tanúbizonyságot Isten, a haza és a nemzet előtt.

A cserkészek koszorút helyeztek el a  templomkertben elhelyezett kopjafánál. Miként minden találkozásuk alkalmával, ezúttal is imával és a cserkészinduló eléneklésével nyitották meg a rendezvényt, majd az Esti himnusz (ima) és a magyar himnusz eléneklésével fejezték be a történelmi emlékezést. (BK)

***

Perbetén is megemlékeztek az aradi vértanúkról

Perbete Község Önkormányzata és a Csemadok Perbetei Alapszervezete 2023. október 6-án mécses gyújtással egybekötött megemlékezést szervezett a Pándy Lajos Művelődési Ház melletti parkban.

A megemlékezés az Árvalányhaj Népdalkör előadásával vette kezdetét, akik a Szózatot énekelték el, majd Tárnok Katalin, a Csemadok helyi szervezetének elnöke Aulich Lajos vezérőrnagy és hadügyminiszter utolsó szavaival nyitotta meg az emlékműsort:

“Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.”

Egy kötelességtudó katona és egyben hazáját és népét szerető ember szavai. Rajta kívül több ezren harcolták végig a szabadságharcot hasonló lelkülettel. Az aradi tizenhárom és a Budán kivégzett Gróf Batthyány Lajos a becsület, a kitartás, a hazaszeretet és az önfeláldozás jelképévé vált. Községünkben ugyan harcok nem folytak, de tisztelegjünk azok előtt, akik falunkból a honvédek soraiban harcoltak: Kenessey Gusztáv, Moháry Gyula, Ujhelyi János, Nagy Károly, Bese József, Belán Sándor, Boncz András, Geleta Ferenc, Kecskés András, Nagy András, Sütti József. Ma mindannyiukra emlékezünk!

Köszöntötte Zink Vass Nórát, a Szövetség országos és járási titkárát, Gyarmati Tihamért, Nyitra megye képviselőjét, Zsitva Norbertet, a község polgármesterét, a képviselőtestület megjelent tagjait, a társadalmi szervezetek és oktatási intézmények képviselőit.

Zink Vass Nóra ünnepi beszédében elmondta:

„Jól tudjuk mindannyian, hogy történelmünk bővelkedik dicsőséges forradalmakban, hősökben, majd a lázadások leverését követően mártírokban, akiknek az emléke kitörölhetetlen. Ma a 174 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságküzdelmet, kivégezték Aradon a hősöket. Mégis, október hatodika ne lesújtson, ne megfélemlítsen bennünket, hanem épp ellenkezőleg: bátorítson és ösztönözzön. Hisz kiváló katonák és emberek áldozták életüket a magyar nemzetért, az európai szabadságért. Az Aradi Vértanúk üzenete:

»Ne ásd föl a múltat a holtakért. Hagyd csöndesen pihenni őket, s inkább várj. Előbb, utóbb maguktól jelentkeznek szokásaik szerint. Mert sokféle szokásuk és szeszélyük van.« (Rónay György)

Igaza van a költőnek az Aradi Vértanúk minden év október 6-án jelentkeznek. Üzennek nekünk. Ma is. Nem célom most történelmi jelentőségüket, tetteiket ismertetni. A történelmet jól ismerők megtették eddig és megteszik napjainkban is. Az aradi vértanúk példaadása elsősorban a hazaszeretet, az összefogás és az igaz ügybe vetett töretlen hit fontosságára mutat rá. Az Aradon kivégzettek ugyanis társadalmi, nyelvi és vallási különbözőségeik ellenére össze tudtak fogni, s együtt harcoltak a szabad, független, polgári Magyarországért. Legyünk méltóak hozzájuk!

