A belügyminiszter a hét végén a Markíza televízióban azt állította, hogy magyar kollégája annak idején azért veszítette el posztját, mert vele tárgyalt. Az ilyen hazugságok a Magyarországról alkotott negatív képhez járulnak hozzá – írja bevezetőjében a SME jegyzetírója Schutz Peter, aki így folytatja:
Az az állítás, hogy a politikai diskurzus degenerálása a stratégiai célja a kormányfőnek és a Smernek abból a célból, hogy minél több, jelenleg még a butaságtól nem károsított ember befogadja a médiákból feléjük ömlő képtelenségek özönét, az ő intellektusuk túlbecsülését jelentené. De a körülmények, például Fico és Kaliňák azonos témakörben elkövetett hihetetlen szócsépléseik, nem zárják ki ezt a feltételezést sem.
Az az elképzelés, hogy a magyar belügyminisztert a „hatalmas kritika miatt mondatták le”, és erre „pár nappal azután került sor, hogy 2006-ban egy nagyon fontos megállapodást írtunk alá Schengennel összefüggésben” (Kaliňák), annyira abszurd, hogy nincs is rá más hasonló metafora. A szlovák miniszternek természetesen nem kell emlékeznie arra (bár megtehetné), hogy magyar kollégája, Petrétei János nem „néhány nappal azután” mondott le, hanem 2007 nyarán, mégpedig egy sor botrány és ügy miatt, melyek főleg a rendőrséggel és a tiltakozások feletti ellenőrzés hiányával voltak összefüggésben. (Miközben Kaliňák téves állításainak a csúcsa az, mely szerint 2006-ben, amikor „felajánlotta” lemondását, Gyurcsány még posztján tartotta.)
Itt viszont nem egyszerű tudatlanságról van szó, hanem primitív és főleg irányított hazugságról, melynek célja, hogy egy negatív kép alakuljon ki Magyarországról, ahol olyan a légkör, hogy „minden politikus fél Szlovákiába menni” és „ha a szlovák-magyar kapcsolatokról esik szó, csak a szlovák területről esik szó, ami a vita tárgya”. A következő dolgot mindenképpen észre kell venni: a virtuális, sosem volt konfliktusok kitalációja, továbbá az ellenségkép-gyártás a tudatos fantazmagóriák mind olyan dolgok, ahol a Sme marketingpolitikája és a nacionalista uszítás egyetlen, közös szimfóniává egyesül.
Bugár Béla személyes tragédiája az, hogy nem volt képes a tett helyszínén leföldelni vitapartnerét egy egyszerű „ön nem mond igazat, ön hazudozó”- kijelentéssel.
Megengedhető, hogy az a totálisan abszurd képzelgés, melyet már egy éve terjesztenek és melynek a lényege, hogy „a magyar belpolitikai harc tárgya: akinek rosszabb módon sikerül viszonyulnia Szlovákiához, az fog több szavazatot kapni” nemcsak uszító kitaláció, hanem kisebbségi komplexusra utaló jel, mely vörös fonálként húzódik az egész marketing mögött. Mert olyan nagyítót, mely alatt látszódna, hogy a „Szlovákiához fűződő viselkedés” mennyi szavazot hoz Magyarországon, még nem gyártottak. Ugyanakkor a Fidesz démonizálása, mint olyan párté, mely „valóságos és hatalmas veszélyt jelent és nagy instabilitást okozhat ebben a térségben is” (Robert Fico), már az ellenségképtől elsötétült gondolkodás klinikai esete még akkor is, ha a félelemkeltés kiindulópontja a saját felelősségtől való szabadulás.
Persze azt nem kell okvetlenül tudnia a kormányfőnek, hogy a kölcsönös kapcsolatok az 1998-2000 közti időszakban, tehát az Orbán-Dzurinda éra alatt voltak a legjobbak. És azt sem kell feltétlenül tudnia, hogy Orbán az Európai Néppárt megbecsült alelnöke, melynek európai „súlya” legalább tízszer akkora mint az ő pártjáé, és azt sem, hogy a Fidesz tagságáért az európai konzervatívok és a liberálisok harcot folytattak. Na de még annyit sem tudatosítani, hogy a 2010-2014-es időszakra mindkét ország választói jobbat, mint az Orbán-Fico páros nem találhatnak ki, egyenesen szabotázs azon államérdek ellen, mely nem más mint a szomszéddal való barátság.
Schutz Peter, SME, Felvidék Ma
