![](http://www.felvidek.ma/images/stories/ikon/bibliaeve.jpg)
Az olvasók imádkoznak a magyar közösségért, a közösség tagjai pedig azokért, akik éppen soron vannak. A vasárnapi váltáskor a stafétát átadó megosztja a hívekkel azt az idézetet, amely a legjobban megérintette a hét folyamán.
A közelmúltban a pozsonyi magyar katolikusoknak bibliaapostol-képző szemináriumot szervezett a Szent Kinga Egyesület a város ferences kolostorában. A rendezvény résztvevőit – hitoktatókat, kispapokat, tanárokat és érdeklődőket – Tarjányi Béla, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat elnöke és Vágvölgyi Éva, a társulat továbbképzési munkacsoportjának vezetője ismertette meg a közösségi bibliaolvasás formáival.
katolikus.hu, Magyar Kurír