Mit teszünk mi a magyarságunkért? Nekünk szeptember 30-án nem kellett áldozatot hoznunk, de erőfeszítést igen. Mert az a nap feladatokat, kötelezettségeket kötözött minden felvidéki magyar vállára. Amelyeket úgy kellett volna megoldanunk, hogy bármikor büszkén nézhessünk tükörbe. És nem csak október 6-án, hanem az év minden napján. Számomra a vértanúk három legfontosabb üzenete a magyar összetartás, a magyar szövetség és az önmagunkba vetett hit. Vagyis nekünk felvidéki magyaroknak nincs más feladatunk, mint összetartással Szövetségben tenni a dolgunkat. Nem szabad megijednünk a küzdelmektől, hanem határozottan ki kell állnunk a jogainkért, értékeinkért, magyarságunkért. Isten minket úgy segéljen!”

Ezt követően az emlékműsorban az alapiskola tanulói léptek fel. Az emlékünnepség az idén 200 éve íródott magyar himnusz eléneklésével zárult és a szabadságharc hősei előtt pedig tisztelegtek egy-egy mécses meggyújtásával a vértanúk táblája előtt. (Miriák Ferenc)

***

Magyarságunkról összefogással tehetünk tanúbizonyságot

Rimaszombatban az ünnepi beszédet B. Kovács István gömörológus mondta.

Beszéde elején a miskolci Lévay József, Tompa Mihály barátjának 1861-ben írott Az aradi tizenhármak balladája címú versből idézett. A 13 aradi vértanú mellett megemlékezett további 2 főtisztről, akit Aradon végeztek ki. Ormay Norbert honvédezredest még a tizenhármak előtt, majd október 25-én Kazinczy Lajost, a költő, nyelvújító legkisebb fiát, akinek emléktáblája megtalálható Tornalján. Szólt Lenkey Jánosról, aki szintén áldozatul esett, s családja Gömörből, Lenkéről származott.

Leszögezte, az aradi vértanúk származásukra nézve különböztek egymástól, ám a bitófán vagy a kivégző osztag előtt a nemzet szolgálatában álló magyarként dobbant utolsót a szívük.

„Nekünk, kései utódoknak magatartásunkkal méltónak kell lennünk az emlékezésre. A tanulságok, a tapasztalatok belső megélésének a lehetősége mindenkinek adott. Ki-ki hogyan éli meg, önmagának felel érte, mert a világot becsaphatja, de önmaga elől nem menekülhet” – mondta B. Kovács István, hozzátéve, magyarságunk nem származást, hanem vállalást jelent, ennek sokféle formája lehet.

„Az aradi vértanúk nem népszámlálási rubrika kitöltésével, nem választási cédulával, hanem életük feláldozásával tettek tanúbizonyságot a magyarságukról. Mi a szabad anyanyelv használat igénylésével és gyakorlásával, gyermekeink számára magyar iskolaválasztással, hitünk megvallásával, múltunk megbecsülésével, tisztességes társadalmi élettel, összefogással tehetünk ugyanerről tanúbizonyságot” – fejtette ki B. Kovács.

A megjelenteket a szervező, a Csemadok Rimaszombati Alapszervezete nevében Csízi Zoltán köszöntötte. A programot az 1848/49-es kopjafánál a rimaszombati Református Oktatási Központ két diákja, Szabó Réka és Máté Barnabás nyitotta meg irodalmi megemlékezéssel. Csank Máté, a Tompa Mihály Alapiskola növendéke Ady Endre: Október 6 versét szavalta el. Díszőrséget a 4. számú Hatvani István Cserkészcsapat és a helyi Tompa Mihály Örökcserkészklub tagjai álltak.

A kegyelet koszorúit elhelyezték a Csemadok városi és tamásfalusi alapszervezete, területi választmánya, a Tompa Mihály Alapiskola, az Ivan Krasko Gimnázium, a cserkészek és az öregcserkészek, a Magyar Katolikus Kör, a Pósa Lajos Társaság, a Wass Albert Nyugdíjas Klub, a Szövetség párt járási és helyi szervezete képviselői.

A megemlékezés a Nemzeti imádsággal, a Himnusszal ért véget a köztemetőben, de folytatódott a református templomban, ahol Dévai Nagy Kamilla és a Krónikás Zenede adott koncertet.

