Holec Ilona az Alsóbodoki Asszonykórus meghatározó személyisége. Az éneklőcsoport 1972-ben alakult, s 1979-től Ilonka néni a csoport vezetője. A népművészet mestere, számos szakmai díj tulajdonosa, többek között a Csemadok kiváló népművésze, kétszeres Vass Lajos nagydíjas, csoportjával is számos szakmai elismerést szereztek.
Tavaly munkásságát Harmónia Életműdíjjal jutalmazták, idén januárban a magyar kultúra napi ünnepségen megkapta a Csemadok Életmű-díját is. Alsóbodoki otthonába belépve a bejárati ajtóval szemben ott van ez utóbbi két elismerése, büszkén mutatja minden vendégnek. Beszélgetésünk elején gyermekkoráról mesél. Sajnos, édesapja még Ilonka néni születése előtt meghalt.
„Ennek ellenére szép gyermekkorunk volt. Apám még megszületésem előtt meghalt, mikor anyám egy hónapos terhes volt, akkor már három lány volt a családban. Nehéz volt az élet, de gyermekkoromtól kezdve énekeltem, főleg népdalokat. Egy öregebb házban laktunk, egy konyhánk volt és egy szobánk, fürdőszobánk nem volt, mint ahogy másoknak sem. Boldog gyermekkorom volt, ha szegénységben is éltünk, de mások is így éltek, szegények voltak a többiek is, de boldogok voltunk. Sokat játszottunk, kergetőztünk, énekeltünk”
– emlékezett vissza Ilonka néni a gyermekkorára.
Holec Ilona az Ág Tibor Napok gyakori fellépője, hiszen nála is sokat gyűjtött a néprajzos (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
Holec Ilona elmesélte, hogy tizenöt éves korától szolgálta a Csemadokot, először táncoltak, nyolc pár alkotta a tánccsoportot, sajnos ez később megszűnt, majd színdarabokat játszottak, s 1972-ben tizennégy taggal megalapították a menyecskekórust, mely a mai napig működik, Alsóbodoki Asszonykórus néven. A színjátszócsoport már korábban is működött, emlékezett vissza díjazott:
„A most kilencvenhárom éves nővérem is játszott, még nem volt kultúrház, az iskolában gyakoroltak, az ablakon jártak be a szereplők, oda készítettek maguknak lépcsőket. Mi, kisebbek is elmentünk a próbára és szerettünk volna minden előadáson ott lenni, így az unokatestvérem, aki szintén játszott, bevitt az ablakon és megnézhettem a főpróba után az előadást is. Szép idők voltak, bárcsak most is volna színjátszócsoport.”
Holec Ilona nagyon sok balladát tud, amelyeket a közönség nagy örömére gyakran énekel is.
„Amikor a sógorom testvére ment férjhez, megtanultam a Bálint vitéz balladát, mert a vőlegényt Bálintnak hívták. Fosztottunk a menyasszonynak és közben ezt énekeltük”
– emlékezett vissza Ilonka néni.
Kérdésemre, meddig jártak tollat fosztani, meddig élt a szokás, megtudom, hogy 1967-ben ment férjhez a lánya és neki bizony még elkészítették a dunyhát és vánkosokat, otthoni tollból. Régebben a két dunyha mellé 4 vagy 6 vánkost (párnát) is kellett készíteni. Fosztani már az adventi időszakban kezdtek, közben beszélgettek, énekeltek, sokszor vallásos énekeket, balladákat.
Nagyon sok néprajzgyűjtő járt hozzá gyűjteni, hiszen az ő éneklési stílusa még archaikus, úgy énekel, ahogy édesanyjától tanulta. Gyűjtött nála többek között Ág Tibor, Agócs Gergely, Jókai Mária, Ürge Mária. A Népművészet Mestere címet a népdalok és balladák közléséért kapta meg. Úgy véli a csoportjuk is nagyon jó volt, minden meghívásnak igyekeztek eleget tenni.
Felvetem, hogy szerencsére van kinek átadni a tudását, hiszen a hagyományőrző csoportban vannak fiatalok, s a faluban működik egy ifjúsági csoport is, akik énekelnek.
„Otthon leírom a szövegeket, ők lemásolják, így tanulják meg. A próbákon ott kell lennem, a dallamot is meg kell tanítani. Szent István-napkor voltunk a testvértelepülésünkön. Akkor mondtam Gyepes Angelikának, hogy a koszorúzásánál énekelhetnénk, hiszen csodálatos Szent István-énekeink vannak. Akkor elénekeltem és egy este alatt megtanulta mindenki, aki jelen volt a csoportból a Magyar hazánk reménye, hozzád szál az ének kezdetű dalt”
– ismertette a próbafolyamatot Ilonka néni.
