Oravecz György pályafutását hosszú ideje figyelemmel kísérem, például Liszt Haláltáncának interpretációja példaértékű. Máskor kiváló humorát is megcsillogtatta, mikor a Zeneakadémián zenésztársaival egy igazi show-műsort rendezett. Ezúttal a balatonszemesi koncertjén találkoztunk. Általában egy ilyen hangverseny pontosan egy óráig tart, nem úgy a művésznél, aki nem volt szűkmarkú a ráadásokkal. A hangverseny előtt ezúttal a Liszt-előadásmód, a technika változásairól kérdeztem.
Találkozunk klisékkel, hogy az adott zeneszerzőt hitelesen csak honfitársai tudják interpretálni.
Néhány évtizeddel korábban lehetett némi igazság e felvetésekben, manapság már nem merném ezt megerősíteni. A művészet univerzálisabbá vált, sokkal nagyobbak az átjárások a különböző iskolák között, s például tőlünk földrajzilag távol tanult zongoristák is hitelesen és gyakorlatilag hibátlanul játszhatják például Liszt műveit. Természetesen – példaként népzenei eredetű Bartók és Kodály műveket említhetek – vannak olyan részletek, amik a magyar nyelvhez is kötődnek, ezek előadásánál a hazai előadók előnyben vannak. Ez természetesen a lengyel művészek Chopin játékára is jellemző. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy például Bartók autentikus előadása is sokat változott az elmúlt harminc-negyven évben. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ennek az időszaknak tanúja lehettem.
Liszt előadóként tartják számon. Először térjünk ki a technika változására!
Menjünk vissza a kezdetekhez, a művek előadása milyen lehetett a szerző életében. Első felvetésem, hogy a mostani állapotokhoz képest akkoriban hányan foglalkozhattak hivatásszerűen zenével. Nagyságrendekkel kevesebb zenész, s nagyságrendekkel kevesebb zongorista volt, s egy ilyen közegben alakult ki a liszti technika. Második felvetésem, hogy a zongorának, mint hangszernek is kellett követnie a fejlődést. Beleszülettem egy olyan világba, amiben a Steinway D modellje a csúcs. Fantasztikus instrumentum, de hosszú időnek kellett eltelnie, míg kialakult. Beethoven, Brahms, Liszt idejében még technikailag kezdetlegesebb hangszerek álltak rendelkezésre, s az a csoda, hogy az említett zeneszerzők mégis mit tudtak elérni e zongorákkal.
Fotó: Csermák Zoltán archívuma
Folytassuk a szereplőkkel, hogyan változott a Liszt előadásmód?
A kérdés összefügg az első gondolattal: az előadásmód egyetemesebbé vált. Rengeteg jó zongorista forog a világban, ez köszönhető az iskolák minőségének, s a már említett átjárásnak. Kicsit pejoratív szóhasználatot is megengedhetek, ezek az iskolák „versenyistálló” szerűen nevelnek – akár négyéves koruk óta – kiváló előadókat. A magyar iskola még mindig kiváló, lehetségesek olyan genetikai tényezők, amik a mi malmunkra hajtják a vizet. Tőlünk tízezer kilométerre tanuló zongorista ugyan azonos kottából készül a fellépésre, viszont egy másik attitűddel fogja elsajátítani a darabot.
A Liszt repertoár mennyire változott az említett időszakban?
A kérdésre adandó korrekt válaszhoz meg kell vizsgálni a nemzetközi Liszt-versenyek repertoárját. Ez akkor volt eklatáns, mikor még Kocsis Zoltán állította össze a versenyek műsorát. A versenyek „egymásnak adják a kilincset”, s mikor megnézzük egy aktuális megmérettetés repertoárját, akkor elképzelhető, hogy egy négy-öt korábban megtartott verseny lehetett rá nagyobb hatással. Bizonyos darabok kikopnak a fősodorból. A Haláltánchoz hasonló hatást tett például rám a h-moll szonáta. A darabnak mélységei vannak, s lehet, hogy az előadó technikailag el tudja játszani, de szellemét nem biztos, hogy vissza tudja adni. Ebből következik, hogy előadása nem túl gyakori.
Mi foglalkoztatja napjainkban?
Brahms és Liszt viszonyával foglalkozom behatóbban. Volt kapcsolatukban egy szerencsétlen kezdet. Brahmsot elvitték Liszthez, aki büszkén mutatta meg az említett h-moll szonátát. A német szerző egy ideig figyelte, majd belealudt. Ez nem biztos, hogy kritikát jelentett, lehet, hogy a sokat turnézó művész-zeneszerző egyszerűen fáradt volt. E kapcsolat később pozitívan alakult: Liszt mindig nagyvonalú volt, s két ilyen géniusz között nem lehet alapvető szakadék.
Immár többször említettük a Haláltáncot. Nóvum számomra, hogy a darabot most brahmsi értelmezésben játszom.
Csermák Zoltán/Felvidék.ma