A református templomban a szervező, a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya nevében Tóth Csilla köszöntötte a résztvevőket, akiknek felemelő Petőfi Sándor emlékműsorban lehetett részük, mely a XX. Győry Dezső Kulturális Napok nyitóalkalma volt.  (Pósa Homoly Erzsó)

Dévai Nagy Kamilla és a krónikások nyitották meg a huszadik Győry-napokat Rimaszombatban

***

Az aradi vértanúk előtti főhajtás Léván

2023. október 6-án a Nemzeti Gyásznap alkalmából Léván a helyi Reviczky Társulás szervezésében két eseménnyel is fejet hajtottak a 13 aradi vértanú emléke előtt.

Délután 4 órakor a lévai temető 1848-as honvéd-emlékművénél Ševeček Judit, a Reviczky Társulás titkára az alábbi vezérgondolattal köszöntötte a szép számban egybegyűlt emlékezőket: „Október 6. a magyar nemzet gyásznapja, és az is marad, amíg a nemzet él! Nem feledhető ez a szégyenteljes tett! Emlékezzünk ma azokra az aradi vértanúkra, akik hazánkért a legdrágábbat, az életüket adták!“ Majd a lévai Juhász Gyula Alapiskola tanulói, név szerint Tóth Fanni, Szabó Viktória, Papp Gréta, Icso Boglárka, Dóka Bianka, Jónás Margita színvonalas irodalmi történelmi műsora hangzott el. Felkészítőjük Drenka Beáta tanító nénijük volt.

Ezt követően a gyásznap szónoka, Lanz Roland történész, a diószegi Pannonia Polgári Társulás elnöke lépett a mikrofonhoz. Beszédében kiemelte az aradi 13 vértanú példáját, de kitért arra a további 4 honvéd tisztre is, akik október 6. után lettek a nemzet mártírjai. Továbbá rámutatott a 48-as mártír hősöknek arra az erős belső tartására, ami a jó ügy, a magyar szabadság melletti harcos kiállásból fakadt, s ami akkor is, most és mindörökké erkölcsi fölényüket jellemzi és állítja Őket számunkra példaképpé.

A megemlékezésen végén a lévai magyar intézmények és szervezetek képviselői koszorút, illetve égő mécseseket helyeztek el az emlékművénél. Az ünnepélyes főhajtás a Himnusz közös eléneklésével zárult.

Ezt követően az emlékezők a Reviczky Társulás székházába vonultak, ahol 17 órakor vette kezdetét a megemlékezés zárórésze. Itt elsőként Wurczer Péter operaénekes gyönyörű előadásában „Jaj, de búsan süt az őszi nap sugára“, a Mátyusföldről származó az aradi 13 vértanú emlékére írt énekes ballada, és a szülőföld szeretetét megéneklő „Estharang“ c. magyar nóta hangzott el. A csodálatos énekhang mellett a művészi és szívből jövő előadásmód sokak szemébe csalt könnyeket.

Majd Lanz Roland történész „Gróf Dessewffy Arisztid élete és munkássága“ című előadása következett. Bevezetőjében az előadó hangsúlyozta, hogy azért választotta a 13 aradi vértanú közül éppen Gróf Dessewffy Arisztidet, mert Ő nemcsak felvidéki születésű, de polgári élete javarészét is szülőföldjén élte le, s az egyedüli aradi vértanú, kinek földi maradványai Felvidéken nyugszanak.

