Kilencvenöt esztendővel ezelőtt, 1920. június 4-én írták alá a trianoni békediktátumot, amely – kimondva-kimondatlan, de ólomsúllyal – rányomta bélyegét a XX. század magyar történelemre, s a mai napig meghatározza sorsunkat.
Trianon minden magyar ember lelkében maradandó sebet ejtett, s a bennünket ért igazságtalanság termelte ki a két világháború közötti Magyarország irredenta és revizionista közhangulatát, amelynek egyik kifejezési formája volt az országzászló.
A budapesti Szabadság téren 1928. augusztus 20-án állították fel az Ereklyés Országzászlót, amely mozgalom születését eredményezte, s az Országzászló Mozgalom buzgalmának köszönhetően az 1930-as évek végén már kb. 700 országzászló lengett Csonka-Magyarország földjén. Az 1938 novemberében visszatért Felvidék számos településén – így például Érsekújvárott, Kassán, Losoncon, Párkányban, Rimaszombatban, Rozsnyón, Tornalján és Vágán – állítottak országzászlót, mely jó példát a többi visszatért országrész is követte.
Az Országzászló Mozgalom
1925-ben Urmánczy Nándor, a Védő Ligák Szövetségének elnöke a Pesti Hírlap hasábjain tette közzé az Országzászló Mozgalom megalakulását, melynek vezérgondolata szerint minden nemzet joga és kötelessége, hogy összetartozását kinyilvánítsa. Ennek eredményeként valósult meg közadakozásból a Szabadsági téri Ereklyés Országzászló, amely a téren legyezőszerűen felállított Irredenta szobor együttessel szemben került felállításra.
1928. augusztus 20-án – Szent István király napján – több tízezer fő jelenlétében történt meg ünnepélyes átadása. A talapzatban kialakított ereklyetartóba helyezték a csonka haza községeiből, a 63 történelmi vármegyéből, továbbá a magyar történelem nevezetes helyszíneiről – így pl. galíciai és doberdói katonatemetőkből – származó, megszentelt földrögöket tartalmazó zsákocskákat, s az ereklyetartó elé az alábbi feliratot tartalmazó zárókövet helyezték el: „Tudd meg, óh ember: e helyen Nagy-Magyarország vérrel, könnyel és verejtékkel megszentelt földjén állasz”.
A talapzaton más feliratok is szerepeltek, így a Papp-Váry Elemérné által írt Magyar Hiszekegy kezdő sorai – amely a korszak egyik revíziós jelmondata volt – , Urmánczy kedvelt jelmondata: „A mi országunk a Kárpátok országa, Nagy Magyarország. 896-ban alapította Árpád fejedelem, fennmarad a világ végezetéig.”
Itt kapott még helyet a magyar revíziót támogató Mussolini („I Trattati de pace non sono eterni” – „A békeszerződések nem örökkévalóak”) és Lord Rothermere-féle idézet is (Hungary’s Place in the Sun” – „Magyarország helye a Nap alatt”).
A húszméteres, nemzetiszín zászlórúdba a történelmi Magyarország községeinek és vármegyéinek címereit verték, csúcsát a Kormányzó jobbja után mintázott, esküre emelt kéz díszítette.
Liber Endre, Budapest székesfőváros akkori alpolgármestere szerint „Ez az egy méter méretű kéz azt jelképezi, hogy Magyarország népe sohasem mond le az ezeréves földről.” A Lechner Marianna által tervezett nyolc méteres nemzetiszín Országzászlón az „ÍGY VOLT – ÍGY LESZ” felirat és az angyalos magyar középcímer díszelgett.
Az Országzászló a nemzeti gyász jeleként félárbócon lengedezett, azonban négy alkalommal – az országgyarapítások idején – 1-1 hét időtartamra teljesen felvonták, ezzel is jelezvén, hogy egy-egy országrész tért vissza a Szent Koronához.
