A családtagok, barátok, munkatársak, osztálytársak, ismerősök állták körül a ravatalt, és helyezték végső nyugalomra a deméndi temetőben lévő családi sírba Pénzes Éva hamvait április 18-án.
Közel harminc év után Budapestről hazatért a szülőföldbe a felvidéki születésű, hatvanadik életévében elhunyt Pénzes Éva, akinek a nemzetpolitikában betöltött szerepét Orbán Viktor miniszterelnök is nagyra értékelte a 
gyászoló családnak írt levelében.
„Ahogy a hit, úgy a nemzet építménye is csak akkor állhat szilárdan az idők végezetéig, ha tartóoszlopai olyan elhivatott emberek, mint Pénzes Éva. Nemcsak hite és kötelességtudata, hanem kedves, mindenkivel barátságos személyisége miatt is nélkülözhetetlen tagja volt a magyar nemzetnek” – áll a magyar kormányfő levelében.
Duray Miklós felvidéki politikus, közíró a temetési szertartáson a totalitarizmus éveire, a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának tevékenységére emlékezett vissza, amelyből Pénzes Éva odaadóan vette ki részét, a rendőri zaklatás sem riasztotta el a tudatos ellenzéki szervezkedéstől, a magyar iskolák védelméből.
A római katolikus szertartás szerint tartott temetést Bencsik Tibor helyi plébános és Vanda Károly atya közösen celebrálta. Vanda Károly a temetésen megjelent gimnáziumi osztálytársak nevében búcsúzott, és felidézte, hogy a temetés napján éppen negyven év telt el az érettségi dolgozatok írásának napjától, amit akkor felszabadult, örömteli együttlét követett, most azonban a találkozást a gyász, a kedves osztálytárstól való örök búcsú kényszerítette ki.
Az osztálytársak közül brüsszeli elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen Csáky Pál, európai parlamenti képviselő, aki a gyászhír olvasása után megrázó hangvételű baráti levélben búcsúzott az egykori osztálytárstól.
„…Aki nem sejti legalább, milyen volt az akkori, komoly következményeket is rejtő stresszhelyzeteket megélni, az semmit nem tud arról a korról, de ami még fontosabb: semmit nem tud arról az emberi tisztességről, amely a saját útja felvállalásával hozzájárult egy embertelen diktatúra bukásához. Mert azért mondjuk el a mai fiataloknak azt is – még ha meg is mosolyognak érte -, hogy a dolgok nem történnek maguktól. A konfliktusokat felvállalók sokat tettek azért, hogy a jobbik – bár nem hibátlan – alternatíva valósuljon meg. Mint ahogy később is: te mindig is ott voltál, ahol a magyar nemzeti ügynek segíteni lehetett. Parlamenti és kormányszinten is. S ez volt a helyes út, Éva. Egy dolgot elmondhatsz onnan, a felhők mögül: vállaltad. Hidd el, nem sokan mondhatják el ugyanezt. Még akkor is, ha ez a vállalás megtépázott téged és megtépázta nemzedékünk legjobbjait: de biztos vagyok benne, hogy a túloldali mérlegelésnél ez a habitus nem találtatik könnyűnek” – olvasható a Csáky Pál közösségi oldalán közzétett búcsúlevélben.
A deméndi temetést megelőző napon, április 17-én Budapesten az Országúti Ferences Plébánia kápolnájában tartottak Pénzes Éva lelki üdvéért gyászmisét, a szertartáson az egyik legközelebbi munkatárs, barát, Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke mondott búcsúbeszédet: „Az evangéliumi idézet, amit a gyászjelentésen olvashatunk, igaz lehet rá. Jézus hívja a megfáradtakat és terheket hordozókat, hogy megnyugosztalja őket. Azonban az ő követése, ha követőinek életére, mondjuk, Pál apostoléra gondolunk, sosem valami könnyed galopp volt. Csakhogy Jézus azt is mondja, hogy az ő terhe könnyű, az ő igája gyönyörűséges. Mert mindig öröm fakad abból, ha valaki másokért él. És Éva azért és addig élt, és addig mosolygott, amíg másokon segített” – így idézte fel a kedves munkatárs arcát Németh Zsolt, s mondott hálát a teremtőnek Pénzes Éva élete ajándékáért.
Pogány Erzsébet, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”53003,53201″}