Az előadás során megtudtuk, hogy Gróf Dessewffy Arisztid a Kassától 18 km-re északkeletre fekvő Csákányban született jómódú, magyar, evangélikus nemesi családban, melyek ősei még Szlavóniában szerzett hősiességükért kaptak nemességet. Dessewffy Arisztid apja, cserneki és tarkeői Dessewffy Gáspár anyja, felsőkubinyi Kubinyi Julianna volt. Tanulmányait a kassai és az eperjesi gimnáziumban végezte. 18 éves korában jelentkezett a császári hadsereg 5. (Radetzky) huszárezredébe, ahonnan 1839-ben nyugdíjaztatta magát. Megnősült, és Eperjesen gazdálkodásba fogott. 5 gyermeke és felesége még a forradalom kitörése előtt meghaltak. Az 1848-as forradalom kitörése után ismét szolgálatba lépett, szeptember 22-étől nemzetőr őrnagyként részt vett a Sáros vármegyei nemzetőrség szervezésében. November 26-án alezredessé és a felső-tiszai hadtest dandárparancsnokává nevezték ki. Klapka György parancsnoksága alatt részt vett a felső-tiszai hadtest újjászervezésében, Kitüntette magát a kápolnai csatában, majd a tavaszi hadjárat ütközeteiben, ezért április 18-án megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát, majd április 30-án az I. hadtest lovashadosztályának parancsnokává nevezték ki. Hadtestével jelen volt Buda ostrománál. Június 2-án átvette a IX. hadtest parancsnokságát, egyben megkapta vezérőrnagyi kinevezését. Július elejétől a felső-magyarországi hadsereg lovassági főparancsnokaként feladatul kapta az orosz sereg előrenyomulásának akadályozását.

A szabadságharc bukása után lehetősége lett volna Törökországba menekülni, de volt bajtársa, Franz von Liechtenstein herceg altábornagy biztatására augusztus 19-én a császári csapatok előtt letette a fegyvert. Liechtenstein tábornok utóbb valóban közben is járt bajtársa érdekében, de eredménytelenül: az aradi hadbíróság Dessewffy Arisztidet kötél általi halálra ítélte. Mivel császári csapatok előtt tette le a fegyvert, ítéletét Haynau később „kegyelemből” golyó általi halálra változtatta. A golyó által kivégzettek négyes csoportjában másodikként lépett a kivégző osztag elé. A kivégzetteket az aradi vár árkában földelték el. Holttestét családja később titokban felkutatta és kicsempésztette a várból. A vértanú tábornok teste 1850 óta családjának a Bártfától 25 km-re dél-keleti irányban fekvő margonyai birtokán nyugszik, ami azóta nemzeti kegyhely.

Nagy tapssal jutalmazta a közönség a szép előadást, melyet követően az előadó nemzeti ünnepeink rendszeresen nagy tömegeket megmozgató megünneplésére és helyi értékeink felkutatására, dokumentálására és megismerésére biztatott. Hangsúlyozta, hogy ezek fontos pillérei nemzeti önazonosságunk megőrzésének és kollektív tudatunk megerősítésének. Az előadást követően egy kis agapé keretében kellemes hangulatban tovább folytatódott a gondolatok cseréje. (Müller Péter)

***

“Emelt fővel emlékezzünk!” – megemlékezés Pozsonyban

Pozsonyban már hagyományosan a Kecske-kapui temetőben gyűlnek össze az emlékezők, hogy méltóképpen tisztelegjenek az aradi vértanúk és egyben a Pozsonyhoz kötődő hős vértanúk emléke előtt. A szépen felújított Jeszenák János mauzóleum előtt idén is megjelentek a tisztelgők, köztük közéletünk képviselői, a pozsonyi Duna utcai Alapiskola és Gimnázium igazgatósága, Nagy Olivér, Alsószeli evangélikus lelkésze, az ifjúsági szervezetek tagjai és Pozsony lakóinak egy csoportja.

A megemlékezést a 37. Pozsonyi Városi Napok keretében szervezték, a megjelenteket Neszméri Tünde megyei képviselő, a Csemadok Országos elnökségének tagja köszöntötte, aki többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a 175 éve kezdődött forradalmat eltiporták, a tábornokokat és számos hazafit kivégeztek, az ország fejlődését visszafordítani már nem tudták.

Az ünnepi beszédet dr. Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete tartotta. Szavaival azt hangsúlyozta, hogy október 6. bár gyásznap a magyarság történelmében, hogyisne, hiszen a nép legjobbjait küldték bitófára, végezték ki, mégis a feltámadás ígéretéről is meg kell emlékeznünk. A kivégzett tábornokok hátramaradt leveleiből ugyancsak a remény, a bizakodás csendül ki, erre kell emelt fővel emlékeznünk. Előttük tisztelegve nem feledhetjük, hogy a magyar sorsot, történelmünket, hagyományainkat, kereszténységünket nekünk is vállalni kell.