Kevésbé ismeretes, hogy Országzászló címmel költemény is íródott, amely a Felvidékről elüldözött Szathmáry István tollából származik, s egyik legszebb versszaka így szól:
Csonka földön, félárbócon leng azóta
Nemzetünknek ezeréves lobogója,
Hogy hirdesse, nemcsak zord és néma gyászunk
De törhetetlen, dacos élni-akarásunk.
1930-ban Molnár Ferenc tarcali tanító olyan javaslattal állt elő, mely szerint Budapest mellett más, magyarországi településeken is állítsanak országzászlót, amelyeket nemzeti ünnepeken vonjanak fel és a trianoni gyász jeleként engedjenek félárbócra. Az elképzelést tett követte.
1931-ben Mohácson avatták az első vidéki országzászlót és az országzászló állítás mozgalommá vált, melyet az Ereklyés Országzászló Nagybizottság koordinált. Minden országzászlót a központi Ereklyés Országzászló előtt iktattak be, ezután került felállítási helyére.
Az 1940-es évek elején, a megnagyobbodott ország területén ezernél is több országzászló hirdette a Felvidék, Kárpátalja, Észak-Erdély és Székelyföld, valamint a Délvidék visszatérését, hiszen majd minden visszacsatolt település igyekezett saját országzászlós emlékművet emelni, ezzel is kifejezvén Magyarországhoz tartozását.
1945-ben aztán nagyot fordult nálunk a világ.
A főváros szívében, a Szabadság téren felállították a szovjet hősi emlékművet, eltakarítván onnan minden köztéri alkotást, amely a két világháború közötti időszakra emlékeztetett. A többi országzászló sorsa is megpecsételődött, talapzatukat elbontották, vagy más, pl. ’48-as vagy szovjet emlékmű alapjául szolgáltak. A zászlók java megsemmisült, elkallódott, de akadt olyan is – hasonlatosan az 1848/1849. évi magyar függetlenségi háború honvédzászlóihoz – , melyet évtizedeken keresztül rejtegettek, hogy aztán az ezredforduló tájékán újból előkerüljenek.
Gondoljunk csak a mátyusföldi Taksony országzászlajának esetére, amelyet annak idején a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei Taksony lakosságától kaptak, és a cseh impérium visszatértekor veszett nyoma. 2006-ban került elő, köszönhetően annak, hogy annak idején egy ottani magyar család vette a bátorságot, elrejtette a zászlót és megőrizte azt a nehéz időkben.
A rendszerváltozás óta Magyarország és az elszakított területek számos településén avattak országzászlót, irredenta szobrot. Azonban egyre terjed az a rossz szokás, hogy június 4-én a régi országzászlók visszaállítása helyett, Trianon emlékműveket avatnak.
A Trianon mementók azonban üzenetet hordoznak, méghozzá azt, hogy az 1920-ban ránk kényszerített békediktátumot az idők végezetéig érvényesnek tekintjük, pedig tudvalévő, hogy a „békeszerződések nem örökkévalóak”. Ezzel szemben a félárbócra engedett országzászlók már önmagukban is hordozzák a magyar feltámadásba vetett hitet: a piros hajnalt (a hazáért kiontott vért), a fehér álmot (a magyar hűséget és becsületet) és a zöld reményt, melyet Szathmáry István költeményében így idézett meg: „Magyar zászló, színeidben egybeolvad/A dicső Múlt, bús Jelen és büszke Holnap”.
Sohase feledjük el: annak ellenére, hogy hazánkat, a Kárpátok koszorúzta ezeréves Magyar Királyságot feldarabolták, velünk, magyarokkal, ezt nem tehették meg, mert a magyar nemzet egy és oszthatatlan! A fejünk felett áthúzhatták az országhatárokat, ennek ellenére ma is élő Szabó Dezső gondolata: „Minden magyar felelős minden magyarért.”
Babucs Zoltán, hadtörténész/Felvidék.ma