Az Alsóbodoki Asszonykórus (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
„Az adventi ünnepek alatt voltunk énekelni Nyitracsehiben a templomban. Amikor gyóntam, kérdezte a plébános úr, mit énekeltünk. Mondtam neki, hogy egy olyan éneket, amit mások nem szoktak, a Dicsértessék kis Jézuska, a pásztorok dudaszóval köszöntöttek téged, ajándékul túrót, sajtot, bárányt vittek néked kezdetűt. Ezt a népéneket még nem hallottam mástól, de mi gyakran énekeljük. Bodokon régebben egy öregember énekelt a mise előtt, ezt is szokta énekelni”
– mesélte mosolyogva Ilona néni.
Holec Ilona gyönyörűen beszéli a zoboralji nyelvjárást, ami egy kicsit minden községben más, mint ahogy a viselet is. Amikor megjegyzem, hogy nekem tetszik a nyelvjárás, kifejti, hogy szerinte a népdalokat eredeti nyelvjárásban kellene énekelni, legalábbis a hazai csoportoknak, ő erre odafigyel.
„Egyszer, mikor Ág Tibor itt járt, szabadkoztam, hogy nem szépen beszélek, erre azt a választ kaptam, hogy sohase beszéljek szebben, mint most”
– tette hozzá.
Milyen farsangi szokások vannak? – kérdezem, aztán jut eszembe, amit kevesen tudnak, hogy a Zoboralján a farsangolás farsangfarkán volt, tehát a hamvazószerda előtti néhány napban, utána kezdődik a böjt, amit ezen a vidéken szigorúan be is tartottak.
„Jártunk farsangolni házról-házra, kaptunk szalonnát, kolbászt, tojást. Anyám még úgy mesélte, hogy beszóltak az udvarról: van-e farsang, vagy nincs, bent van-e, vagy kint? Ha azt mondták, bent van, az jó volt, mert azzal behívták őket és megvendégelték. Adtak pogácsát, siskát, fánkot – ilyeneket sütöttek akkor farsangkor az asszonyok”
– emlékezett vissza.
A 9. Ág Tibor Napokon (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
Ilona néni elmondja, hogy a farsangi időszakban tartották a lakodalmakat. Valamikor kedden, aztán ez a paraszti világ letűntével átalakult, hiszen már szabadságot kellett kivenni a násznépnek a keddi lakodalom miatt.
„A nővéreim, akik egyszerre mentek férjhez, még kedden házasodtak. De az enyém már vasárnap volt, szombaton volt a polgári esküvő, amiért el kellett mennünk Pogrányba, vasárnap volt a templomi, és még hétfőn is volt vendégeskedés. Szombaton hozták a kalácsot.” Akkoriban még a háznál voltak a lakodalmak – akármekkora is volt a család háza, meg kellett oldani. Ilonka néni elmondja, hogy a házukkal átellenben az udvaron volt három kamra, az egyikben főztek, a másikban volt a bor. De így is elfértek. „A vőlegény családja osztotta szét a cigányokat, a zenészeket és hozzánk osztotta be a cimbalmost, azt senki nem szerette, mert nagy helyet foglalt a cimbalom”
– mesélte nevetve Holec Ilona.
A Zoboralján sokáig élt a szokás, hogy otthon tartották meg a lakodalmat, a vőlegény rokonsága a fiatal férj családjának házánál, a menyasszony családja pedig a fiatal ara házánál mulatott.
Holec Ilonka nénivel még nagyon sok mindenről elbeszélgettünk, szokásokról, éneklésről, a zoboralji hagyományőrző csoportok helyzetéről, arról, hogy bízik benne, még nagyon sokáig lesz ki énekeljen a Zobor-vidéken, hogy a fiatalok folytatni fogják az ő munkájukat. A Zoboraljára érkező ember megismeri az itteniek vendégszeretetét is, így volt ez Ilonka néninél is, aki megkínált finom túrós kaláccsal, amilyent csak itt készítenek. Aki még nem kóstolta, igazán bánhatja. Ilonka néninek természetesen gratulálunk a díjakhoz és a nemrégiben betöltött életjubileumhoz is, sok erőt és egészséget kívánva a további énekléshez és a fiatalok tanításához.
Neszméri Tünde/Felvidék.ma