Ezt erősítette szavalatával Bittera Sophie Iman, a pozsonypüspöki alapiskola tehetséges tanulója, aki Reményik Sándor A szobor helyén című versét szavalta el, majd elénekelte az Ismerős arcok Nélküled című dalát.

Idén is számos közösség, szervezet képviselője helyezte el koszorúját Jeszenák János báró, Nyitra megye főispánja, a felvidéki ellenforradalmi csapatok ellen küzdő egységek kormánybiztosa mauzóleumában, síremléke előtt. Koszorúzott többek között a magyar nagykövetség képviseletében dr. Balogh Csaba és Venyercsan Pál, a Liszt Intézet igazgatója, Forró Krisztián, a Szövetség elnöke, Jégh Izabella és Bárdos Gyula, a Csemadok tisztségviselői, Nagy Ildikó és Flórián László, a Pozsonyi Casino koszorúját helyezte el, Dunajszky Géza pedig a Csemadok Pozsonyligetfalusi Alapszervezete koszorúját.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Haynau parancsára Pozsonyban is megkezdődött a megtorlás és Pozsonyban is, akárcsak Aradon 13 embert, egyszerű, tisztességes polgárt végeztek ki. Nevük a megemlékezésen minden évben elhangzik, minden évben leírjuk, legyen is így még sokáig, hiszen hősök voltak ők, bár egyikük sem akart az lenni, hanem nemzeti érzületből, belső meggyőződésből, lelki szükségből tették dolgukat, vállalták, amit megkövetelt a haza, az akkori helyzet.

Ők név szerint: Dressler Dániel, Baldini János, Petőcz György, Nimnichter János, Gruber Fülöp, báró Mednyánszky László, Rázga Pál, Mészáros Dávid, Stift József, Bugyik József, Tóth József, Trexler Ferenc, Gasparich Kilit.

A megemlékezés résztvevői Jeszenák János mauzóleumától minden évben elvonulnak Rázga Pál evangélikus lelkész sírjához is. A hitszónoknak, akit 1849. június 18-án akasztottak fel Pozsonyban, büne az volt, hogy több beszédében mozgósított a forradalom ügyében, harcra szólította fel a pozsonyiakat, majd tábori lelkészként viselte gondját a nemzetőröknek. Kivégzése után családjára, feleségére és öt gyermekére szomorú sors várt, megpróbáltatások és súlyos szegénység, jószívű emberek támogatásával élték további életüket.

A tizenhárom aradi vértanú egyike, Damjanich János utolsó szavai életében ezek voltak: “Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”

Ők vállalták a halált, nekünk kötelességünk megőrizni emléküket!

A pozsonyi megemlékezés végén a résztvevők közösen elénekelték nemzeti imánkat, a Himnuszt. (Benyák Mária/Felvidék.ma)

***

Komáromban a vértanúk mellett Klapka tábornokról is megemlékeztek

Hagyományosan Komárom Város Önkormányzata, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület és a Csemadok Komáromi Alapszervezete rendezésében került sor az aradi vértanúk emléknapja alkalmából szervezett megemlékezésre a Klapka téren.

Bese László történész, a Selye János Egyetem oktatója ünnepi beszédében az aradi vértanúk mellett Klapka György tábornokról is megemlékezett, aki az utolsó percig, 1849. szeptember végéig védte Komáromot, akinél „keresve sem találnánk jobb példát” – fogalmazott. A történész szerint Klapka tábornok példájából erőt meríthet az a közösség, amelyik vereséget szenvedett. Bár feladta a harcot, amit Kossuth sosem bocsájtott meg neki, de ez a harc már ’49 őszén reménytelen volt – húzta alá a történész.

A cikk teljes tartalma itt érhető el:

Komáromban a vértanúk mellett Klapka tábornokról is megemlékeztek

(Szalai Erika/Felvidék.ma)